Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 75 tartott tovább a kongresszus, mert még talán a dohányzásról is leszoktam volna. Ugyanez volt a helyzet bármilynemü szeszesital dolgában. Se útközben, se Genfben sehol senkit ilyesmit fogyasztani nem láttam. A képviselt érdekek azt parancsolták, hogy ebben a tekintetben is igazodjam a testvérek seregéhez. Ilyen Róma 14-et eszünkbe idéző önmegszoritásokra bárki is legyen elkészülve, aki nem magyar körökben bennünket magyarokat képvisel. Mi sok pénzt eldohányzunk s talán anynyit, amennyit el is tütükélünk, nem gondolván meg, hogy akik rajtunk segitenek, talán éppen ezeken az általunk nélkülözhetetlennek vélt élvezeteken spórolják meg azt, amivel segitő kezet nyújtanak. A kongresszuson életemben először volt igazán alkalmam látni azt az óriási eredményt, amelyet a protestáns missziói törekvések produkáltak. Eszembe jutottak azok a szent igék, amelyek különösen a Zsoltárok Könyvében és Ézsaiás próféciájában a pogányok megtéréséről és a szigetek Isten-magasztalásba zendüléséről szólanak. Genfben mindez élő valóság volt. A reformáció nem állott meg azoknál a népeknél, amelyeket elindulása századában megfogott. A misszión keresztül tovább ment sok olyan néphez is, amelyiknek a reformáció századában még a létezéséről se igen tudtak. Lehet, hogy a missziói törekvésekkel karöltve járt ezeknek a népeknek a gyarmatositása is, mint ahogy azt a kongresszus folyásával egy időben egyik óhazai püspökünk (Bereczky Albert) a protestáns nyugati keresztyénségnek odadörgölte. Mi se nem gyarmatositottunk, se nem misszionáltunk. Még a saját hitfeleinket is mások gondozására hagytuk. Kinában, Japánban gyarmatositás nélkül folyt a misszió. Közép- és Dél-Amerikában azonképpen. Ahol pedig gyarmatositás volt, ott az önálló állami életre érés után is megmaradt a Krisztus és szines testvéreink bizonyságtevésein keresztül szól hozzánk frissen, sok tekintetben ránk piritóan, elvilágiasodottságunkat, martirságra képtelenitő elpuhultságunkat megszégyenitően. Nekem többé senki ne meséljen a misszió ellen, ha csak nem misszionárius ő maga is és jobbat nem nyújt annál, amit leszól és megbirál. Rendkivül tanulságos és meggondolkoztató volt a reformáció régi és uj örököseinek az együtt látása is. A régieket lutheránus vonalon főként a finnek, skandinávok; református vonalon különösen a hollandok, franciák, skótok s némely brit-birodalmi és amerikai presbyteriánus csoportok képviselték, magam is közéjük számitódván a magyarok részéről. Mi theológizálásra vagyunk hajlamosabbak, az uj örököstársak inkább akcióra, bizonyságtevésre, végsőki gmenő áldozatokra hajlamosabbak. A
