Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 67 SVÁJCI UTIÉLMÉNYEK Junius végén meghívást kaptam a Keresztyén Egyházak Nemzetközi Tanácsának — International Council of Christian Churches — Genfben, augusztus 16—23-ikán tartandó nagygyűlésére, kongresszusára. A meghívást három tényezőnek tudom be. Annak a megbecsülő szellemnek, amelyet a Keresztyén Egyházak Nemzetközi Tanácsa, angol neve után rövidítve ICCC, a kis egyházak iránt tanusit. Annak az önállóságnak, amely a Független Egyházat egyházzá teszi az egyházak között. Annak a sokéves személyes munkának, amellyel igazán elszigetelődni a Független Egyházat soha nem engedtem, hanem számára ismerettséget, összeköttetéseket szereztem. Az első meghívást anyagiak hiányára hivatkozva visszautasítottam. A második meghíváshoz egy repülőgépes tértijegy felkínálása volt mellékelve. Még mindig problémám maradt a még soha nem próbált repülőgépes utazástól való huzódozás leküzdése, az itthoni helyettesítés dolga, meg az útiköltségen kívül még szükséges költségek kérdése. A döntést annak meggondolása hozta meg, hogy ha bármi oknál fogva is elmaradok a kongresszusról, akkor az egész magyar evangyéliomi keresztyénség képviseletlenül marad ezen a nemzetközi fórumon. Ekkora kárt pedig se bőröm, se pénzem, se helyi munkám féltéséből nem akartam okozni se a magyar, se a magyar református ügynek. Nagy kétségek között bár, de mégis a hit bátorságával és szolgálatkészségével rászántam tehát magamat az útra. A döntés megtörténvén, Isten segítsége kisért az összes akadályok és nehézségek elhárításában. Hogy az ICCC vezetősége mint volt abban a helyzetben, hogy útiköltségemet viselje, azt sohasem mondották és sohasem kérdeztem. Útközben azonban megtudtam, hogy a szervezet külön repülőgépeket bérelt és azok felett — a repülő közlekedés szabályai között — a vezetőség rendelkezett. A fizetni tudók számára valószínűen úgy állapították meg az ut költségét, hogy néhány kongresszusi tagnak ingyenes helyet is biztosíthassanak. Ez a feltevés 1914 júniusára, második gimnazista koromba viszi vissza az emlékezetemet. A kisvárdai főgimnázium egy két-hetes kirándulást rendezett Felső-Magyarországra, fel egészen a Magas Tátráig. A tehetősebb fiuk mind lázasan készültek. Én láz és lázadozás nélkül beláttam, hogy nem mehetek, noha igen-igen szerettem volna mentül többet látni szivemből szeretett szülőhazámból. Egy nap magához hivott az osztályfőnökünk. “Vincze, egész éven át jó fiú volt. Magavise
