Bethlen Naptár, 1951 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 57 Karácsonyi borongás Vagyunk még nehány ezren is talán Az Óperencián túli odaátról, Kik sajgó szívvel, ködös szemekkel Emlékezünk múltúnk szép karácsonyáról: Mikor a földnek unt szürkeségét Elfeledte az égnek hulló hófehérje S távol havasok üdítő zöldje Hangolta szivünket megváltó reményre. Mikor paraszti kis csizmák szöge Koppant hóvirágos ablakunk alatt És felcsendült a “Krisztus Urunknak Áldott születésén” örvendő áhítat. A karácsonyfánk repeső lángja Szeretetbe szépült orcáinkon fénylett S a kandallónál anyáknak hangja Rebegte a csöndes imákat, regéket. Mikor még nem volt félelmes a csönd, Amely jövőtlátó ifjú álmot takar.... Mikor még nem volt rejtenivaló, Hogyha az álmodó Istent hisz és magyar. Ünnepi zajban a “Csöndes éj”-en, Gazdag ajándékát ha bontja családunk, Szerény dióért, szegény almáért Mi bizony innen a múltba visszavágyunk. Óh, bizony vagyunk sokan ideát S köztük az író, őszült prédikátor, Kik sajgó szívvel, ködösűlt szemmel így emlékszünk múltúnk tűnt karácsonyáról. (U. S. America, 1949 A. D.)
