Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)

Élet a Bethlen Otthonban

BETHLEN NAPTÁR 47 Két nagy fiunk és öt öreg testvérünk a nyár folyamán megszapo­rodott gazdasági munkánkban is készséggel segédkeztek s ahol kellett, jó szivvel szorgalmatoskodtak. Illesse dicséret ez utón is nagy családunk öreg és gyermek tagjait, akik szorgalmukkal bizonyságot tettek arról, hogy az Isten által számukra rendelt otthonukat igyekeztek a maguk számára tisztán és rendben tar­tani és munkájukkal gyarapitani. A házi rend és szorgalomról szólva, 30 iskolaköteles gyerme­künk iskolai magaviseletéről és szorgalmáról is örömmel teszek jelentést. Amikor az iskolák kapui bezárultak, minden gyerme­künk boldogan kezdhette el és élvezhette nyári vakációját. Amit vetettek gyermekeink a munkás hónapok alatt, azt aratták is az iskola végeztével. A hazahozott jó bizonyitványok igazolták, hogy Istentől kapott tehetsége szerint és a Bethlen Otthonban nyert nevelés segitségével, minden gyermekünk megállta helyét az iskolában is. Elégtelen bizonyítványt egy sem hozott s mind­egyik felsőbb osztályba lépett. Az elemi iskolások között, ez év­ben nem volt graduáló, de két gyermekünk sikeresen elvégezte a high schoolt; Szabad Gizella és Róbert graduáltak, akik 16 évi otthonunkban való nevelkedés után, künn az életben fognak elhelyezkedni. Kibocsájtott két gyermekünknek ezúton is sok szerencsét kívánunk és kérjük életükre Isten áldó és megsegítő kegyelmét. MUNKÁLATOK, BERUHÁZÁSOK, ESEMÉNYEK Az elmúlt félévben épületeinken, otthonainkban és gazda­ságunkban is sok szükséges renoválást, újítást és beruházást kel­lett eszközölnünk. Nagy munkát és kiadást igényelt kis templo-Gacsályi Imréné szakácsnő

Next

/
Oldalképek
Tartalom