Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAFTÁK 109 BÓDÁS JÁNOS, A KÖLTŐ Irta: Dr. Nagy János Régi közmondás magyar változata mondja, hogy senki se próféta a maga hazájában. így volt ez Bódás Jánossal is. Amikor egy maroknyi kis református hivő áldozatkészségéből megépült a lankás Dunántúl nyugati részén a szép, modern szombathelyi református templom és lelkészlak s abba próbaszónoklata alapján verseny nélkül bevonult Bódás János, már tekintélyes költői múlt állott a hátamögött. Egyházi és szépirodalmi folyóirataink, a ma­gyar rádió berkeiben nem volt ismeretlen neve. Legszebb, legma­radandóbb költeményeit meg épen ez a csendes papiak termette. Mégis az volt az érzésem, amikor nagyobb, szélesebbkörü misszió elszólitotta körünkből, hogy neve nem olyan ismert, költemé­nyei nem olyan közkedveltek, amilyennek értéküknek megfele­lően lenniök kellett volna. Pedig évekig köztünk járt, köztünk szórta szét lelke kincseit szép prédikációiban, egyszer-egyszer iro­dalmi estjeinken, — vagy talán épen azért... Senki se próféta a maga hazájában? ... Maradandó kritikát Írni róla, munkásságát történeti távlatba helyezni még korai lenne. Ehelyett szeretném bemutatni őt köl­teményei széles skálájával az amerikai magyarságnak. Jól tudom, hogy itt sem ismeretlen a neve, költeményei. Jártamban-keltem­­ben itt is, ott is hallottam idézeteket verseiből, egy-egy örök szép gondolatát. Álljanak itt költészetének legszebb gyöngyei, — már amennyire a hely megengedi, — s beszéljenek ezek a leg­­méltóképen róla. Pap és falusi magyar a lelke gyökeréig. Ez a két motivum az alapja szinte minden versének. Örök szerelme a magyar falu, amelynek életét gyönyörű színekkel s mégis a valóságnak meg­felelően festi. Nem kulisszákat kapunk belőlük, hanem a való életet a maga keménységével, szabadságával és egyszerű Isten­hitével, amely szinte már összefolyik a lét legmélyebb és leg­egyszerűbb értelmével. Ilyen erőteljesen s a maga realitásában is vonzón, amellett egyszerűen rajzolja meg a magyart, annak faluját és életét alábbi versében is: VIDÁM PARASZT Fölötte újjongó pacsirta száll, Harsog a kövér fü amint kaszál. Csupa tűz. Egészen nyáron aratott és mint a gyémánt, magába szívta teste a napot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom