Bethlen Naptár, 1950 (Ligonier)
Nagy Lajos: Otthon a Bethlen Otthonban
BETHLEN NAPTAR 101 véri sziveknél melegedni az öreg borvizes székelyhez, aki testbenlélekben fiatal, csak a haja egy kissé őszes. Milyen kedvesek ezek a Pittsburgh környékiek, kézről-kézre adnak, a közvetlenség és szeretet egy pillanatra feledteti velem az otthont. Az ígért idó're pontosan befut Kecskeméthy József az Árvaház igazgatója, leendő' főnököm. Kedvesen, közvetlen és őszinte szeretettel fogad. Olyan felüditő ez a találkozás, mint mikor otthon egy pataki és egy debreceni tógátus-diák összetalálkozik. Elindulunk Ligonier felé. Útközben ezernyi kérdés és ezernyi felelet. Az árvaházi igazgatóból debreceni diák és miskolci ember lesz. Közös ismerősök arcát szedegetjük elő emlékeink fiókjaiból. Vannak, akiket a rettenetes vihar elsöpört, de a szivünkben élnek és szeretettel emlékezünk rájuk. Jó szív és hűséges szív a magyar szív. Emlékeit is hűséggel őrzi meg. Közben egy-egy gondolat a tervekről és a feladatokról. El-elfigyelem Józsit, mennyire amerikai ember. Én elmerengek egy-egy emlék mellett, ő felidézi, megnézi s már is rohan tovább a praktikus amerikai reálitásával. Megérkezünk az Árvaház elé. Nagyon szép épület s előtte ezerszinü virág fürdik a napfényben. Megismerkedem az Igazgató “inspirátorával”, kedves feleségével. Igazi papné kedvességével és szives szeretettel invitál befelé. Az első pillanatban kisül, hogy egyik ősi gömöri famíliából szármázik anyai ágon. Meg is látszik rajta. Jó anyósom is büszkén emlegette egyik őseként ezt a családot. Hát akkor rokonok vagyunk. Másnap Mircsené Nt. asszonyról sült ki, hogy a feleségemnek nénje. Milyen kicsi a világ. Majd bevezetnek szobámba, kedves, tiszta, napfényes hely. Egyszer csak ajtóm előtt tipikus sajómenti, jó, izes gömöri beszédet hallok. Eleinte azt hittem, hogy az Igazgató kedves tréfája akar lenni. Ez nem tréfa, hanem valóság, egy haszontalan gyermeket szid a Gömörbőlvaló néni. A gyermek valami nagy vétket követhetett el, mert illatosított nemzetiségét idézi úgy, amint ma egy rozsnyói a magyarul nem beszélő felebarátjának nem mondhatja. Ez úgy látszik, hogy az otthoniak helyett mondja ki honleányi bánatát s derül a lelkünk, mert rá jövünk, hogy Szabónéni is gömöri. Azután az igazgatóék felinvitáltak hajlékukba. Beszéljek valamit sorsomról. Akadozva indul beszédem s mind jobban és jobban bele melegszem. A megindult árral véletlenül a bánat zsilipjeit is felrántom. Mig az otthonról beszélek, reám tör a honvágy oly erővel, hogy nem tudom elpalástolni. Észreveszi Bözsike Nt. asszony. Mi megértjük magát, sokat láttam sírni az én apámat is — kedvesen vigasztal. Azt hittem, hogy én vagyok ilyen vajszivü csak. Megtudom, hogy ezen a kínzó, hazavágyó érzésen mindannyian átestek szolgatársaim és mégis maradtak akkor is, amikor még visszamehettek volna. Drága magyar re