Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Szépirodalom
94 BETHLEN NAPTÁR dalomtörténet Szabóné Lévay Margit gazdag színekkel pompázó írásmüvészetének, melynek nagy mélységeit a szárazfényű értelem csodálkozva és szédelegve járja, új és fényes lapot nyit. Nem szándékosan hagytuk ki a többi költőt, nekik is haza kell jönniök: könyveikkel, lelkűkkel. Idők és viharok csillapultával hisszük, hogy ebbeli kötelességüket az óhazai irodalom őrállói meg is teszik, és megteszik mindazok, akik olvasnak, írnak, akiknek bármi közük is van a magyar szellemi élethez. Ez reánk nézve itthon épen olyan parancs, történelmi feladat, mint odaát a szétszórva lobogó tüzeknek egy hatalmas lángkévékbe való összefogása. A nagy viharban egymásra talált magyar, az óhazai meg az új világba vetődött testvér építse egy akarattal a nehéz magyar jövőt. (Óhaza.) Csanády Sándor. FEKETE Az erdő széle barkaillatos volt, Ébresztőt fújt a sok kedves madár. Vén fák tövében, mohatakaró közt Mély álmában most mozdult meg a nyár. Erdőillatból sáros faluvégre Velem kétéves kisfiú haladt. — “Fekete” — szólt és komoly képpel állt meg Egy vastáblájú, zárt ablak alatt. Tovább vezettem, hogy vidám szemébe Ne jusson más, csak fényes, tarka kép. De ez a döbbent, kicsi, szomorú szó Azóta sokszor a szívembe tép. És szólni vágyom: Tavaszba vinnélek, Népem sok árva, éhes gyereke És eltakarnék játékkal, virággal Előled mindent, ami fekete. És kiáltanám: Lelkek, nyissatok ki Minden vastáblás, önző ablakot! Áldott, ki egy-egy elvadult kis árvát Boldogan, szívből megkacagtatott. És fohászkodom: Tavaszfények Atyja, Ébressz lelkűnkben tárt karú nyarat, Hadd szórjon szívünk adakozó kedve Minden szenvedő, drága kicsinyedre Életmegtartó, forró sugarat! Dömötör Ilona.
