Bethlen Naptár, 1949 (Ligonier)
Mosolygások
116 BETHLEN NAPTÁR kiengesztelni öt. Nem szép, hogy azt akarják: ő költözzék el. Megették a húsát negyven év alatt, most a csontjait meg a bőrét ki akarják vetni az ország-útjára!? — Azt éppen nem! — röstelkedtek a székelyek. — Menjen el békével. A falu nem költözhetik! ... — De igen! — kiáltott fel hirtelen a püspök. — Igenis elköltözhetik a falu, tudják meg! — Hová az Isten csudájába? — álmélkodtak az emberek. — A temetőbe! — kondult a püspök szava s a tekintete villámlott. Az atyafiak összerezzentek. Szíven vágta őket ez a szó s ez a tekintet. — Oda, a temetőbe! — ismételte a püspök. — Maguk azzal vádolják a papjukat, hogy a fiaira akarja fordítani az egyetemes adót. Ostobaság! Egy szóból facsarták el ezt, amit nem értettek meg. Maguk nem akarnak adakozni a szomszéd gyülekezetnek, meg a többieknek, ahol iskolát tartanak fenn a hívek, nagy áldozattal. Jó. Rendben van. De miért nem építenek iskolát maguknak? A saját gyermekeiknek? Itt, Holló tetőn? A székelyek egymásra néztek. Leesett az álluk: — Erre sohase gondoltunk! — vallották be. — De nem is bírnók! — védekeztek azonnal. — Miből építenénk mi iskolát? Sze’ alig élünk! — Azért egyetemes az adó, értsék meg, hogy ha hozzáfognak, az egész egyház segíteni fog benne. ígérem, hogy segíteni fog. Az emberek fejüket csóválva, tépelődtek. — És iskola lesz Hollótetőn, — folytatta a püspök —, hogy a gyermekeik akkor is itt lakjanak, mikor maguk már nem lesznek a földön. Ha pedig nem, akkor elvesznek maguk is a gyermekeik is s ez a székely falu elköltözik... a temetőbe! ... Most menjenek és gondolkozzanak ezen. Beszéljenek a többi emberekkel is. Délután presbiteri gyűlést tartok. Akkor tudni akarom: mit határoztak? A délutáni gyűlésen felállott az amerikai: — Főtiszteletü püspök úr, ismét csak azt gondoltuk, hogy a falu nem költözik el. — Szóval, makacsul ragaszkodnak az igazságukhoz — vonta össze szemöldökeit a püspök. — Ilyent csak egyszer találhat ki életében a székely ember, hát biztos, hogy ez az igazság! — bólintott szilárdan Albu Káruj. — Akkor hát hiába intettem magukat? A temetőbe akarnak költözni! — Dehogy is, kérem alássan! Félünk attól a temetőtől, de nagyon! — Nem elég félni! Tovább is kell gondolni!
