Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Az ige nyomán
BETHLEN NAPTÁR 95 ÁLDOTTAK, AKIK LEHAJOLNAK Egy fillér villant rám a porból: — végy fel, ha kevés is vagyok! S otthagytam. Messzebb nézek én, mit ér nekem fillérnyi fény, mikor hivnak a csillagok! S már tudom, kár igy tovamenni, sok kis fényt otthagyni vakon. Ó mennyi kincset lép az át, ki csak rohan (se hall, se lát), mérföldet lépő lábakon. Áldott az, aki le-lehajlik, ízlelgeti a perceket, egy-egy virágot felemel, s örül, ha egy fillérre lel, mikor gyémántot keresett. Ó hajlotthátu milliók, tizmilliószor görnyedők! Közietek egynek sincs neve, s veletek van a föld tele, otthonok, gyárak és mezők! Anyák, kiket egy cérna, tü, vagy egy gomb százszor hajolni késztet, ó hányszor görnyedtek azér, ami egy fillérnyit sem ér, ki fog majd megfizetni néktek? S néktek, aratók, magvetők!... Sohsem felejtem nagyapámat: vásárkor, ha már etetett, a szekér alól felszedett minden lehullott szénaszálat! Ó hajolni kész emberek, kezetektől épül a fészek, ti hordtok tollat, gallyakat, elhullt kalászt, morzsát, sarat, mig én a csillagokba nézek.
