Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)

Szépirodalom

BETHLEN NAPTÁR

85

— Te, Mózes Áron, az este késsel akartál párviadalt vívni a nyolcas fűznél.

— Azt.

— Vért akartál venni a vérből, ami pedig olyan drága már minékünk, mint a jó Isten csókja. Mert elfogyunk lassan igy is, elvérzünk a más keze alatt.

Mózes Áron lesüti a szemét, hallgat.

— Nagypénteken meg belerúgtál Zsuzsika korsójába.

— Bele —■ mondta amaz kurtán.

— Mert miért? — kérdi a biró.

— Mert azért, hogy kedvem volt hozzá.

— De nagy nap van ma, Áron.

— Azt is tudom.

— Hiszel-e Istenben?

— Abba mindenki hisz.

— Sorsodat neked is Ő Írja elő.

— Ő, jól tudom.

— Ehol tehát ez a bot, látod?

— Látom.

— Ez a sorsod botja.

— Lehet.

— Lehet.

— Hát ha Istent hiszed, bele kell nyugodni a sorsba is. Tgéred-e, hogy belenyugszol ?

— Ha más mód nincs rája!

— Na, ne morfondírozz, ha nem Ígérd meg becsülettel.

— Nem ígérem....

Erre megmozdul a falu, szózápor zudul a gyerek viharzó lelkére, végre megszólal:

— Megígérem....

A sors persze a legénybiró kezében van, egy cifra bot formájában, amit tegnap egész álló napon át hajigáit fel a levegőben, hogy a pergetésben biztoskezü legyen, mert nagyon fontos szerep az övé. Ha eltéveszti a sors irányítását, akkor ki is bujdoshatna a világból szégyenében.

— Ez tisztességes ember szava volt — mondta a biró — tehát belenyugszol a sors akaratába. Ez pedig abból áll, hogy amint látod, ennek a botnak, amit itt a kezemben tartok, van egy vastag és egy vékony vége. Na már most figyeljenek ide az érdekelt felek. A sors akaratát arra hívom ki, hogy Korondy