Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Szépirodalom
BETHLEN NAPTÁR 61 Egyik-másik nem tudta elhinni, hogy ilyen nagyon nagy urnák olyan igaz lehet a szava, mikor nékik hajbókol. így még sohase szóltak hozzájuk! Ilyen beszédet még sohase hallottak. — Mit is mondott? — Aszongya: möghajlik előttünk. — Már minthogy kigyelmed előtt, János bácsi? — Ühüm! Má mint hogy előttem! — Mit akarhat, hogy ojjan szépen beszél? — Majd mögmongya! Valamivel hátrább egy menyecske szólal meg: — Mintha aranybul vóna a szája, ojjan szép a szavallatja! — Utamban más helyekre is bementem, — szól megint — hogy lelkesedést ébresszek. De Szegedre azért jöttem, hogy a lelkesedést szemléljem és abból további utamra erőt vigyek magammal. Kék szeme végigjárt a subás tömegen. Amerre járt, meggyujtóttá a lelkeket. Megbüvölte a tömeget ez a pillantás. Nehéz vérük mozdulni kezdett, szivükben ismeretlen forróság fakadozott. — Megirom Pestre a kormánynak, megirom az országgyűlésnek, hogy láttam Szegednek népét és látván azt, szivemben kőszirtté szilárdult a hit, hogy lépjen bár szövetségre ellenünk az ármány a pokallal, a haza mentve lesz. Úgy szólt hozzájuk, úgy tekintett rájuk, mint aki el akarja őket egyenként varázsolni. Akire ránézett, aki fölött kiragyogott a szeme, övé volt már annak a szive, gondolatja. Lelkűket hatalmában tartotta már és parancsolt nekik, hogy érezzenek, higyjenek. — Krisztus menyei országát megalapitandó e földön, választottjai közül egynek azt mondta: e kőszálra épitem én egyházamat ! Hasonlóan mondom én, hogy Szegedre, Szegednek népére épitem én nemzetem szabadságát és akkor a pokolnak minden hatalmai sem lesznek erősek. Én oly hatalmasnak hiszem a népet, hogy ha főikéi és összetart, még az összerogyó égboltozatot is képes feltartani erős karjaival. A nép, mely lomhán, nehézkesen terpeszkedett alant, most megmozdult. Ez a varázsló mindent elhitetett velük, amit hinniök kellett. Vérükbe forróságot lopott, bizalmatlan szivükbe lángolást oltott, nehézkes tagjaikat gyors cselekvésre parancsolta-
