Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)

Az egyház hajójában… - III. Független Amerikai Magyar Református Egyház

BETHLEN NAPTAR 215 tása révén hathatós munkaszerveknek, a közösségi érzület ápoló­inak is bizonyultak. A kerület égisze alatt megtartatott az évi or­szágos ifjúsági konferencia is. A két egyházmegye és a kerület között állandó és bensőséges az érintkezés, a gondolatoknak és munkabeli módszereknek a kicserélése. Simán és zökkenő nélkül, a helyi és a közegyházi felelősség ébren és egyensúlyban tartá­sával működött az egész egyházi életszervezet. Az együttmunkálkodás esztendeje volt az elmúlt év felekezet­­közi, magyar református csoportközi és magyar közéleti viszony­latban is. A magunk elveinek és munkamezejének megtartását és hűséges kultiválását sikerült egyeztetni a más csoportbeli hittest­vérekkel való testvéries és békességes együttmunkálkodással min­den lényeges és egyformán közös boldogulást szolgáló téren. Kö­zös szavunk és képviseletünk volt a Lelkészegyesületen keresztül a közéletben. Közösen karoltuk fel az Országos Presbyteri Szö­vetség ügyét. Közösen igyekeztünk segiteni segítségre szoruló óhazai véreinken. Megnyitottuk egymás számára egyházi lapjain­kat, sok esetben szószékeinket. Együttesben jártunk közbe hiva­talos helyeken származásunk földjéért és népéért. Együtt sújtotta rosszallásunk a közösségünk, vallási érdekeink és világnézetünk ellen vétőket. Mindezt talán először lehet joggal elmondani az amerikai magyar reformátusság zivataros félszázadában. Mindez nem csak a mi érdemünk. Velünk egyforma mértékben illeti érte az elismerés a más egyházi közületekbe tartozó hittestvéreket. (Mindig “kettőn áll a vásár” . .. mondja a közmondás.) Emlités jár a magyarságunkra és az egyetemes keresztyénségre meg­próbáló, józanitó, egymásra utaló hatást gyakorló mostani idők­nek. Meg kell adni a Krisztusban érettebb férfiassághoz illendően íorgolódásért a dicsőséget Istennek. A saját portánknak rendben tartása, a testvéri együttműkö­désnek ilyetén gyakorlása közben ért bennünket az az ajánlat, hogy ha számbelileg kicsiny is, de jog szerint egyenrangú feleke­zet gyanánt vegyünk részt a United Church of Christ megalakítá­sában, az Evangelical and Reformed Church-csel és a Congrega­tional Christian Churches-szel egyetértésben. Szólott az ajánlat arra is, hogy ennek az uj egyháznak, a United Church of Christ­­nak a kebelében, annak egy, a mi számunkra is elfogadható be­­rendezkedettségü egyházkerületében, lépjünk egyezségre, kerüljünk egy egyházi szervezetbe jelenleg az Evangelical and Reformed Church-ben élő atyánkfiaival is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom