Bethlen Naptár, 1948 (Ligonier)
Bethlen Otthonunk ügyeiről
BETHLEN NAPTAR ISS A következő napokon volt a lelkészegyesületi gyűlés. Ennek során mintegy 60-70 lelkésztestvéremnek szemében nézhettem azt c. boldog ragyozást, melyet afölött az örvendetes esemény fölött éreztek, hogy oly számosán feleltek az elnökség meghivójára. De ott vibrált a levegőben még más is. Egy ígéretes jövőnek a körvonalai, melyek ebből a lelki közösségből koncentrikus gyűrűkként terjedtek láthatatlanul tova. Messze széjjel, átölelvén azokat a nagyobb közösségeket is bizonyára, melyeknek pásztorai Ligonierben hitet tettek arról, amit Shasepeare gyönyörűen igy fejezett ki: “Hű társak között, kik együtt töltik éltük napjait S közös barátság jármát huzza szivük, Okvetlen arcvonal, szellem, szokás, Hasonszerü arányban állanak ...” Arra az egyesülésre gondolok közelebb, melyért a pásztorok Pásztora szintén imádkozott, amely édes álomnak tűnt fel hosszú ideig és amelyet a szeretetnek és megértésnek, a lemondásnak és alkalmazkodásnak minden közös munka feltételeinek alázatos, boldog vállalásával meg is lehet talán valósítani nemsokára. Adja a kegyelmes Isten, hogy ha 1947 az előkészület esztendeje volt, a hit esztendeje sok megelőzővel együtt, úgy 1948 kétszeresen is megszentelt esztendő, a hálaadás esztendeje legyen. Hozza ne csak a magyar szabadságharc még nagyobb harcokra serkentő százéves évfordulóját, de a legszebb lelki arcvonalunknak, az amerikai református magyarok testvériségének megszületését is. Büszke eleinket egységesítette, karjukat megacélozta, reménységüket győzhetetlenné tette a közös ellenség. Vajha méltó utódokká válnánk még Amerika földjén is úgy, hogy mi is összeállnánk egy zászló alá, melyen a Jelenések Könyve gyülekezetéihez hasonlóan egy csillag jelölné az u. n. “Evangelical and Reformed” és a “Free Magyar” Church-öket, válnánk a szó teljes értelmében egyházzá és mintegy egy hatalmas, megingathatatlan kéz vinnénk diadalróldiadalra Krisztus lobogóját! így fog velünk élni a múlt és áldott jelenné, majd pedig ígéretekben gazdag jövendővé válni. A konferencia azonban másról is bizonyságot tett számomra. Dr. Vincze Károly elnöki megnyitója, beszámolója, A Paál Gyula theologiai értekezése, a hozzászólók bölcs megjegyzései megcáfolták azt a régebben gyakran hallott előítéletet, mintha eltűnőben volna a tudós, gyülekezeteinek minden problémáival törődő, korával lépést tartó lelkipásztor típusa. De nem ez az általános kép — hála Istennek! Még az u. n. “öregek” is fiatalokká születnek a mai kér
