Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Dr. Takaró Géza: Ruha - könyvek - hártyák…
BETHLEN NAPTAR 79 "A felsőruhámat..Régi társamat, amely annyiszor megázott Pamfilia záporaitól és a földközi tenger sós-keserü vizeitől (többször is szenvedett hajótörést), annyiszor megfehéredett a hosszú római tartományi utak porától, annyiszor festődött pirosra saját véremtől. Öreg kabátomat, amely annyiszor nyújtott barátságos oltalmat hűvös, csillagos éjszakákon, s amellyel annyiszor betakarhattam zúzott tagjaimat a brutális megvesszőzések után, többek között Filippi börtönében is... Most is olyan jó szolgálatot tenne a hűvös éjjeleken itt, római fogságomban. Lefogyott, öreg testem most már nem birja úgy a hideget, mint régen ... Milyen jó, hogy ott hagytam Kárpusnál, különben ezt is leszedték volna rólam a római légionáriusok — mellékkeresetül. Az efélékhez jogot szoktak formálni a letartóztatásoknál ... Nincs pénzem másikra, ezt kell bevárnom. Jöttödben hozd el...” Hányszor képzelik Pál apostolt valami fanatikus rajongónak! Pedig mennyi józanságot sejttet az egyetlen nyilatkozata is! Ez a nagy ember éppen olyan ember volt, mint mi; éppen úgy — sőt jobban érezte a megpróbáltatásokat, szenvedéseket .Néró bárdja már ott fügött feje fölött. Még csak egy kevés idő. Aztán egy villanás, és az életnek, a hosszú, fáradalmas “futásinak vége. De addig is — miért ne haladjon tovább az élete rendesen? Miért fossza meg magát bármily kicsinynek látszó áldástól, amiben még részesülhet e földön? A hosszú téli éjszakák hidegek és unalmasak. Miért keressen érdemet abban, hogy még hidegebbekké és unalmasabbakká tegye? Mire való a felesleges, erőltetett önmegtagadás? Van-e legkissebb jogunk kínt és nyomorúságot okozni magunknak abból, amit Isten nem küldött reánk? ... Timotheus! “A felsőruhámat...” Mily kedves, derűs józanság! Pedig olyan világban élt, mint mi. Éppen úgy volt akkor is szegénység és fényűzés, mint ma. Egyik alig tudta eltakarni mezitelenségét, másik meg drága ruhájával is csak lelke mezitelenségét fitogtatta. És ebben a prózai világban tudott élni egy ember, aki egyúttal állandóan a mennyben élt. Csak pár sorral előbb is ezt Írja: “Eltétetett nékem az igazság koronája, — nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az Ő megjelenését...” Látom már a koronát!... De most fázom. Timótheus! “A felsőruhámat .. Ennyire összeférhetőnek tartotta a legmagasabb lelki emelkedettséggel a legközönségesebb földi szükségleteket. Pál éppen olyan távol állott a -vak fanaticismustól és beteges kegyességtől, amely fanyar képpel szemléli a világ legártatlanabb örömeit is, mint amilyen távol állott az üres világiasságtól, amely soha egy arasznyira sem emelkedik fel a földről. Utjának vége, halála közel, jutalma biztos, szemei előtt dicsőség ragyog.