Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Tildy Zoltán: Karácsony-est
70 BETHLEN NAPTÁR A föld megreng, az ég villámlik, Gonosz lelkekre hull az átkom, A gyáva szétfut mind egy szálig, Már csak a síró nőket látom És a megdöbbent századost, Ki á viharba zúgja most, Szinte földre sújt a szava: “Bizony, Isten fia vala!” Júdás lihegve szirtet ért, Fülére Ayomva tenyerét, Harminc ezüst vad hangja űzi A szörnyű nap borúlatán, Mire fölnézek, már fityeg A nagy vihar zúgatta fán. Hah! most a villám oda csap, A gally alatta leszakad, Lezuhan a kőszikla élre, Ketté hasad, bélé kiömlik, Az árúlónak vége, vége. A fergeteg most szűnni kezd, Csurom vér a három kereszt, Az egyik lator kínja nagy, Míg tajtékos vére folyik, Csikorogva káromkodik, Rángatja magát konokúl, És sötét lelke kín-dühével Az ártatlan Nagy Szenvedőhöz Megrendítő szavakkal fordúl: “Ha te az Isten fia vagy, Szabadíts meg e gyötrelemtől, Magadat is és minket is!”... Hörög és kárhozatra fagy. A másik lator szinte elhűl Ez átkozott, durva szavakra, Átömlik a szívén keresztül Az irgalom balzsam patakja; Megérzi, hogy hozzá az Isten Egy halk suttogásnyira jött A két gonosztevő között,
