Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Igazgatói jelentés a Bethlen Otthon 1945 évi és 1946 első félévi működéséről
30 BETHLEN NAPTÁR mes foglalkozásnak és jó szórakozásnak bizonyultak. Az öregek Otthonában különösebb esemény nem történt. Vendégeink voltak a Felügyelő Bizottság tagjai, valamint a Ref. Egyesület szervezői kara, akik évi első gyűlésüket Intézetünkben tartották. Februárban a létszámban nem történt változás. Gyermekeink énekkari és magyar tánc-csoportjával az alábbi helyeken szerepeltünk: Ligonier Valley farmkonvenció nagy közönsége előtt, a Ligonier Valley Egyházak felekezetközi női konferenciáján.—Ebben a hónapban a Felügyelő Bizottság határozata folytán bányánkat bérbe adtuk. A bérlet feltételei alapján a kibányászott szénért készpénzt kap Intézetünk, amelyből szénszükségleteinket elláthatjuk, ezenkívül a bányaüzemben tartása és egyébb kiadásaira nem lesz gondunk. Vendégeink ebben a hónagban ismét a Felügyelő Bizottság tagjai voltak. Márciusban felvétetett egy uj gyermek és egy öreg lakó. Egyébb események voltak a Felügyelő Bizottság gyűlése, amelyen több, az intézeti épületek és utak megjavítására hozott határozat mellett a Bethlen Otthon 25 éves jubileumi ünnepének részleteit íe tárgyalta a Bizottság. Ebben a hó napban jött haza szerencsés megoperáltatása után a kórházból az Igazgató is, aki még e hónapban a Vezértestület gyűlésén vett részt és tett jelentést az Intézet munkálkodásáról. Márciusban legfontosabb és legszebb eseménynek mondhatjuk a Vezértestület ama határozatát, mely szerint hozzájárul ahhoz, hogy a Bethlen Otthon 1946 év folyama alatt egy év idő tartamra az Intézet pénztárából felvegye 300 óhazai árvának a gondviviselését. Április hónapban létszámunk nem változott. Gyermekeink az első negyedév után ebben a hónapban mind A Bethlen Otthon igazgatósági tagjai 1946-ban