Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)

Igazgatói jelentés a Bethlen Otthon 1945 évi és 1946 első félévi működéséről

26 BETHLEN NAPTÁR igy a létszám 1945 December 31-én maradt 30. A lakók testi és lelki jólétére, a házi rend, tisztaság és békességre Nt. Mircse Sándor felügyelő és neje vi­gyáztak. Felügyelő és neje a reájuk bízott kötelességeket elvégezték, mun­kájukról az Igazgatónak havonta be­számoltak, az Otthonban felmerülő problémák, fegyelmezés és gondvise­lés ügyében az igazgatótól időnként tanácsot és segítséget kértek és kap­tak. Az Aggmenház Felügyelője az öregek között tehetségéhez képest el­végzett munkák mellttt előírás szerint végezte az irodai munkák reáeső ré­szét és hétköznapi iskolában a ma­gyar tanítást. Az öregek Otthona lakói részére úgy mint a gyermekeknél megtartot­tuk a napi négyszeri, a munkájukkal segítők részére pedig az ötszöri ren­des étkezést. Egyébb testi szükségle­teiket, ruházat, orvosi kezlés, dohány, stb. egész évben rendesen elláttuk. Lelki téren is rendszeres gondozás­ban részesültek. A Felügyelő napon­ként reggel vagy este énekléssel, írás­­olvasással vagy magyarázással, imád­kozással tartott részükre áhítatot. Va­sárnaponként a templomi Istentiszte­letet mind a gyermekek mind az öre­gek látogatták a betegek kivételével. Az évi hatszori Urvacsoraosztásban is részesültek. Betegek részére minden alkalommal a szobáikban Igazgató vagy a Felügyelő*osztott Úrvacsorát. Foglalkozás és testgyakorlásképpen a munkaképes férfiak a gazdaságban, az állatállomány kezelésénél, kertben és a ház körül, a nők pedig a kony­hán és néha kukoricatörés alkalmával találtak erejükhöz mért munkabeosz­tást. Szórakoztatásukra az elmúlt té­len esténkint felvittük a gyermekeket, akik énekléssel, nótázással tették az A Bethlen Otthon 25 éves Jubileumán résztvevő lelkészek és vezérleslületi tagok csoportja

Next

/
Oldalképek
Tartalom