Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek
BETHLEN NAPTÁR 177 GARY. INDIANA Szathmáry Bertalan lelkész jelenti: Isten iránti hálával tekint vissza a gyülekezet az elmúlt esztendő eseményeire. Békességes együttmunkálkodásban épült az egyház s e nagy középnyugati acél városban élénk, modern gyülekezetté vált. Az egyház tisztviselői nagyrészben ifjú nős emberek, akik mellett vannak idősebb presbiterek is. Az istentiszteletek már évek óta angol és magyar nyelven tartatnak, amelyeken minden alkalommal énekel az énekkar, Káplár Ernő, karnagy vezetése mellett. Gyülekezetünk a jótékonykodásból is kivette részét: ó h, a z a i református segélyre $550-t juttatott és a közös segélyakcióba is belekapcsolódott. A gyülekezet hazatért veteránjai fogadtatására szép ünnepséget rendezett. Az áldozatkész egyházi ifjúság az iskola termet teljesen átalakitotta s munkájukért semmiféle dij ázást nem fogadtak el. Az ujjáépitett szép termet szeptember 29-én ünnepélyes keretek között adtuk át hivatásának. Az évi bazár $1500 eredményezett. Az úrvacsorával élők száma átlag 150. Áttérés volt 18, konfirmáltunk 18 ifjút, keresztetetett 10 gyermek, eskettetek 7 pár, eltemettünk 6 testvérünket. Vasárnapi iskolánkba átlag 60 gyermek jár. Az iskola felügyelője Csomó Flóra, tanitónk hat van. Énekkarunk 22 tagból áll, akik egyúttal a Konfirmándus osztály — Ev. Ref. Egyház, Gary, Ind.