Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)

I. Az Evangelical and Reformed Church kebelébe tartozó magyar egyházközségek

168 BETHLEN NAPTÁR NI. Papmeder István fárkodik az Egyház többi tiszt­viselőivel együtt s lelkészével megértésben Egyházunk szebb és boldogabb jövendőjéért. VINTONDALE, PA. Régi bányász magyarokból alakult és ma is azok által fenn­tartott kisebb gyülekezeteink egyike, amely 30 éves fennállá­sa alatt sok megpróbáltatáson ment keresztül. Megmaradt ke­vés népével jelenlegi lelkészük Nt. Papmeder István valóban apostoli buzgósággal szolgálja maradék népét, amely sok te­kintetben példaszerűen és hű­séges lélekkel áll Isten Orszá­gának szolgálatában. Az Egy­ház jelenlegi hivatalnokai: Tóth István gondnok, Tóth Péter al­­gondnok, György József pénz­tárnok, akik az Egyháznak oda­adó munkásai. A Nőegylet buz­gó elnöknője Medvik György­­né, aki a lelkész, az egyház elöl­járói, valamint Mata Jánosné, Babincsák Jánosné, Szegedi Já­nosné Klosz Máriával egyetem­ben dicséretreméltó és nagyobb közösségek számára is példa­adó munkát fejtettek ki a ma­gyar segélyakció és az óhazai árvák érdekében. Ezeknek a buzgó asszonyoknak és a lel­késznek fáradozása nyomán az itt élő maroknyi magyarság mintegy 1500 dollárt (2000 font ruha) juttatott az óhazai testvé­rek segélyezésére. Ezen segítsé­gen kivül óhazai árvák gondvi­selését vállalták az Egyház, a Nőegylet, Vasárnapi Iskola, Kő­­mives József, Babincsák Mi­­hályné, Molnár Ferencné a Se­gélyakció 60-ik Osztály Twin Rocks, Pa., Tóth Istvánná, Ba­goly Józsefné, Fekete Sándor­­né, Tóth Károly és Antal Gi­zella. — 25 dollár adományt ad­tak: Puruczky István és cs., Márkus Kálmán és cs., Jobbágy Zsigmond és cs., Babincsák Já­nosné, Kötény István, Babos Béla, Református Egyház, Nő­egylet, Presbitérium és lelkész. Az elmúlt évben a gyülekezet 750 dolláros költséggel renovál­tatta és kifestette a templomot és a lelkészlakást. Mindazok, a­­kik az elmúlt évben Isten Or­szága építése és a testvérsegités áldozatos munkájából ily szépen kivették részüket, bizonyságát adták annak, hogy ha kevesen voltak is, szeretetükből és oda­adásukból sok jót tehettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom