Bethlen Naptár, 1947 (Ligonier)
Borshy Kerekes György: Jubileumtól jubileumig. Az előkészület esztendeje
116 BETHLEN NAPTÁR mondotta, hogy teljes egyetértésben a Bethlen Otthonnal, azokból a havi 10 centekből, amit tagjaink az árvák és öregek gondozására fizetnek, havi 5 centet a magyarországi hadiárvák gondozására kiván forditani. Es pedig mindaddig, amig annak szükségét látja! Ezt a határozatot nem lehet lekicsinyelni, mert ez évente nagyon tekintélyes összeget, kb. 10,000 dollárt, a jelenlegi magyar pénzben több mint 100,000 forintot jelent. így kívántunk ünnepelni. Adni, segíteni és saját növekedésünk által még jobban felkészülni arra, hogy — többet segíthessünk. Mert a közénk vett minden egyes uj tag, külön megterhelés nélkül, azt is jelenti, hogy egy magyarországi hadiárvának egy újabb hétre van meg a legszükségesebb ennivalója. De nemcsak “odaátra” néztünk. Szétnéztünk saját szükségleteink mezején is és eló'ször azon a hatalmas táboron akadt meg a szemünk, akik — több, mint két ezeren! — tagjaink közül Uncle Sam egyenruháját viselve harcoltak az elmúlt esztendők alatt a legnemesebb amerikai hagyományok diadaláért. Harcoltak egy szebb jövendőért. Harcoltak és véreztek: értünk. Mi, amig ők az ég négy táján jártak, nem küldöttünk nekik üdvözlő kártyát, nem küldöttünk sem cigarettát, sem csokoládét. Hiszen, hála Istennek, jó gondozás alatt voltak. Mi már akkor is arra gondoltunk, hogy majd akkor jelentkezünk náluk, amikor visszajöttek s amikor már lanyhul az az érdeklődés, ami katonaságukat kisérte. Mi a békés életet kezdeti nehézségeikben kívántunk segítségükre lenni. Hogy aztán egy hosszú életen keresztül egymás mellett maradhassunk, mint testvérek. Ezért állítottuk fel Országos Magyar Veterán Irodánkat Chicagóban s nyertünk meg vezetőjéül egy olyan lelkésztestvérünket, aki maga is a fiatal nyájjal volt, mint pásztor, amikor az a szülőföldtől messze kóborolt. Ha majd egyszer nyilvánosságra kerül, hogy mi mindent végzett ez az iroda, be fogják látni talán azok is, akiknek ez az alapítás és más hasonlók “fényűzésének számítanak, hogy a kísérlet nem volt hiábavaló. Egyelőre csak gondoljunk arra, hogy Egyesületünknek is a jövőben csak kétféle tagja lehet. Olyan, aki katona volt s olyan, aki katona lesz. És ez alól most már a nők sem kivételek. Fölösleges lenne ezekre különlegesebb gondot fordítani?! Mi ezt aligha hihetjük... Ilyen gondolatokkal telitettük meg tehát jubileumi esztendőnket. Megkíséreltük a legjobbat és legtöbbet tenni, amit az adott körülmények között lehetett, így jutottunk el 1947-hez, ami szintén nagy jelentőségű forduló történetünkben. Negyven évvel ezelőtt kaptuk ugyanis az Egyesült Államok Kongresszusától, törvénybe is iktatott sza
