Bethlen Naptár, 1946 (Ligonier)
Ötven év békében és háborúban
BETHLEN NAPTÁR 71 reformátusainkhoz s megtalálja még azokat is, akik a meglevő alakulatokban meg nem lelhetők. Szervezési osztályunknak minél tökéletesebb kiépítése tehát az a szükséglet, amit legelőször fel kell ismernünk. Az unalomig szoktuk idézgetni, hogy “a szó elröpül, az irás megmarad”. Ennél tovább aztán legfeljebb csak tapogatóztunk, kísérleteztünk, vitatkoztunk, sőt olykor veszekedtünk is, de messzebb nem igen jutottunk. Néven nevezzük a gyermeket: megfelelő sajtónk nincs. Egyesületünk havi kiadványa, még akkor is midőn a papirhiány nem korlátozta, harminc nap alatt egyszer érhette csak el tagjainkat (s másokat nem is!) s ha belkörü szolgálatokat tehetett is, de föltétlenül közlendő száraz adathalmazának tultengésével aligha lehetett alkalmas azoknak a magasabb céloknak szolgálatára, amiket nem elég kitűzni, hanem állandóan, legalább is hétről-hétre történendő, változatos ismétlés által a szó szoros értelmében be kell oltani tagjaink és jövendő tagjaink érzületébe. Meglevő egyházi lapjaink bármennyien és bármilyen jók legyenek is, azt a szélesebbkörü szolgálatot, amire egyesületünknek, a mi látásunk szerint, szüksége van, el nem végezhetik. És ez a megállapítás semmit levonni nem kíván értékükből. Készséggel elismerjük jól szerkesztettségüket, saját céljaiknak kitűnő szolgálatát, munkatársi gárdájuknak elsőrangú voltát s mindent, ami jót csak mondani lehet, de egyet talán minden neheztelési következmény nélkül' is leírhatunk itt: reformátusságunk felekezeti széttagozódottsága miatt egyházi lapjaink nem egyetemes jellegűek. Nekünk pedig, kétségen felül, egy olyan lap a szükségletünk, mely egybefoglalva (synthesis) szolgálja közös társadalmi életünket, munkánkat és jövendőnket. A szervezés kiépítése mellett, sőt azzal együtt, mi egy hetilap megindításában véljük felismerni másik nagy szükségletünket. Érintettük már előbb általánosságban, hogy mennyire helyes volt annak idején az árva- és öreggondozás felvétele. Az elmúlt 25 év alatt ezen a téren lényeges eltolódás állott be. Kevesebb lett az árva, de több lett a gondozást igénylő elaggott testvér. A jövőben pedig még kevesebb lesz a mi gondozásunkra bízandó árva annak következtében, hogy a második és harmadik nemzedék árváinak angol anyanyelvüsége miatt elhelyezésük más intézményekben is megkönyebbedik. Árvaházunk tehát mind jobban és jobban inkább gyermek-otthonná alakul. Főként olyanok számára, akiket szüleik megbízható, vallásos jellegű nevelés és magyar taníttatás szempontjából küldenek be. Meg vagyunk róla győződve,
