Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)

Uttörő lelkészek Amerikában

154. OLDAL BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE távozására általa előre kitűzött idő eljött volna, súlyos betegségbe esett és igy a Bridgeportra már akkor megválasztott Urbán József lelkész visszalépése után a bridgeporti gyülekezet ismét Ludmán Sándort vá­lasztotta meg lelkészéül. Egészségét — Isten segedelmével -— vissza­nyerte és igy azóta 1940 végén lett nyugalmaztatásáig a bridgeporti gyülekezetnek volt lelkipásztora s most Pastor Emeritus. Nyugalmaztatása óta a B ridgeporttól hat mértföldnyire levő Devon, Conn.-ban lakik s ha valahol a közelben lelkészi szolgálat vég­zésére szükség van és őt hívják, a legnagyobb készséggel és örömmel tesz eleget az arra való felhívásnak, mert akkor boldog, ha az ötven­nyolc évvel ezelőtt megkezdett szent munkát, Isten Igéjének hirdetését folytathatja, mert az Isten iránti mélységes hálával telt szive folyton igy imádkozik "Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem, hogy lakhassam az Ur házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Urnák szépségét és gyönyörködhessem az Ő templomában", szépségét és gyönyörködhessen az Ő templomában”. Adja Isten, hogy az Urnák emez érdemes szolgája nyugalomba vonulása után is még sok ideig gyönyörködhessék az Ő templomában! * * * Dr* Csutoros Elek Biharmegyében, Kismarja községben született iparos szülőktől, 1865 junius 12-én. Iskoláinak nagyobb részét a debreceni kollégiumban végezte, ahol mint theológus, tanítói oklevelet is szerzett. Kápláni vizsgát 1889-ben tett és Pestmegyében a Katona Péter családjában nevelő volt. 1891-ben Debrecenben letette a papi ipariskolában is tanított. 1896-ban iskola-igazgatónak választották és nőül vette Séra Ferenc siteri lel­kész leányát, Vilmát. A clevelandi egyház meghívását elfogadva, 1898 október hó 20-án Cleveland. O.-ba érkezett. Itt buz­­góan munkához fogott, minek ered­ménye az lett, hogy az első tem­plom kicsinek bizonyult és uj, szép templomot kellett építeni, amelyet 1904-ben szenteltek fel. A megala­kult Nyugati Egyházmegye espere­sének választotta, de Csutoros Elek arra az elhatározásra jutott, hogy Magyarországra megy és 1911-ben Siterben lelkész lett apósa helyén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom