Bethlen Naptár, 1945 (Ligonier)

Ujfalussy Gábor: Hazai szemmel

106. OLDAL

BETHLEN NAPTÁR AZ 1945-IK ESZTENDŐRE

az egész utón összetartottam. Egy londoni telivér angol, kb. 25 éves leány, biztosítási tisztviselőnő, aki Kanadába utazott a pünkösdi ünnepekre, egy gazdag chicagói leány, származására nézve valószínűleg valamilyen déli fajta, fekete hajjal, igen megnyerő arckifejezéssel és egy montreali főiskolai hallgató. Mindhárman Angliában szálltak hajóra és egy árva szót sem beszéltek más nyelven, csakis angolul. Kissé nehezen ment velük a társalgás, de azért állandóan együtt voltunk s különösen a londoni leánnyal igen meleg barátság fejlődött ki közöttünk. Komoly, méltóságteljes, nyugodt arcú, kiegyensúlyozott viselkedésű hölgy volt, ki véget nem érő türelemmel hallgatta angol nyelvű nyögéseimet s tízszer is elmondta, ha kellett, amit mindjárt nem értettem meg. Esténként éjfélutánig üldögéltünk a barátságos társalgóban, ahol jó zenére táncolni lehetett, különböző italokat idogáltunk, — nappal a fedélzeten csodáltuk a tengert, vagy sétáltunk a hajó különböző fedélzet-közein, ahol az első osztály helyiségei, a végeláthatatlan folyosók, konyhák, géptermek, stb. bejárhatatlan sokasága mindig újabb érdekességekkel szolgáltak.

Az első 24 órában még kétszer kikötöttünk. Először az angliai Southhamptonban, később pedig Cherbourgban. Mindkét városból csak a nagy kikötők, dákok, elevátorok, pályaudvarok, gyárak, raktárak látszottak. Anglia a hírből jól ismert ködösségében mutatkozott be, melyen csak itt-ott tudott nagynehezen áttörni a májusi napsugár. Elhagyva a francia partokat, kellemes meglepetésben volt részem. Kabinomban üdvözlő, kellemes utazást kívánó levelek vártak reám európai hozzámtartozóktól, valamint amerikai menyasszonyomtól. Kedves dolog ilyen körülmények között postát kapni.

Kijutva a La Manche csatornából, elindulásom után 30 órával, végre kint voltunk a nyílt óceánon. Eddig még nem volt semmi baj. Sima, nyugodt beltengeren csak a gépek és a szellőztető berendezés egyenletes,álomba ringató duruzsolását hallottam, — később már annyira megszoktam, hogy nem is hallottam — a nyílt tengeren azonban erősebb szél kerekedett, a hatalmas gőzös elkezdett oldalt és előre-hátra, le-fel dülöngőzni s ez igen kényelmetlen közérzetet okozott. Érezni lehetett, hogy most már a nagy óceánon vagyunk, melynek csupán játékszere a hatalmas uszóváros. Nem ízlett a reggeli s utána nyomban ismét lefeküdtem. Egy kevés alvás jót tett, de ebéd után, melyen már az utasok nagy része hiányzott s én is csak egy kis húslevest ettem — ismét lefeküdtem. Éreztem, hogy milyen lehet a tengeri betegség és nagyon sajnáltam azokat, akik — elég sokan voltak, főleg nők — menthetetlenül viszontlátták gyomruk tartalmát. Egy-egy erősebb lökésnél az embernek elállt a lélegzete