Bethlen Naptár, 1944 (Ligonier)
Az Evangelical and Reformed Church magyar synodja
86 BETHLEN NAPTAR Temető”-t kezdeményeztek, amelyben a park vezetősége mint az amerikai lutheránusok részére, úgy a mi részünkre is egy emléktorony felépítését vállalta el. Híveink már eddigi érdeklődésükkel is biztosították a mozgalom sikerét. Tehát New Yorkban is' lesz legalább egy hely, amely közös és örök birtoka lesz a magyarságnak és ahol szépen megférnek egymás mellett nem csak halálukban, de a tervbevett Temetőegylet munkálkodása utján életükben is. Gondoskodni akarunk arról, hogy egy magyar se kerüljön többé a Potter’s Field-re. Uj gyülekezeti munkást kapott egyházunk Dr. Bodó Károlyné személyében, mellette vasárnaponként az ősztől kezdve Pazár Ruth, Pazár Miklós philadelphiai lelkész leánya fog kisegítő munkát végezni a városi City Mission vezetőségével történt megállapodás szerint. A háborús akciók miatt megnövekedett munka anyag tette ezt szükségessé, amellett, hogy a spanyol egyházban alkalmazott magyar leány, akit Amerikába vándorlása napjaiban Takaró lelkész keresztelt, magyar gyülekezetben is kíván valami munkát végezni. Takaró Géza. Wallingford, Conn. Lelkipásztori jelentés az 1942-ik évi munkáról Szép álmunk és tervünk valóra vált az elmúlt évben: templomunk és lelkész lakásunk újra épült, megifjodott. Ez hitünk, a jövőben vetett reménységünk és élni akarásunk bizonyítéka. A hi vek szeretetéről és egyházukhoz való ragaszkodásáról mi sem tanúskodik ékesebben, mint az a $4,261 adomány, mely az építési alapra az év folyamán összegyűlt. Ezen kívül az egyház közönséges szükségeire befolyt $3,555 mely csupán a borítékos, persely és urvacsorai adományokat foglalja magában és fedi az egyház összes rendes kiadásait. Ez az arányszámunkhoz képesti példaadó adakozókészség fényes bizonyítéka annak, hogy a hívek értékelik azt a lelki munkát, amit az egyház közöttük és érettük végez; fényes bizonyságtétel ez egyúttal arra is, hogy az egyházat fent lehet tartani mulatságok, piknikek nélkül is. Templom látogatás a múlt évihez képest csökkent, átlagos 105-ről 96- ra, ami 43 ifjúnak a hadseregbe való távozásával és az itthon maradottak munkaórájának a tetemes megnövekedésével magyarázható. Az úrvacsorával élők száma azonban örvendetesen gyarapodott: az évente legalább egyszer urvacsorázók száma Karácsonykor 25-el volt több, mint bár mely más előző alkalommal. Az urvacsorai adományok összege ezzel egyetemben növekedett. Taglétszámunk ebben az évben 17-el emelkedett s most már 152 rendes fizető egyháztagot jelenthetünk Boardunknak. Ez 135-os létszám gyarapodást jelent. Angol nyelvű istentiszteletünk ez év karácsonyán volt két esztendős s a látogatók átlagos száma 28 volt az év folyamán. Az ifjúságot és a magyarul nem értő egyháztagokat szolgálta ez jövőt építő sikerrel. Egyleteink: Vasárnapi iskolánkba 38 gyermeket vártunk, de csak 18- 20 jelenik meg vasárnaponkint. Ezen a helyzeten segíteni kell, azért nyomatékosan kérjük a szülőket, hogy saját és gyermekeik érdekében nagyobb eréllyel szorgalmazzák gyermekeiknek az iskolába járását. Iskolánkat elláttuk a lehető legmodernebb tanszerekkel. Az iskola vezetője ez évben is Kovács Ferencné volt. Tanítók: Balogh Ilonka, Szalkó Dorotya és a lelkész. Ifjúsági munkánkról nem adhatunk rózsás és felemelő képet. Ennek egyik oka természetes és öröm