Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Demeter József: Egyszerü ember egyszerü beszéde
BETHLEN NAPTÁR 85 két asszony beszélgetését, csak akkor figyel fel, amikor mondják, hogy: Bárcsak sokáig tartana ez a háború! Ekkor felkel és odamegy a jómódjával hencegő asszonyhoz és ezt kérdi tőle: — Ön azt kívánja, hogy sokáig tartson ez a háború? — Miért ne, kérem, hiszen jól élünk, minden kívánságunk teljesedésbe megy s ha dolgozunk is, de pénzünk van bőven, — mondja a kérdezett asszony. És maga nem kívánja? Egy darabig csend támadt, aztán megszólalt a feketeruhás: — Az én férjem az első világháborúban, mint fiatal ember harcolt. Megsérült és testi-lelki roncs lett. Mint egy magával is tehetetlen ember jött vissza a családi tűzhelyhez. Én éjjelt nappalé téve, magamra hagyatva, nehéz munkával, sokszor megfáradva, keserű könyhullatással, de Istenbe vetett szilárd birodalommal neveltem fel három szép fiamat, szivemnek-lelkemnek minden büszkeségét, drága magzataimat. Úgy tekintettem őket, mint kárpótlást a nehézségek után, mint Istennek drága ajándékát. Szegénységemben is kimondhatatlan gazdagnak éreztem magamat. Minden örömöm, boldogságom ezen a földön bennük volt, mert egészséges, jó munkás és szófogadó fiuk voltak. Már-már megnyugodtam a sok nehézség után, mert gondoltam, hogy öregségünkre férjemmel együtt lesz kire támaszkodni... Aztán megint jött a háború... Kettőt már régebben elvittek katonának, az idősebbről már hónapok óta nem hallok semmi hirt, azt sem tudom, hogy él-e még vagy már meghalt. A legkisebb a napokban ment el... így aztán újra magunkba maradva tehetetlen férjemmel, keserű könnyhullatással eszem a mindennapi kenyeremet. Mindenemet odaadnám értük, imáimban szüntelenül kérem Istenemet, hogy bírja jobb érzésre az embereket és szüntesse meg a pusztító háborút. Tisztítsa meg határainkat a felette borongó vészes felhőktől, hozza el a béke napját és még egyszer vezesse vissza az én kedves fiaimat és minden édesanya fiát. Nem kell nékem már e világon semmi. Nappal úgy járok, mint az alvajáró, az éj sötétjében nincs nyugodalmam. Amikor lefekszem, álom nem jön a szememre, hosszú éjszakákon töprengve, keserűen siratom az én három szép fiamat. És maga azt kívánja, hogy sokáig tartson ez a háború?! Eddig bírta nyugalommal s fájó szivének felháborodásában, mint egy fiait védelmező nőstény oroszlán rontott a hencegő asszonyra. Valósággal kipofozta a két asszonyt a kocsiból. Az egyiket úgy ütöte arcul, hogy neki esett a másiknak, az pedig az ablaknak. Nagy riadalom támadt az utasok között. A kocsi
