Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Balogh József: Hangos betűk
BETHLEN NAPTÁR 81 ként kísérlik meg, hogy ezeket a számukra még elháríthatatlan hanghagyományokat valamikép kiegyeztessék a keresztyéni némasággal. Szent Jeromos egy jellemző helye azt mutatja, hogy a maga írói munkáját úgy fogja fel, mint könyve “olvasójával való sugdolódzást”: “Te, aki ifjú vagy és a főpapi állás csúcsán a helyed — Írja Ágostonnak, — tanítsd a népeket és gyarapitsd a római magtárakat Afrika uj gyümölcseivel. Én beérem azzal, ha a kolostor zugában suttoghatok koldus hallgatóimmal és olvasóimmal!” Egy másik latin-keresztény római iró, Johannes Cassianus könyvében ilyen mondatokat olvasunk: “Előttem, akinek mindeddig a némaság öblében volt a helye, megnyílik most az óriási tenger: arra merészkedem, hogy egy s mást átadjak az irodalom emlékezetének! — Engemet, akit eleddig a legveszedelmesebb vihar hánytvetett (azaz könyvet Írtam), kisérjen el most a némaság biztos öblébe olvasóim imáinak szellemi szellője.” A némaság öble — portus silentii — nem egyéb, mint a csönd. Az irodalmi munkásság ezzel a csönddel szemben hangos cselekmény — “óriási tenger,” a mi az iró hangját világszerte hömpölygeti. Egy évezreddel utóbb Kempis Tamás ezt a gyönyörű mondatot irta le: “Most, minthogy már túlontúl hosszasan beszéltem, visszatérek a csönd ölébe, — az Írónak nyelve és keze a könyv végeztével együtt némuljanak el: “... lingua el manus scribentis silescant.” Azt említettük az imént: a középkorig, mert a renaissance folyamán, valahol a XV.—XVI. század körül kellett elkövetkeznie a nagy fordulatnak: az olvasás fokozatos elnémulásának. A véletlen éppen egy magyar tudós olvasónak néma olvasását tárja elénk a XV. századból, Janus Pannoniusét, aki elzárkózott a külvilágtól és súlyos filozófiai anyagot némán vett fel elméjébe. A jelenet, melyet egy olasz életirója, Vespasiano Bisticci jegyzett fel, némiképp hasonlít Szent 'Ambrus néma olvasmányához, melyről elöljáróban szóltunk. * * * Vájjon mi a magyarázata a fennhangon irás-olvasás nekünk oly meglepő jelenségének? Két merőben különböző gyökerét látjuk ennek a sajátszerü palántának. Az ókori Írást, mely persze mindig kézírás, tehát
