Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Sándor Kálmán: Az amerikai unoka
74 BETHLEN NAPTÁR Most látja a lányát. De miért nedves a lánya arca, hiszen a lánya sir, miért sir a lánya? — Miért sirsz, Ilonka? — kérdezi és végigsimit a lánya haján. A lánya most lehajtotta fejét és nem válaszol; miért nem válaszol? — Ne sirj, Ilonka — mondja halkan az öreg ember. — Én vak vagyok, de azért talán nem is olyan nagyon rossz nekem most. Itt vagy és én megsimogatlak és hallom a hangodat, csak kár, hogy nem látlak és az unokámat nem látom. Ő hol van? — Lefektettük a diványra — felelte lánya helyett a felesége — hosszú ut volt, bizony kifáradt szegényke. Ölben kellett hozni, a vasúttól idáig úgy aludt, mint a tej. A cseléd bontja már az ágyat. — Vezessetek a diványhoz — mondta türelmetlenül az öreg ember — meg akarom simogatni az unokámat. — Pszt, csöndesen — suttogta a felesége — ő már alszik, csak csöndesen. Megfogta az öreg ember kezét és vezetni kezdte a másik szobába a divány felé. Az öreg ember megállt a divány előtt, lassan lehajolt és eres kezével végtelenül óvatosan, tapogatva végigsimitott az alvó kisgyerek arcán. Akkor csöndesen fölegyenesedett. — Nyitott szájjal alszik, kicsit szuszog alvás közben a kis unokám — suttogta — az én amerikai unokám, majd mesélni fogok neki. A szomszéd szobában behajtott ajtószárnyak mögött vacsorához ültek már. Az öregember vigyázva lenyomta a kilincset és átbotorkált az ebédlőbe. Helyéhez ment az asztalnál és leült. A cseléd behozta a húst. Lassan enni kezdtek. A lánya beszélt most. Különös, messzi, idegen világról mesélt. Az öreg ember piszmogva ette a húst és nem is nagyon figyelt a beszédre. Gondolkozott. Talán a mesén gondolkozott, amire nagyon vigyázni kell, mert egy ilyen amerikai unoka biztosan nagyon sokat kérdez. Holnap korán reggel térdére ülteti majd az unokáját és mesélni fog neki. Egyszer volt, hol nem volt... igen, igy jó lesz. Senki sem figyelt most az öreg emberre, csak valahogyan egy percnyi csönd támadt és akkor az öreg ember gyorsan megszólalt: — Majd mesélni fogok a kis unokámnak... Zavart, kelletlen hallgatás támadt. Piszmogva ették a húst, az öreg ember hallotta gyors, izgatott lélegzésüket. Akkor a fe
