Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
A Bethlen Otthon 1941. évi munkája
BETHLEN NAPTAR 281 a szakácsnőkkel, farmi munkásokkal és egyes öregekkel végezte a szükséges munkát. Dr. Kalassay Sándorné, mig egészségi állapota megengedte, az aggmenház külömböző épületeiben a háztartást irányitotta és gondoskodott az aggmenház részére szükséges nem-husnemü élelmiszerek megrendeléséről. Babinszky András volt tanítónk 1941 év elején Buffalóba távozott, ahol a west sidei ref. egyház lelkipásztori tisztségét tölti be. Március /égén családja is követte Buf falóba. A tanítónői állást március 1-től 16-ig Ténay Róza töltötte be, íjki szeptember közepén lemondott. Az állás december végéig üresedésben volt, amikor Deligny Hajdú Mária jött be (aki 1942 január elején‘lemondott.) Nehéz és sokoldalú a munkakör, amit a tanítónak be kell tölteni és megfelelő egyént, aki a munka minden ágához ért, nehéz kapni. Hálásan gondolunk vissza arra a szolgálatra, amit a tanítók, tanítónők, különösen Babinszky András és neje végeztek. A hivatalnokok, azok feleségei és saját pénztárából azok kora szerint fizetett munkások után az intézet a $7000.00 csoportbiztositás után havi $22.25 prémiumot fizet. A biztosítási összegből 200 dolláron alóli összeg van engedélyezve minden esetben temetési költségekre, a fentmaradó összeg a Bethlen Otthon pénztárát illeti. Pennsylvania állam törvényei szerint a hivatalnokok és fizetett munkások után baleset biztosítás cimen évi $55.45 dijat fizettünk. A bányamunkások után fizettük a Social Security Act járulékait, ami a Bethlen Otthon számára a napszám egy százalékát jelentette. Továbbá a szénbányászat után a Treasury Departmentbe minden tonna szén után egy centet. IV. AZ INTÉZET NEPESSEGE A Bethlen Otthonnak 1941 december 31-én a következő lakói voltak: 32 árvaházi gyermek, 25 aggmenházi lakó, 8 fizetett munkás (1 farmi előmunkás, 1 farmi segédmunkás, 2 női munkás az árvaházi, 2 női munkás az aggmenházi épületben, 1 ács, 1 tanító), árvaatya és családtagjainak száma 4. aggmenházi felügyelő és neje 2, összesen véve 71. Az eltávozott és felvett gyermekek és aggok számarányát tekintve az intézet átlagos lakóinak számát 1941-ben 76-ra lehet venni. Az Intéző Bizottság gyűlései napi 18, az Igazgatóságé napi 21, a Vezértestületi napi 13, a nyaraló gyermekeké napi 1040, a felnőtt látogatóké és külömböző gyűléseken megjelenteké napi 390 étkezést jelentenek, vagyis egész éven át átlag 80 egyén részesült az intézet ellátásában. V. ÉPÜLETEK 1. Árvaházi főépület a városban. Itt lakik árvaatya és családja (öszszesen 4), 29 árvaházi gyermek és 2 női munkás, összesen 35. 2. Az aggmenházi főépület. Itt lakik aggmenházi felügyelő és neje, 3 gyermek, (munkásoknak és öregeknek gyermekei), 2 női munkás, 1 famunkás és 19 aggmenházi lakó, összesen 27. 3. A farmi épület. Itt lakik 3 aggmenházi lakó és 1 farmi munkás. 4. Kórházépület. Itt lakik 1 aggmenházi lakó. 5. Bányaépület. Itt lakik 1 aggmenházi lakó. 6. —7. Kettős ház. Ezek egyikét eladtuk, a másikat kiadtuk bérbe havi $12.00-ért. 8. Az úgynevezett baby home. A mult évben üresen állott. 9. A farmi ebédlő feletti lakás. Itt lakik 1 aggmenházi lakó. 10. A cselédház a farmon. Itt la