Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
A Presbyterian Church kebelébe tartozó magyar egyházaink
BETHLEN NAPTAR 137 hogy ennek az összegnek túlnyomó részét egyéni megajánlások utján borítékokban vagy úgynevezett “tagsági-dijakban” adtuk össze. Sőt, hála Istennek, már vannak egyházaink, melyeknek száma meglepően növekedik, ahol a pénzforrásnak ma már az egyedüli formája: az egyéni megajánlás! Közegyházunk jótékonycéljaira — és ez igazán jólesően hangzik — befolyt 2,761 dollár. Nem valami roppant nagy öszszeg ez, de mégis szemmel láthatóan mutatja, hogy gyülekezeteink igyekeznek részüket kivenni abból a másokat segitő munkából, amit közegyházunk eleitől fogva egymás terhének hordozásáért végzett. Ezenkivül még befizettünk adminisztrális kiadásokra, vagyis hivatali kiadásokra, 892 dollárt. Egyháztagjaink szaporodása terén nem szolgálhatok tulbiztató kimutatással. Konfirmálás által 235 s áthelyező elbocsátó levél által pedig 40 egyént vettünk egyháztagjaink sorába. Ez a kimutatás természetesen hiányos, mert nem jelzi, hogy pontosan mennyi volt az összfelvétel, a halálozás, a kimaradás, stb. Közegyházunk tagszaporulata azonban az elmúlt esztendőben meghaladja a 24 ezret. Ha mi is szigorúbban betartanók egyházi törvényeinket, bizonyára tisztább és részletesebb jelentést adhatnánk egyháztagsági helyzetünkről. Lelkész-változások: 1. CANTON. Dókus Gábor huszonhat évi épitő s áldásos lelkipásztori szolgálat után még az év elején lemondott állásáról. O szervezte ezt a gyülekezetei és ő épitette ennek templomát. A megüresedett állás betöltésére Nagy Ferenc, farrelli lelkészt hívta meg a gyülekezet. 2. ELIZABETH. Az itteni lelkészváltozás lelkész-cserének bizonyult. György Árpád Bronx, N. Y.-ba választatott meg s Elizabethre pedig Parragh Dezsőt hívta meg a gyülekezet. 3. FARRELL. Nagy Ferenc eltávozásával megüresedett lelkészi állás betöltésére Ferenczy Pált hívta meg az egyház népe Beaver Fallsról. 4. NEW BRUNSWICK. Papp Károly leköszönése után az ottani gyülekezetünk a nyugati Wisconsin államból hivott lelkészt, Bálint Lajos személyében. 5. LEECHBURG. Szatmáry Bertalan eltávozásával több hónapon keresztül lelkész nélkül maradt ez a gyülekezet. Az állást Kruchió Antal, volt alliancei lelkész foglalta el. A Warren, Ohio-i, gyülekezetünk a legfiatalabb. Egy éves évfordulóján iktattuk be annak szervező lelkészét, Kish Gyulát.