Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)

A Presbyterian Church kebelébe tartozó magyar egyházaink

BETHLEN NAPTÁR 135 A PRESBYTERIAN CHURCH KEBELÉBE TARTOZÓ MAGYAR EGYHÁZAINK Irta: Nagy Ferenc, Canton, O., a presbiterianus magyar konferencia elnöke Az 1942-ik General Assembly hivatalos jegyzőkönyvéből szedem ki az alábbi hiteles adatokat, melyek röviden s vázlato­san ismertetik azt a munkát, amit egyházaink az elmúlt esz­tendőben kifejtettek Isten Orszá­gának építésében. Teljes és kerek­szép képet csak akkor festhetnénk erről az épitő munkáról, ha min­den egyházunknál átélhettük és átérezhettük volna azokat a ki­­sebb-nagyobb eseményeket, me­lyek ott lezajlottak. Ennek az ér­tékes és kívánt tapasztalatnak a hiányában csupán annyit tehe­tünk, hogy leadjuk a ridegnek tetsző számokat és füzünk hozzá­juk egy néhány megvilágító kom­mentárt. Gyülekezeteinknek száma 42. Ebből 29 szervezett s 13 pedig missiói egyház. Rendes, beiktatott lelkészeinknek száma 26. Ezeken kivül van 2 tanárunk és 3 theológusunk. Tanáraink, valamint egyik theológusunk is, ki­sebb gyülekezetei beszolgálnak. A 42 egyház hét államban, illetve huszonhét egyházmegyé­ben van elhelyezve. Ebből láthatjuk azt, hogy milyen óriási nagy területen fekszenek egyházaink és hogy mekkora távol­ság választ el bennünket, lelkészeket és gyülekezeteket, egy­mástól. Megkonfirmált, egyházfenntartó tagjaink száma a külön­böző gyülekezetek által beküldött hivatalos bár, de konzervatív adatok alapján — 4462. Vasárnapi iskolánkba pedig 1630 növen­dék van feljegyezve. (Ezek valószínűleg a konfirmálási időt el nem ért gyermekek, mert hiszen ezekben a gyülekezetekben sem járnak gyermekeink a vasárnapi iskolába, ha már meg­konfirmáltak!) Helyi egyházaink fenntartására, tehát saját magunk részére, összeadtunk kereken 74,257 dollárt. Igaz lélekkel mondhatom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom