Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Dienes Baran: Egy év az Evangelical and Reformed Church magyar egyházkerületének életéből
112 BETHLEN NAPTÁR nek a letörlesztését. Ifjúsági egyletünk a sok házasságkötés és a hadba vonult ifjak távoztával ugyancsak megcsappant, de egy kisebb hűséges csoport tovább viszi a zászlót. Elnöke Lengyel Zsigmond, jegyző Mezei Irénke, pénztáros Szeles Ilonka. Szegénygondozó munkánk nem várt szép eredmény mellett anyagi áldással töretlen lelkesedéssel folyik. Asszonytestvéreink kettes csoportban minden hónapban egyszer szeretetvendégséget adnak a gyülekezeti teremben. Istentiszteleteinken legmagasabb létszámot értük el talán az egyház történetében 1942 husvét ünnepén, amikor is 204 hívet számláltunk. A magyar nyelvű istentiszteletek orgonistája Soltész Andrásné, az angolé Szondy Irénke. Presbitériumunk ebben az évben is nagy buzgalommal szolgálja az egyháznak nem csak anyagi, de lelki előhaladását is. Woodbridge, N. J. A Nőegylet 20 éves jubileumát ünnepelte. Átalakították az iskola termet, befestették. A templomot fűtőkészülékkel látták el. Temetőt szereztek be. Adósságba $900.00-t fizettek. Az egyház 1942-ben is végezte hivatását úgy tagjai, mint az Amerikába szakadt magyarok között. Belső békesség és szorgalmas munka jellemzi úgy tagjait, mint tisztviselőit, akiket az egyház népe már negyedszer választott vissza a legteljesebb bizalom megnyilvánulása Egyházianács Egry László lelkésszel. Woodbridge. N. J.