Bethlen Naptár, 1943 (Ligonier)
Böszörményi M. István: A református egység útján
104 BETHLEN NAPTÁR az utón akkor, amikor a különböző csoportokhoz tartozó magyar református lelkészek New Brunswickon jöttek össze egy közös értekezletre. Itt már nemcsak arról volt szó, hogy hogyan indulhatunk el az egység felé, hanem komoly megállapodásokra is jutottunk, sőt egy nagyjelentőségű határozati javaslatot is készítettünk, amit azóta, az egyes egyházmegyék és konferenciák által javasolt bizonyos változtatásokkal, egyhangúlag fogadtak el a magyar egyházkerületek közgyűlései. Az egyik egyházi csoport, mint halljuk, csak azért nem fogadta még el ezt a határozati javaslatot, mert bizottságuknak tagjai nem ismertették annak tartalmát az illetékes egyházi hatóságaikkal. A pontosan meghatárolt egységre vezető utón azonban nem könnyű a járás. Újra meg újra felmerültek, itt is, meg ott is, különböző nehézségek. A reményt azonban senki sem adta fel, pedig volt, — nem is egy, — olyan eset, amiről azt hittük, hogy teljesen felborítja vagy megakasztja az egységre való törekvés minden további munkáját, vagy még annak a lehetőségét is. Ilyenkor talán elfelejtkeztünk arról, hogy az egység munkáját nem mi, hanem az Istennek Szentlelke végzi általunk. Ha egy pillantra össze is omlottak álmaink, hamar nyertünk uj erőt, lelkesedést és módot a megkezdett munka továbbvitére. Alig vert le egy-egy szépen fejlődő rügyet a vihar szele, már is kisütött a reménység uj napja és újabb lehetőségek nyíltak meg arra, hogy megmaradhassunk a református egység utján. E sorok Írója erősen kételkedik abban — és erre megvan minden oka, — hogy a református egyházi vezetők között volna bárki is, aki komolyan és minden áron ellene lenne az amerikai magyar református egységnek! Igen, ezt le kell Írnom, mert meggyőződtem róla, hogy igy van! Személyes meggyőződésem és információim alapján merem állítani, hogy az amerikai magyar református lelkészkar túlnyomó többsége (de talán 100 százaléka), a híveknek pedig mindegyike őszinte szívvel óhajtja az egységet és kész azért az áldozathozatalra is. A nehézség csak a kivitelnél, a módozatnál van! Az egységet mindenki akarja, csak majdnem mindenki a maga módja, elgondolása és tervezete szerint szeretné azt megvalósítva látni, ami persze lehetetlen. A cél azonban közös és tisztán áll előttünk! így most már csak a különböző elgondolásokat, terveket, véleményeket kell egy nevezőre hozni. Azt jól tudjuk mindnyájan, hogy különböző nevezőjű törteket nem lehet összeadni. Azok a diffrenciák, amelyek ma még útjába állanak a nagy református egységnek, mind el fognak tűn
