Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)
1970-07-30 / 31. szám
Thursday, July 30, 1970 BETHLEHEM HIRADÖ 15. oldal < MAGYAR VIDÉK Magyarországon a városok kilencszáz évig egyféleképpen születtek. Jól védhető magaslaton, fontos útvonalak találkozásánál, folyami átkelőhelyeknél, jeles kereskedelmi gyülekezők színhelyén — innen a vásárhelyek — verték az első cölöpfalakat, emelték a kőbástyákat, mindenképpen a város őrizetére é3 megtartására törekedve. Talán csak a lapos Basahalomra telepedett Debrecen tárulkozott ki olyan védtelenül az éktelen pusztaság szélén, mint akinek semmi féltenialója- nincsen. m A 20-ik század pontos felező vonalán, a második világháború szellemi és anyagi omladékán az ország hozzálátott uj városok alapításához és épitéséhez, mindörökre szakítva a kilencszáz éves városalapitó hagyományokkal és törvényszerűségekkel. Az uj városok földrajzi helyén az ipartelepítés monumentális tervezete határozta meg. A városok és az ország történetében alig ismeretlen arányú iparművek alkotásának két alapvető feltétele volt: az anyagi eszközök és a szükséges létszámú ember. Az anyagiakat az ország óriási erőfeszítések árán teremtette meg, tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a városokat építő, majd a városokban letelepedő, az iparmüveket kiszolgáló, később városi társadalommá szerveződő embertömegek összetoborzása lényegesen könnyebb feladat volt, mint a milliárdok előteremtése. Kazincbarcika felépítése és megalapítása a jelentéktelen borsodi falu ; Berente határában különösen nagy és nehéz leckének bizonyult. A közeli Miskolc a ritkábban lakott borsodi hegyvidék falvaiból már a két világháború között elszívta a fölös munkaerőt, a város nagy távolságra épült Budapesttől, igy a munkaerő toborzása megmozgatta az egész országot, de korántsem volt olyan egyszerű, mint a Budapest elővárosának számitó Dunaújváros, vagy a Pécs tőszomszédságában épülő Komló benépesítése, bár amazok várossá szerveződése is éppen elég mozgalmas és regényes história volt. Kazincbarcika) miég nincs húsz éves. A Miskolc felől érkező, s az iparmüveket maga mögött hagyó utas a völgyből közelíti meg a magasabb terephullámokra épült várpst és az első pillanatra 'élesen meg tudja különböz- I tetni a város építésének időbeli rétegződését, mintegy leolvasva a város arculatáról, melyik épületsor keletkezett 15 évvel ezelőtt, s melyik tavaly. Az ózdi országúiról a városba vezető szürke betonszalag mocsaras réten vezet át, s a hegyoldal hullámzását követő, tömör háztömbök szélén, mintegy az érintetlen táj és a szellősen elrendezett, mégi3 oly sűrűnek ható város között egy sor földszintes épület tűnik elő. Úgy hatnak, mint a középkori városok bástyafalain kívül épült bódék, amelyekben a városi közösségből óvatosan kirekesztett, nem egészen megbízható emberek éltek a régi Fehérvár, Veszprém, vagy Esztergom alatt. Ezekben a bódékban azonban nem emberek élnek, hanem gépkocsik pihennek, jelezve, hogy a húsz évesnél fiatalabb városban annyi autót tartanak a lakosok, amennyi magában a városban már nem fér el, következésképpen az autókat száműzték a “falon kívül” eső területre, s ez már önmagában véve megbízhatóan ábrázolja a kazincbarcikai polgárok életszínvonalát. De hogyan él az a negyvenezer ember, áki az elmúlt években távolabbi lakóhelyét, szülővárosát, vagy faluját felcserélte Kazincbarcikával ? A látogató szembetűnő külső jelek alapján kezdi el tájékozódását, szemügyre véve az utcai járókelőket, hosszan és örömmel szemlélve a központi napközi óvoda kertjét, ahol a ropogós fehérbe öltözött fiatal óvónők a város legfiatalabb polgárait gondozzák, nem különben a boltok árukészletét, a város szellemi életének eseményeit hirdető utcai falragaszokat, amelyek ebben a nyári holtidőben egy tánczenekari hangversenyt, egy modern képkiállitást és több uj filmet, valamint három ismeretterjesztő előadást adnak hirül. De figyelemreméltó jelenség a televíziós antennák erdeje a házak tetején. A fémrudaknak ez a csillogó és szeszélyes hálózata úgy hat, mint valami tőré- j kény szerkezetű acélkupola, mely a város védelmére hivatott. A látogatóban azonban rögtön felmerült a gondolat, vajon az egész várost, vagy csak egyes lakásokban élő emberek magányát és nyugalmát védelmezi az antennák sűrűje? Később, amikor az utazó a véletlenül adódó vagy szándékosan kezdeményezett beszélgetések alkalmával emberi vallomások meghallgatása árán közelit a kérdéshez, — az utóbbi feltevés bizonyul igaznak. Kazincbarcika negyvenezer lakója meghitt és bensőséges családi életet él, s ennek a némiképpen beszűkült, zárt életformának magva az a sokezer televíziós készülék, mely az esti órákban sokezer kazincbarcikai lakást hint be békésen viliódzó fényével, maga köré gyűjtve a családot. A zöldséges boltban azt kérdezem egy kövérkés háziasszonytól, szokás-e Kazincbarcikán a szomszédolás, az a bizonyos televiziós-vendégeskedés, amely másutt, még Budapesten is, bevett szokás? A háziasszony csodálkozva nézett rám: — Már hogyan volna szokás? Akit érdekel a tévé-müsor, az vesz magának egy gépet . Tucatnyi ember közül 8—9 magától értetődő természetességgel azt válaszolta, hogy az összejárás”, a szomszédok családias érintkezése nem divat, az egy házban, egy emeleten vagy lépcsőházban lakók név és arc szerint ismerik egymást, kapcsolatuk barátságosan jelentéktelen, házon kívül legfeljebb a moziban találkoznak, egy-egy előadáson, sporttelepen, azonkívül — természetesen — a munkahelyen, mivel a kazincbarcikai lakosság a Borsodi Vegyi Kombinátban dolgozik. Az uj és újabb házsorok közt bandukolva mindössze egy magánkisiparos cégtábláját sikerült felfedezni, aki parkettakészitő volt és létesítésével némi rejtvényt adott fel: miből él egy parkettás egy egészen uj városban, ahol a legidősebb lakóház sincs húsz éves? A látogatót azonban egészen más célok vezették, mint egyetlen magánvállalkozó életsorsának kutatása, a látogató azt akarta kifürkészni, hogyan él egy fiatal város, több mint kétszáz kilométerre Budapesttől, -— egy földrajzilag meglehetősen zárt vidéken, nagyon szép erdős hegyvonulatok közé illeszkedve, mert a város helyét rendkívül szerencsésen és gondosan határozták meg. A távolabb fekvő gyárak füstje és pora úgyszólván sohasem, érkezik Kazincbarcikára, a város inkább hegyvidé- * ki üdülőnek hat, mint ipari központnak. Az emberek egymás között való érintkezésének, társadalmi életének színhelyei volnának a szórakozóhelyek, melyeket előrelátó módon beterveztek és beépítettek a város szerkezetébe s nyilván nem a tervezőkön múlott, hogy ezek a szórakozóhelyek nem olyan népesek és látogatottak, mint azt az utazó elvárná. Az éttermek napközben inkább átutazó vendégeket fogadnak, este pedig — ahol zenekar is működik — inkább a fiatalok gyűlnek össze, mint az idősebb korosztály. — Kazincbarcika kényelmes város — mondta enyhe gúnnyal egy fiatal tanár, aki a mozgalmas Miskolcról került ide, s bevallotta, hogy hiányzik szülővárosának pezsgő elevensége, a miskolci utcák esti zajossága, a szórakozóhelyek zsúfoltsága. Kazincbarcika este nyolckor papucsot húz és leül a tévé elé vagy fülére huzza a takarót és elalszik. Igaz, a gyárban korán kezdődik a munka. Legfeljebb a fiatalság — tette hozzá a vállát felvonva, mintha maga sem lenne biztos benne, hogy a város fiatalsága másfajta életmódot kedvel s másfajta magatartásával felidézi azt a közeli jövőt, amikor a belső életét a maga képére és hasonlóságára alakítja át. Azon a koranyári napon, amikor Kazincbarcikán jártun, a város első középiskolájában, az érettségi vizsga utolsó napjai zajlottak. A modern tanintézet folyosóin álmatlanságtól és izgalomtól sápadt fiuk és lányok várták, hogy a testület elé szólítsák őket, ahol felkészültségükről számot adhatnak. A látogatóban e fülledt, forró, felhőszakadást Ígérő napon óhatatlanul felötlött az a kép, amelyet Kosztolányi az “Aranysárkány” lapjain egy vidéki magyar város érettségiző ifjúságának lelki feldultságáról oly csodálatos erővel megrajzolt. Ezek között a karcsú, jólszabott ünneplőben ácsorgó kazincbarcikai fiatalok között azonban nyoma sem volt a sárszegi maturandusok nyomasztó hangulatának. Izgalmukat azzal oltogatták, hogy egy még nagyobb izgalom, az egyetemi felvétel esélyeit latolgatták, a veszprémi és miskolci egyetemeket emlegetve legsűrűbben. Ez arra engedett következtetni, hogy jövőjüket a vegyiparhoz akarják kötni, következésképpen egyszer vissza akarnak térni a városba, amelyet apáiik építettek, s amelyben az idősebb nemzedék kissé még ^degenszerüen érzi magát. Ez a második nemzedék azon?ban már otthonosan él Kazincbarcikán, szülővárosában, A szülők, az alapítók, a világ négy tájáról verődtek öszsze, a fiatalok ezalatt az éghajlat alatt születtek, abban a társadalomban, amely sole évi bástyát leomlasztott már. Némelyik régi magyar város nyolc vagy kilencszáz évvel ezelőtt keletkezett s ma sem vetkőzte le szigorú zárkózottságát. Kazincbarcikán a második nemzedék végetvet ennek a hagyománynak. Bárót i Géza Orgonakonreri a Dómban SZEGED — Az ünnepi hetek első orgonaversenyét; tegnap este tartották a Dómban. A padsorok zsúfolásig megteltek és a koncertre érkezett közönség nem is csalódott : szép élményben volt része. A műsor első felében Bachmüvek bemutatására került sor. Lehotka Gábor keze alatt először az E'sz-dur préludium és fuga zúgott fel, majd Lengyel Ildikó énekesnő és Várnagy Lajos hegedűművész kitűnő közreműködésével más Bach-müvek. Maradéktalanul szép volt a műsor első részét alkotó egység. —Megrenditővé azonban mégiá a műsor második felével vált a hangverseny. Liszt-müvek hangzottak fel Lehotka Gábor előadásában. A müvé3& most is bizonyította, hogy avatott mestere az orgonának, s egyben azt is, hogy mire képes, mit tud maga a hangszer, a hangszerek királynője. A Fogadalmi templom kiváló akusztikai viszonyai még inkább elősegítették, hogy a zene ámulatba ejtse, felkavarja a közönséget. PÉCSI STÍLBÚTOR KANADÁBAN PÉCS — Tizenhatodik országként Kanada csatlakozott a Pécsi Faipari Ktsz stílbútorainak vásárlói közé. Ez áx első tengerentúli piaca a pár év alatt híressé vált szövetkezetnek. PÁRTOLJA HIRDETŐINKET »»»»»»mi
