Bethlehemi Hiradó, 1970. július-október (48. évfolyam, 27-44. szám)
1970-09-17 / 38. szám
it. öldal- BETHLEHEM -HÍKA'tóŐ-f Thursday, Sept. 17. 1970 KI AD TÖBBET ÉRTE? Eladó egy ősi római város Angliában Akinek kedve (és természetesen pénze) van hozzá, most megvásárolhatja magának a Viroconium nevű római város maradványait az angliai Wroxeter mellett, Shropshire-ben. A negyedik-századból való Viroconium mindössze nyolc kilométerre van a Shrewsbury nevű várostól, délkeleti irányban, az A5-ÖS autóut közelében. Egyike azoknak az igen kevés római városoknak, a* melyek fölé még nem építkeztek és igy kiváló lehetőséget nyújt egy nagyobbfajta római centrum tanulmányozására. Viroconium mintegy száznyolcvan-holdnyi területen fekszik s részét képezi a Cottage Farm nevű gazdaságnak, amelynek bérlőit, az, Everali családot arról értesítette a birtok tulajdonosa, a Raby Estates nevű vállalat, 'bogy jövő márciusra a bérletet felmondja, minthogy eladni szándékozik a birtokot. Ezen á vidéken egy hold ára 300 fontsterling, a római város tehát 54-ezer fontért kapható. Viroconium a római megszállás legutolsó fejezetének városa: a rómaiakat a negyedik században mind. több külső támadás és belső zendülés nyugtalanította, a, kereskedelem és a gazdasági élet hanyatlott, a lakosság lassan elszivárgóit a vidékről, a középületek romlottak és javítás híján omladozni kezd* tek, úgyhogy rendelet jelent meg, amely engedélyezte templomok és középületek lebontását, épület-anyagaiknak pedig újra való felhasználását. A 410-es esztendőben Honorius császár parancsot adott a római légiók visszavonására s a följegyzés szerint Kent britonjai ekkor érkeztek Londonba és annak .környékére, a szászok elő) menekülve. A negyedik századból való Viroconium tehát az utolsó római városok egyike. Régészek, akik esztendők óta dolgoznak a római váro3 feltárásán, aggodalommal fogadták a birtok eladásáról szóló hirt. — Az eddigi bérlő, az Eve rali-család igen érdeklődő és segítőkész volt — mondotta dr. Graham Webster, a Birmingham-! egyetem profeszszora és a viroconiumi ásatások irányítója — de mi történik akkor, ha a birtok uj tulajdonosa kevésbé vonzódik az antikvitásokhoz — és törvényes jogainál fogva — olyasmit cselekszik, amely helyrehozhatatlan kárt okoz az ősi településben? Ha például néhány centiméterrel (mélyebben szánt a földbe, akkor úgyszólván órák alatt megsemmisítheti Viroconium felső rétegeit, a római település utolsó fázisának nyomait. A professzor magyarázatként hozzáfűzte, hogy az eddigi ásatások a város közepén álló és az adatok szerint a | negyedik század közepén elpusztult bazilikának törmelékeit és különböző állagú om. ladék-anyagát hozták felszínre — a lazább, elmorzsoltabb \ s az épebben maradt, kompaktabb maradványok fekvési irányából lehet következtetni a város életének utolsó fejezetére és végnapjaira. E- gyetlen kicsiny belső területet (a hajdani bazilika és a fürdő romjainak szinterét, az úgynevezett insuiá-t) a Középületek és Közmüvek Miniszté riuma bérli és az ásatások itt akadálytanul folynak. De a leletek mindig az egésszel, a többi maradványokkal és feltárt városrészekkel való öszszefüggésükben adnak megbízható képet. A régészek sürgetik a minisztériumot, hogy vásárolja meg az egész birtokot s azután bizonyos megszorító kikötésekkel adja bérbe a farmot, biztosítva az ősi római települést a tudományos kutatás számára. Döntés még nem történt, bár a minisztérium és a birtok tulajdonosa.1 a vállalat között tárgyalások kezdődtek. De aki siet, vagy magasabb árajánlatot tesz, még megveheti Viroconiumot, csak arra kéretik, hogy ne mélyszántson tele a római történelembe. Frank King Laboratórium a viz alatt MARSEILLE — A Földközi-tengerben, Marseille közelében megkezdték egy francia gyártmányú viz alatti laboratórium kipróbálását. A laboratórium három utassal a fedélzetén háromezer méter mélyre ereszkedik le és tevékenységi köre 20 mérföld. Az életfeltételek és a villamos •energia 24 órára biztosított. Ez a mini-tengeralattjáró rendkívül jól manőverezik. A kísérletek befejeződése után részt vesz majd egy nemrég elsüllyedt francia tengeralattjáró, az “Eurydiee” roncsainak felkutatásában. lélekjelenlét KOPPENHÁGA — Fiánál* játékpisztolyát kapta fel a koppenhágai Niels Lundquist benzinkutas, amikor egy fegyveres férfi a napi bevételt követelte tüle. Rákiáltott a rablóra, hogy azonnal dobja el revolverét. Kiderült: a támadó szintén játékpisztolyt szorongatott. Manilában az elnöki palota környékén három láb magas a viz, a szörnyű árviz következtében. ÉLET ÉS TUDOMÁNY Véikas-járvány GUATEMALA — Kilenc hónap alatt tízezer guatemalai halt bele a Közép-Amerikában pusztító vérhasjárványba. A mexikói 10. nemzetközi mikrobiológiai kongresszuson bejelentették, hogy Salvadort, Hondurast és Nicaraguát már elérte. Mexikót és Costa Ricát pedig fenyegeti a járvány. I Mint ismeretes, az Apollo- 13 oxigéntártálya rövidzárlat következtében felrob bánt. Most kiszerelik a már elkészült Apollo—14 oxigéntartályait s a Beach Aircraft Comí pany más megoldással próbál■ kozik. A villanyvezetéket, mindenesetre úgy helyezik el, hogy ne kerüljön az oxigéntartály közelébe. Egy olasz mérnök magán-, autósok számára radarkészüléket szerkesztett. A táskarádió nagyságú készüléket a tetőre, a csomagtartóra lehet szerelni. Éjszaka, ködös vagy rossz időben közli a távolságot az előtte haladó járműtől s ha ez a távolság a megengedettnél kisebbre csökken, egy fényforrás vészjelekkel figyelmezteti a vezetői. * * * Egy Stint nevű tengeralattjáró naszád, amelyet egy kiéli tudós, Walter professzor tervezett, állítólag tizenötször annyi ideig képes a viz alatt maradni, mint az eddig készített buvárnaszádok. Hajtóműve közönséges Diesel-motor, amelynek működését hidrogénperoxid formájában tárolt oxigén teszi lehetővé. * * * A Siemens cég olyan műszert szerkesztett, amely röntgensugarak nélkül “világítja át’’ a szervezetet s a képet : fotomechanikus eljárá s s a 1 rögzíti. A készülék gyors egy! másutánban ultrahang-impulzusokat bocsát ki, amelyek a i belső szervek felületéről egy I vevőberendezésbe kerülve és : fényimpulzusokká átalakulva, képernyőre vetítődnek. He * Hí Wisconsini kutatók szerint, ha a méhcsaládban bevezetik a kétkiráiynős rendszert, a méhek sokkal több mézet adnak. A mézhozam családonként a szokásos 70—90 kilogramm helyett a 250—300 kilogrammot is elérheti. Azt gondolják, hogy két királynő felügyelete mellett a munka szervezettebb lesz s az ilyen családok a betegségekkel szemben is ellenállóbbak. Sípoló matrac LONDON — Nagy-Britanniában súlyosan beteg kisgyermekeknek riasztóberendezéssel ellátott matracot készítettek. A fékhely azonnal jelez — sípoló hangot ad —, ha a kis beteg légzése akadozik vagy kihagy. AHHHVWHHVHUWMWMMti , [erjessze lapunkat John,. Hartford és Susan Stcassman egy CBS-TV. felvétel alkalmával Natchez, Mississippi közeiében