Bethlehemi Hiradó, 1970. január-június (48. évfolyam, 1-26. szám)

1970-06-18 / 25. szám

6. oldal BETHLEHEM HÍRADÓ Thursday, June 18, 1970 A nagy Trianon ellenes tüntetés Irta: VASVÁRY ÖDÖN Magyarország feldarabolásának, egyharmadra csökkentésének ötven esztendős évfordulója most volt, június 4-én. A magyar küldöttség akkor ir­ta alá a békeparancsot a Páris melletti kisebb Trianon palotá­ban, 1920-ban. Hogy a magyar nemzet mi­lyen feltételeket lesz kénytelen elfogadni és az elfogadást alá­írásával szentesíteni, azt min­denki hónapokkal azelőtt tudta. A feltételeket ugyanis, a legna­gyobb részletességgel, már an-Vasváry ódon nak az-,évnek januárjában nyil­vánosságra hozták és hivatalosan átadták a ma­gyaroknak is. Elképzelhetetlen, mérhetetlen volt a magyar­ság elkeseredése az egész világon. A feltételek átnyujtása és a hivatalos aláírás között eltelt hónapok alatt lázas buzgósággal találgatták, hogy mit lehetne tenni az embertelenül szigorú és igazságtalan feltételek csökkentésére? Alig volt valaki, aki ne reménykedett volna valamilyen eredményben és alig akadt, aki elhitte volna, hogy az ország területének két harmada el fog veszni, a lakosságnak majdnem felével együtt, hogy az ország régi határainak nem marad egyet­len talpalattnyi pontja sem, amely az uj határ­­hal egyeznék. Lázongott, töprengett, sirt az egész amerikai magyarság is, de ugyanakkor reménykedett is. Elvégre abban az országban éltek, amelynek el­nöke, Wilson, csak két évvel azelőtt hirdette vi­lággá (1918 jan. 8) a maga 14 pontját, amelyek­nek egyik sarkalatos tétele volt a népek önren­delkezési jogának követelése. Igaz, hogy ezt már a béketanácskozások alatt hiába hangoztatta, — de a magyarság joggal számíthatott arra, hogy az az ország, amelynek tulajdonképen a háború megnyerése köszönhető volt, eredményesen fog­ja felemelni szavát a nemzetközi becsület és igaz­ság érvényesítése mellett. Az amerikai magyar­ság remélte, hogy ezt a maga támogatásával elő tudja segíteni. Ezért született meg a washing­toni tüntető felvonulás gondolata. A washingtoni tüntető felvonulás gondolatát az Amerikai Magyar Népszava vetette fel, amely­nek akkor tulajdonosa és szerkesztője Berkó D. Géza volt. Soha felhívás nagyobb hatást nem A Nixon-kabinetben történt változások egyet­len pozitív eredménye: George Schultz, aki az­előtt miniszter volt és jelenleg az uj “Office of Management and Budget” igazgatója, minden­képpen a “jövő” emberének látszik. Uj pozíciójá­ban Schultz a szó valóságos értelmében felügye­letet gyakorol az egyes minisztériumok felett. * * * A keleteurópai árvízkár hatalmas: a legújabb jelentések szerint a magyarországi árvízkár meg­haladja a 200 millió dollárt, a romániai és az er­délyi árvízkár pedi több — 1 billió dollár. * * * Az angolok, amerikaiak, franciák és a szovjet legutóbbi négyhatalmi berlini értekezlete teljesen eredménytelen volt: a nagykövetek még a napi­rendi pontokban sem tudtak megegyezni. * * * VersaHlesben (Franciaország egy nemrégiben történt árverésen Napoleon Bonaparte egy állí­tólagosán eredeti hajszála 540 dollárért kelt el. Egy szögért viszont, amely Napoleon koporsójá­ból származik, “csak” 180 dollárt‘fizettek. ^ keltett az amerikai magyarság körében, ami külömben is várható volt. Soha nagyobb ügy, nemesebb cél ennél, nem volt előtte. Azonnal hoz­záláttak a gondolat legszélesebb körökben való propagálásához, hogy a rendelkezésre álló pár hónapot minél jobban kihasználhassák. Megmozdult az egész amerikai magyarság. Még a legtávolabbi helyekről is küldöttségek me­nesztését ígérték. A tervezés sokfelé ágazott. Természetesen nem lehetett szó arról, hogy a felvonulás egyszerűen lármás tüntetés lesz. A külsőségek mellett, amelyeknek méltóságtelje­seknek kellett lenni, az igazi hangsúlyt arra fek­­tették, hogy az ország legtekintélyesebb politi­kai és társadalmi vezetőit kell megnyerni a gon­dolat támogatásához» kezdve a kongresszuson, le az államok és városok vezetőihez. Beadványok tömege készült, kisebb küldöttségek keresték fel a veeztőket, cikkek jelentek meg a legtekin­télyesebb sajtó orgánumokban. Wilson maga, aki becsületesen kereste az igazságos békét, akkor már tehetetlen, szélütött ember volt, akinek nagy elgondolását a Népszövetséggel kapcsolatban amerikai politikai ellenfelei agyonütötték. A tüntetés napját március 29-ben állapítot­ták meg, ami hétfői nap volt. Aznap reggel fu­tottak be az ország minden részéből érkező vo­natok a washingtoni! Union pályaudvarra. A “Union” szó itt azt jelenti, hogy ezt az egy állo­mást használta valamennyi vasúttársaság, több állomás nem volt és ma sincs Washingtonban, nem úgy, mint más városokban, ahol öt-hat kü­lönféle vasúti állomás szolgálja a közönséget. Ez a körülmény megkönnyítette a felvonuló menet kialakulását, mert igy minden küldöttség ugyan­arra a pontra érkezett meg. Az állomás óriási csarnoka folyton hangosabb lett az érkező cso­portok zajától. A rendezőség tagjai idegesen áll­dogáltak a csarnok egyik végén: természetesen senki sem tudta, hogy ä felvonuló sereg mekko­ra lesz, hogy siker, vagy kudarc fogja-e koro­názni több hónap izgatott, lázas előkészítő mun­káját. A vonatok pár órán keresztül öntötték ma­gukból a magyarokat. Egyre több amerikai és magyar zászló lengett, a zsibongás, izgatott jö­vés-menés egyre élénkebbé vált. Végre kialakult a menet, amelynek nagyságát 4—5 ezer főre be­csülték. A washingtoni sajtó érdeklődéssel és megértéssel foglalkozott az eseménnyel és némi sajnálkozással jegyezte meg, hogy a szinpompás és méltóságteljes menet bizony különösebb fel­tűnést nem keltett a főváros forgalmában. A járókelők kíváncsian nézték ugyan, de nagyobb csoport, amely várta a felvonulást, nem volt se­hol. A menet az állomásról a Pennsylvania Ave­­nue-ra fordult és végcéljánál, a Massachusetts Ave. és 13-ik N.W. utca sarkán lévő Engineers Halinál állapodott meg. Ebben az épületben volt a nagy gyűlést befogadandó terem. Sajnos, itt azonnal kiderült, hogy a terem ki­választásánál a rendezőség végzetes tévedést kö­vetett el: a terem valahol az épület legfelső eme­letén volt és az amúgy sem nagy épületben talán csak két felvonó géppel lehetett megközelíteni. Ez volt az egyik nagy baj: képzelhető, hogy mi­csoda időbe, tolongásba, mennyi kellemetlenség­be került, mig csak pár száz főnyi sereg is fel­jutott a felső emeletre, ahol a második, talán még kellemetlenebb meglepetés várta őket: a terem alig pár száz embert volt képes befogadni. Hogy mi történt a többi ezrekkel, akik künn szo­rultak, nem tudom, mert én azok között voltam, akik meglehetős hamar bejutották. Azóta szám­talanszor elmentem e mellett az épület mellett és mindig eszembe jut ma is a kérdés: vájjon miért ezt a helyet választották? Sohasem tud­tuk meg. A gyűlés azért sikeresen folyt le. Sok lelkes és érdekes beszéd hangzott el, amelyek között a magyarországi nemzetiségiek kiküldöttjeinek szavai voltak a legérdekesebbek, de igen érdekes volt egy pünkösdista amerikai misszionárius be­széde is, aki Magyarországon igen jól megtanult magyarul. Huhnergart volt a neve. Vájjon él-e még? A gyűlés délután négy óra felé ért véget, de a holtfáradt résztvevők még sokáig csoportok­ban, együtt maradtak. Azok közül, akik ott voltak, bizonyára ma már igen kevesen élnek. Az akkori magyar sajtó em­berei közül senki sem. Berkó D. Géza is csak hét és fél évvel élte túl. Wilson elnök is meghalt három év múlva, de Borah szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, akihez szintén küldtek egy bizottságot, még húsz esztendeig élt. Borah volt a magyarság legnagyobb remény­sége akkor, aki őszinte együttérzéssel kezelte a magyar ügyet, anélkül azonban, hogy annak lé­nyegesen segíteni tudott volna. A Trianon ellenes munkát a magyarság to­vább folytatta. Biztatást, részvétet, megértést sokat kapott, de eredményt egy hajszálnyit sem. A Wilson által megjövendölt második világháború után még kisebb lett. NAGY EMBEREK | I HUSZONÖT ÉVESEN T A 25 éves Nagy Sándor döntő győzelmet arat a perzsáik felett Gaugamétánál. 25 éves Johann Sebastian Bach, amikor befe­jezi toccata-sorozatát. 25 éves korában irta Georges Bizet a Gyöngy­halászok cimü operáját. 25 éves korában lép fel először nyilvánosság előtt Ludwig von Beethoven, mint zongoramű­vész. 25 éves korában arat nagy sikert Fryderik Chopin zongorára irt Asz-dur polonézével és ad­ja ki a H-moll schercót. A 25 éves Pjotr Csajkovszkij elvégzi a konzer­vatóriumot és a moszkvai konzervatórium elmé­lettanára lesz. Karol Capek 25 évesen a filozófia doktora. 25 éves korában irta Charles Dickens A Pick­­wick-klubot és fogott hozzá Twist Olivér cimü regényéhez. A 25 éves if jabb Dumas A kaiftéliás hölgy óriá­si sikere után már újabb regényén dolgozik. A 25 éves Goethe kiadja Az ifjú Werther ke­serveit és több más müvét. 25 éves korában irta Edward Grieg az A-moll zongoraversenyt. 25 éves George Gershwin, amikor a Rhapsody in Blues-t komponálja. A 25 éves Thomas Mann A Buddenbrook há<­­zon dolgozik/ 25 éves Michelangelo amikor Pietáját megal­kotja. - ... A 25 éves Napóleont tábornoknak nevezik ki. A 25 éves Alekszandr Puskin az Anyegin első fejezeteit írja. Pabló Picasso 25 éves korában festi meg a hagyományos formákkal szakító Az avignoni kisasszonyokat. A 25 éves Rossini elkészül a Hamupipőke ée A tolvaj szarka cimü operáival. 25 éves Rembrandt, amikor Leidenből végleg Amszterdamba települ át. 2l5 éves korában szerezte Róbert Schumann a Karnevált. A 25 éves Mark Twain (akkor még Samuel Langhome Clemens néven) hajókalauz a Missis­sippin. A 25 éves Vincent van Gogh prédikátor a bel­giumi Borinage-bányavidéken. 25 éves korában Jules Verne operettet ír Gol­­lin-Maillard cimne.

Next

/
Oldalképek
Tartalom