Bethlehemi Hiradó, 1969. július-december (47. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-27 / 48. szám
Thursday, Nov. 27, 1969 BETHLEHEMI HÍRADÓ 3, oldal Arncrihni Ain ff if nr Arcofc: Nt. Egyed Aladár búcsúztatása Cleveland és egész Amerika magyarság — felekezeti különbség nélkül szeretettel és tisztelettel tekint Nt. Egyed Aladár evangélikus lelkészre, akit a tiszta nemzeti érzés és a Krisztushoz való hűség vezetett egész életpályáján. 1890. március 24-én Soltvadkerten született, de családja révén erős szálak fűzték mindig a Felvidékhez. A rozsnyói ev. gimnázium után teológiai tanulmányait az ősi Eperjesen végezte. Néhai Geduly Henrik püspök avatta pappá 1913-ban, majd a sajógömöri ev. gyülekezet lelkésze volt 17 esztendeig. Trianon és a cseh-’ szlovák megszállás éveiben rettenthetetlen bátorsággal harcolt magyar népe elnyomatása ellen. A Felvidék uj urai végül is 3 havi börtönbüntetéssel sújtották. Kiszabadulása után a szegedi ev. egyház hívta meg, ahol 10 évig dolgozott fáradhatatlanul, közben mint a csanád-csongrádi egyházmegye esperese is. 1942-ben Ordass Lajos későbbi püspök gyülekezetét vette át Cegléden, majd 1944 végén Kapi püspök tábori szolgálatra osztotta be. így került ki Németországba, ahol az otthoni egyházi főhatóság megbízásából az Evangélikus Lelkigondozói Szolgálat vezetője volt. 1949-ben jött ki Amerikába s itt már nem vállalt önálló lelkészi szolgálatot, hanem a nyugat-clevelandi ev. egyházhoz került, mint a gyülekezet lelkészének megbecsült munkatársa és templomi orgonista. Egyed Aladár nemcsak odahaza, hanem Németországban és Amerikában is sok orgonahangversenyt tartott, áldott művészete sokak számára volt élő bizonyságtevés. Számos darabbal gyönyörködtetett bennünket mint egyházi zeneszerző is. Amerikaszerte végzett a gyülekezetekben evangélizáló és vendégigehirdetöi szolgálatot. Sokszor prédikált a magyar rádiókban. Három évi szerkesztője, később főmunkatársa lett a magyar evangélikusok lapjának, az Erős Várnak. Előljárt az egyházak ökumenikus kapcsolatai szorgalmazásában különösen római katolikus-protestáns téren, ahol Király Kelemen jezsuita páterrel való együttműködése sök jó eredménnyel járt. Lelkes támogatója minden nemes nemzeti ügynek, de szivéhez mégis legközelebb van a szeretett Felvidék sorsa, melyről ma is sok előadása és Írása tanúskodik. Sokoldalú áldott tevékenységében sohasem a maga hasznát és dicsőségét kereste, hanem Megváltó Uráét, a Krisztusét ! Életében, szolgálatában méltó társa, segítője hitvese, sz. Krausz Vilma. Egyetlen fiuk, Miklós, szülei nagy örömére itt Clevelandban működik, mint jónevü orvos. Ötvenhat esztendős lelkészi pályafutása után Egyed Aladár most nyugalomba vonul. Állomáshelyei közül leghoszszabban — két évtizedig — a nyugat-clevelandi ev. gyülekezetben szolgált. Az egyház népe (valamint sok barátja és tisztelője) háláját és szeretetét kivánja iránta kifejezni azon a diszebéden, melyet most vasárnap, november 30-án rendeznek az egyház nagytermében, a W. 98. utca és a Denison Ave. sarkán. Az ebédet megelőző istentiszteleten de. 10:45-kor Nt. Asbóth Gyula detroiti lelkész hirdeti az igét. Juhász Imre evangélikus lelkész Nt. Egyed Aladár Növekvő számban fordulnak az asztrológiához a hollandok HÁGA, Hollandia — Mind több hollandus olvassa naponta a horoszkópját és az asztrológusok úgy hiszik, tudják, hogy mi ennek az oka. — A túlsók tanulás — mondja H. A. Kosman aki tagja a “Gyakorló Asztrológusok Társaságának. Az asztrológus úgy hiszi, hogy a sok ismeretgyüjtés megrabolta az embereket a természetes önmagukra való gondolkodásuktól, következésképpen a horoszkópokhoz fordulnak pótlásképpen. Kosman azt mondja, hogy legtöbb kliense “intellektuális”. Kosman kitart amellett, hogy egy egyéni horoszkóp megmutatja egy személynek képességei határát és utal a nehézségekre, melyeknek elébe néz. Elmondotta, hogy egyéni horoszkópok “80 százalékos lehetőséget adnak” egy személynek abban, hogy meghatározza például mikor házasodják és hogy a kiválasztott élettárs az igazi-e. Hasonló 80 százalékos arányban valószínű a siker egy személyre nézve horoszkópja által, ha azt akarja tudni, mikor menjen egy utazásra és egy üzletemberre nézve, ha tudni akarj a,^melyik a legalkalmasabb idő egy ügylet megkötésére. A fellendülés az asztrológiában 10 évvel ezelőtt kezdődött. — Addig ez haldokló tudomány volt Hollandiában — mondja egy másik asztrológus, J. C. Bakker. — Miután oly sok bevett és megállapi- j tott intézmény eltűnt és eltűnőben van, az emberek fokozottabb mértékben fordulnak tanácsért az asztrológiához. Egy holland társadalmi pszichológus, Dr. J. ,W. de Bode azt mondja, úgy hiszi, hogy asztrológusoknak nincs mitől tartaniok, ha egy tárgyilagos tudományos kiértékelést hajtanak végre tudományukról. Figyelmeztette azonban az amatőr asztrológusokat, hogy maradjanak távol ennek a tudománynak gyakorlásától. — Igen veszélyes dolog, ha valaki nem tudja mit csinál — mondotta a pszichológus. — Egy téves horoszkóp kimonclhatalan károkat okozhat. — Szerencsétlenségre — mondotta — azok a személyek akik értenek hozzá és meg van a képesítésük a gyakorlására, megszámlálhatok egy kéz ujjain. HULLÁMSIR JAKARTA, Indonézia — A 1 közelmúltban Jáva-menti vizeken az indonéz haditengerészet egyik hajója összeütközött egy szeméi yszállitó komppal, amelyet a szó valóságos értelmében, kettészelt: a komp utasai közül tizenhármán a tengerbe fulladtak. IJESZTŐ ARANYBAN FOGYNAK A FÖLD TERMÉSZETI KINCSEI WASHINGTON - Először a társadalomtudósok állapították meg s most a természettudósok megerősítették, hogy a bőség korszaka — mely egyben a pazarlás korszaka is volt — lejárt. Legutóbb a National Research Council figyelmeztetett, hogy bolygónk, a Föld természeti forrásai nem kimerithetetlenek és riasztó tempóban használja fel az emberiség azt, ami még megmaradt. Máris korlátozottan állnak rendelkezésre elemek, mint higany, zin és tungsten, amire szüksége van a modern társadalomnak. Másik 50 év alatt a petróleum és természetes gáz készlet merül ki a földön 90 százalékig — mondja a Council jelentése. Az uranium 235, melyből a nukleáris üzemanyagot készítik, sem tart örökké. És az emberiségnek nincs más nukleáris üzemanyaga, amit felhasználhat, hacsak ki nem fejlesztik az úgynevezett “tenyésztő reaktorokat”, melyek uj nukleáris üzemanyagot állítanak elő. A National Research Council tanácsa: Kevesebb tékozlás, hogy egyesek hirtelen sokat nyerjenek és a természeti források óvatosabb kezelése, hogy ez sokak javát szolgálja. A Sivatag Leopárdja PÁRIS — Henri Gebrier, francia film-producer, a közeljövőben uj film forgatásába kezd. A film címe ez lesz: Ifon Saud, a Sivatag Leopárdja. A film elkészítése 12 millió dollárba kerül, a költségeket, előreláthatólag, Jbn Saud családja fogja fedezni. I II 9 I I I I I KEDVEZMÉNYES ARAK HAZAUTAZNI ÉS ROKONAIT KIHOZATNI 1969 november 1-ső napjától 1970 március 31 -apjáig bárki kedvezményes áron látogathat haza “Jet” gépeken, úgyszintén kihozathatja rokonait látogatóba. BUDAPEST-NEW YORK és vissza BUDAPESTRE ............................. -- $2iSi)0 BÉCS-NEW YORK és vissza BÉCSBE 270-00 PRÁGA-NEW YORK és vissza PRÁGÁBA ............................. 29000 A fenti árak mellett a kikötés csak az, hogy MÁJUS 15 előtt az utasoknak vissza kell utazniok, ha ilyen arcn akarnak utazni. LÁTOGASSA MEG ROKONAIT A FENTEMLITETT IDŐSZAKBAN! Hogyha azonban valaki később szeretne utazni, vagy rokonait kihozatni, már most jelentse be ebbeli szándékát nálunk! NE KÍSÉRLETEZZEN MASOKKAL! Irodánk közel- egy FÉLÉVSZÁZADON ÁT szolgálja az ügyfeleket és a miénk nemcsak a legnagyobb iroda ebben a városban de a legrégibb is. Jöjjön bizalommal hozzánk, a mi irodánk minden nap nyüira van az ügyfelek részére; nemcsak addig, amig a pénzéi valaki lefizeti, de MINDEN NAP! bíró Péter és fiai, Inc. 109 FRENCH ST. NEW BRUNSWICK, N. J. Telefon: (201) 846-1000 “IKKA” és “TUZEX” KÉPVISELET és INGATLANFORGALMI IRODA — Házak, farmok eladása — PénzküJdések. I I I I I I 1 H I i i I i t I < < 1 i ( { 1 I i i ! « « a » t < I I I < i !! <l «I i Látogasson el NEW JERSEY EGYETLEN pl MAGYAR ZENES MULATÓJÁBA! Minden szombaton este CIGÁNYZENE KITŰNŐ MAGYAR KONYHA, VÁLTOZATOS MAGYAR ÉTELEK A jó mulatóst, hangulatot biztosítja HEGEDŰS BERTALAN és CIGÁNYZENEKARA és a New Jersey-i magyarság kedvenc énekese NAGY LAJOS GYPSY’ CAMP 8 HOLLY STREET CARTERET, N. J. Asztalfoglalás telefonon: (201) 541-7588 ► > > ► > > ► ► 1» > » ► > > I > > i ► ► < i > > é i lí I í