Bethlehemi Hiradó, 1968. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-10 / 41. szám
12. OLDAL Thursday. October 10, 1968 BETHLEHEM! HÍRADÓ Hires kémek, kalandorok és bűnügyek ti OPERABÁL ír (FOLYTATÁS) indult Prágába, Redl utolsó szolgálatai heRedl elmondta, hogy 1910 óta látta el az idegen államokat titkos híranyaggal, de az utóbbi időben mindössze arra az anyagra kellett szorítkoznia, amelyet a prágai hadtestpáráncsnokságnál tudott szerezni. Rendszerint a titkos iratokat fényképezte le és a fénykép-másolatokat küldte el. — Bűntársai voltak ? — kérdezte Ronge. — Nem — válaszolta Redl. — Mint szakember tudtam, bogy a legtöbb kém vesztét vigyázatlan bűntársai okozták, és ezért igyekeztem egyedül végrehajtani feladatomat. Ronge ezredes alig várta, bogy befejeződjék a számára kellemetlen kihallgatás. — Van még valami mondanivalója? — Nincs — mondja Redl. — Amire még kiváncsiak lehetnek, minden bizonyítékot megtalálnak prágai szolgálati lakásomban, a hadtestparancsnokság épületében. Rongénak eszébe sem jutott, hogy érdeklődjék Redltől például arról, ki adta 1903-ban az orosz vezérkarnak az Osztrák-Magyar Monarchia háborús felvonulási tervét. Egyáltalán: a parancs szelleméhez tartva magát, igyekezett minél előbb végetvetni az ügynek. Felállt, a maga részéről ezzel jelezte, hogy a Monarchia ezután már ilyen formában sem tart igényt Redl szolgálataira. — Lőfegyvere van, Redl ur? — Nincs. Kérek . . . alázatosan . . .egy pisztolyt. Rongénál sem volt azonban fegyver, mint ahogy bizottság másik három tagja is otthon felejtette pisztolyát. Vorlicek hadbiróőrnagy volt a legfiatalabb, neki kellett hazaszaladnia a pisztolyáért. Átadta a browningját Redlnek. Aztán a négy magas rangú tiszt őrt állt a Herrengasse és a Bankgasse sarkán, hogy a hazaáruló meg ne szökhessen a halál elől. Redl szobájának ablakát nem láthatták, mert az az udvarra nyílt. Kettesével őrködtek, addig a másik kettő a szomszédos Centrál Kávéházban itta a konyakos feketét, hogy ébren tartsa magát, A kávéház azonban hamarosan bezárt. Telt az idő. Hiába figyelték a csendes éjszakában a lövés hangját, nem észleltek semmit. A bizottság tagjai közben felváltva hazamentek, hogy civilruhába öltözzeenk, mert a négy magas rangú egyenhuhás tiszt máris feltűnést keltett az éjszakában. Az urak türelmetlenek voltak. Már reggel öt óra volt, mindnyájan halálosan fáradtak, s ráadásul kettőnek közülük az első gyorsvonattal, amely negyed hétkor lyére kellett utaznia, hogy átkutassák az áruló lakását. Végül egyiküknek mentő ötlete támadt. Telefonált az államrendőrség politikai osztályának egyik detektivjéért, az egyikért azok közül, akik előző nap Redlt üldözték. (Egyébként mindkettőjükkel Gayer kormánytanácsos az éjszaka külön esküt tetetett le arra, hogy soha senkinek egyetlen szót sem szólnak az ügyről.) A detektív parancsot kapott, hogy egy levélkével, amelytben Redl ezredest találkára hívják, állítson be a Klomser Szállóba. Mondja azt a portásnak, hogy az ezredes ur reggel fél hatra iderendelte. így menjen fel a szobába. Ha az ezredest halva találja, ne szóljon a szállodában egy szót semó, nehogy valakinek is feltűnjek az, hogy a holttestet egy rendőrügynök fedezte fel. A detektív alig két perc alatt teljesítette küldetését és visszatért. Igatottan jelentette, hogy Redl szobájának ajtaját nyitva találta, az ezredes a pamlag mellett feküdt — holtan. Ezzel reggel fél hatkor, éppen 12 órával azután, hogy a bécsi főpostán a detektívek szobájában megszólalt a riasztócsengő, véget ért a Redl-ügy. Legalább is a bizottság tagjai és a vezérkari főnök — akit azonnal felhívtak a lakásán, s jelentették neki, hogy az Ítélet végrehajtatott — azt hitték. Ronge még álnéven felhívta a szállodát, Redlt hívta a telefonhoz. Nem várakozott tovább a készüléknél, mindössze az volt a célja, hogy a holttestet még kora hajnalban felfedezzék. A Klomser Szálló azután felhívta a rendőrséget, hogy a házban öngyilkosság történt. A kehületi rendőrség által kiküldött rendőrfelügyelő és rendőrorvos meg is állapította, hogy Redl ezredes önkezével vetett véget életének. A szobában a Redl bátyjának és báró Giesl prágai hadtestparancsnoknak cimzett, lezárt búcsúleveleken kivül még egy nyitott, címzés nélkül cédulát is találtak. Ez állt rajta: “Könnyelműség és szenvedély tette tönkre az életemet. Halállal vezeklek tévelygéseimért. Alfred/’ És még utóiratot is fűzött hozzá: “Háromnegyed kettő. Én most meghalok. Kérem, holttestemet ne boncolják fel. Imádkozzatok érettem!” Urbanski altábornagy és Vorlicek hadbíró Prágába utazott. A két ur délben érkezett meg. Giesl báró hadtestparancsnok már tudott Redl öngyilkosságáról, táviratilag értesítették, de csak ebéd közben értesült a tett indítékairól. Közben a császári és királyi távirati iroda jelentést adott ki a prágai vezérkari főnök öngyilkosságáról. A jelentési szerint: “A nagy tehetségű tiszt, aki előtt bizonyára fényes karrier állt volna, pillanatnyi elmezavarban . . .”, “. . . utóbi időben nagyfokú álmatlanságban szenvedett . . .” “. . . Bécsben, ahová hivatali feladatai szólították...” A bécsi térparancsnokságon már elkészítették azt a parancsot is, amely intézkedett a csapatoknak az elhunyt Alfred Redl császári és királyi vezérkari ezredes temetésére való kivonulásáról. Az uralkodó megbízta Ferenc Ferdinándot, a trónörököst, hogy az ő képviseletében vegyen részt a temetésen. Megjegyzendő, hogy az egész ügyről sem Ferenc József, sem Ferenc Ferdinánd nem tudott semmit. Őket nem számították bele abba a tiz személybe, akire a vezérkari főnök az egész dolog ismeretét akarta korlátozni. Ebédután Urbanski és Giesl, miután Vorlicek hadbíró is — aki egy vendéglőben ebédelt (hiszen hogy képzelhető el, hogy egy hadtestparancsnok meghív ebédre egy egyszerű őrnagyot?) — csatlakozott hozzájuk, egy lakatost keresett, majd feltörték és átkutatták Redl lakását. Az első, ami a bizottságot Redl lakásán meglepte — a mindenütt szembetűnő nőies ízlés volt. Vörös huzatu bútorok, menynyezetes ágy selyempaplanokkal és rózsaszínű plüss takarókkal, mindenfelé csupa alabástrom, mind a három szoba tömve csecsebecsékkel és a lakásban parfőmillat terjengett. Az óriási toalettasztalon hajfestékek, tubusok, tégelyek, hajsütővasak, manikűrkészletek, pomádé, parfüm. A lakatos segítségével feltörték Redl íróasztalát ,is. Könnyen megállapihatták hogy az ott talált sok rózsaszínű illatos levélke, amelyekben csak úgy hemzsegtek a pikáns részletek, férfikéztől ered. A papírkosárban megkezdett, azután széttépett leveleket találtak, amelyek az ezredesnek a fiatal ulánus tiszt iránti szenvedélyéről tanúskodtak. A hadnagy — mint kiderült — beleszeretett egy lányba, meg akart nősülni. Redl pedig halálosan szerelmes nőstényként harcolt a férfiért, megpróbálta őt visszaszerezni. Háromszor is nekikezdett a könyörgő levélnek, de aztán sorra félbehagyta és eldobta a fogalmazványokat. Inkább személyesen utazott Bécsbe, hogy ott találkozzék a közeli állomáshelyen szolgálott teljesítő Stefannal. Ott csikarta ki tőle a hadnagy az Ígéretet a kocsivásárlásra, és ezért kelett Redlnek elmennie a pénzért a postahivatalba, amely pedig megfigyelés alatt állt. Urbanskiék nagy mennyiségben találtak bizonyítékokat Redl áruló tevékenységre. Postai vevényeket Oroszországból és Franciaországból pénzküldeményekről, beváltott rubelekről és sok fényképlemezt. (Folytatjuk)
