Bethlehemi Hiradó, 1968. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-19 / 38. szám
Rendőrőrmesterből betörő, betörőből kém (FOLYTATÁS) ' Glauss közben visszautazott Párizsba, kivette szabadsága második részét, hogy azt a felejthetetlen kis Yvonne karjaiban töltse. A Montmartre-i szállodában gyanútlanul töltötte az időtt a lánnyal, s nem is gondolt rá, hogy a veszedelem nagyon is közel van. Mivel a német kémek sem dolgoztak kevésbé jól, mint az angolok, a német vezérkar egy napon táviratot kapott Londonból, amely óriási riadalmat okozott nemcsak a vezérkarnál, hanem a császár környezetében is. Londonban működő német kémek megbízható értesülései szerint Németországban dolgozó angol kémek megszerezték a világ akkori leggyorsabb hadihajójának, a Von der Tann-nak tervrajzait és egyúttal a német tengerészeti jelzőkönyveket. A német elhárítás minden erejét mozgósította, hogy leleplezze ezt a kémügynökséget. Széles körű nyomozásba kezdtek, amely azonban az első napokban teljesen eredménytelennek bizonyult. Mint a kémkedés történetében annyiszor, ezúttal is a véletlen szólt közébe. A véletlenre az adott módot, hogy ugv látszik, az akkori német rendőrség tagjai beosztásra és rendfokozatra való tekintet nélkül egyformán szerették a kis párizsi Yvonne-okat. Yvonne-nak, Glauss őrmester párizsi barátnőjének pedig gyengéi voltak a német rendőrök. így történt, hogy Glauss után Yvonne a kölni rendőrség egyik vezető tisztviselőjét fogadta bizalmába és ágyába, aki azért utazott Párizsba, hogy egy nemzetközi ékszertolvaj után nyomozzon. Mint később kiderült, a vezető rendőrtisztviselő és a wilhemshaveni őrmester ugyanazon a vonaton, ugyanabban a hálókocsiban tették meg Párizsig az utat. A kölni rendőrtisztnek azonban eszébe sem jutott, hogy a kissé darabosan mozgó, de igen elegánsan öltözött utitársa — akibe a hálókocsi folyosóján ütközött — jelentős ember lehet. Igaz, hogy amikor a vonat Párizsba ért, francia kollégája segítségével feltűnés nélkül igazoltatta az illetőt, amikor is kiderült, hogy az illető Glauss, a wilhelmshaveni rendőrség őrmestere. Ez az igazoltatás azonban csak amolyan rendőri megszokás volt. A kölni rendőrtisztviselő igazán boldog volt, hogy a rendőrszemélyzet dolga olyan jól megy, hogy szabadságukat, a legfinomabb szabású civil ruhában, Párizsban töltik. Az egyik este azonban, miután fárasztó nyomozását az ékszertolvaj után befejezte, az egyik francia kollégájával együtt ő is felkereste a Montmartre-ot, ahol megismerkedett a kis Yvonne-nal. Természetesen egy másik hölgyet is meghívtak az asztalhoz. A iány megkérdezte Yvonne-t, hogy hol van a másik barátja, akivel szórakozni szokott. A táncosnő azt válaszolta, hogy az illető urat táviratilag hazahívták Németországba. Amikor aztán hazafelé a táncosnő szobájába mentek, Yvonne meg is mutatta a rendőrtisztviselőnek a szóban forgó táviratot, amelyet Glauss sietségében ott felejtett nála: /‘Azonnal jöjjön, Petersen.” Amikor a kölni rendőrtisztviselő hazautazott Párizsból, megtudta, hogy az egész redőrség a Von der Tann terveinek kikémlelői ellen nyomoz. Az összefüggést a Glaussnak érkezett sürgős wilhelmshaveni távirat és az ügy között már könnyű volt feltételezni. Mozgósították a rendőrséget, és a kölni rendőrtisztviselő parancsnoksága alatt rendőrgyürüvel vették körül a Petersen-féle villát, de senki sem találtak ott. Rendőröket a messzi városokból kellett hozni, mert a közben villámgyorsan lefolytatott első nyomozás már megállapította, hogy Jaenicke utján egész sereg ember belebonyolódott a hálózatba, s szinte kétséges, hogy akad az egész wilhelmshaveni rendőrségen valaki, aki igy vagy úgy, ne játszott volna az angol kémbanda kezére. A kémbanda felderítésének első lépéseként letartóztatták Ehlerst, utána pedig rögtön Jaenickét és Glausst, de még éppen elég ember maradt szabadlábon ahhoz, hogy Petersenéket idejekorán figyelmeztessék, Ehlers kihallgatása során teljesen összetört. Elmesélte a rendőrtisztviselőnek az egész hajmeresztő esetet, Glauss és Jaenicke üzelmeit, és általában mindent, amit csak tudott. Vallomása alapján tisztázhatták a tényállást, és most már nem volt más hátra, mint elfogni az angol ügynököket. A Petersen-villát körülvevő rendőrosztag azonban napokig hiába ázott-fázott a kellemetlen wilmelmshaveni őszben. A villát nem keresték fel látogatók. Már jó néhány napja állt a rendőrök gyűrűje a kerti ház körül, amikor egy éjjel hatalmas autó robogott a villa elé. A kocsiból három férfi és egy nő szállt ki, gyorsan bementek a villába és bezárták maguk mögött az ajtót. A húsz főnyi rendőrkülönitmény előreszegzett pisztollyal nyomult a házba, ahol azonban egyetlen teremtett lelkét sem találtak. És hiába kutatták át újra és újra a villát, nem leltek egyebet, mint a legfelső szobában egy fényképező műtermet, továbbá térképeket, fényképezőgépeket, villamos reflektorokat. Igaz, az egyik sarokban egy sereg fényképet is találtak. A tegtöbbnek nem volt semmi jelentősége, de amikor tüzetesebben átnézték őket, felfedezték közöttük azt a bizonyos képet, amely Glauss rendőrőrmestert ábrázolja, amint Jaenicke segítségével kimászik a sörgyári betörés színhelyéről. A pincében ráakadtak a szorgosan kutató rendőrök az átjáró folyosóra, amelyen végighaladva, egy távolabbi villában kerültek ismét a felszínre. Erről a villáról mindenki úgy tudta, hogy évek óta üresen áll. Ezen keresztül sikerült tehát Petersennek és társainak megszökniük, s ez a magyarázata annak, hogy annak idején Glauss ugyan látta elmenni hazulról a villa lakóit, de mégis otthon találta a termetes és rendkívüli erejű asszonyságot. Ezen az éjszakán, amikor a német rendőröknek szomorú szívvel tudomásul kellet venniük, hogy Petersen és társai megszöktek, még egy keserű pirulát kellett lenyelniük. Glauss megszökött a fogházból. Nyilván Petersen és társai szöktették meg. Csak jóval később találtak rá Glaussra, aki előbb Párizsba, aztán Londonba szökött. A rendőrség vezetői a kölni rendőrtisztviselőt küldték megfelelő meghatalmazással és kiadatási kérelemmel ellátva Londonba. Magával vitte azt. a fényképet, amelyet Petersenék készítettek és amellyel bizonyították: Glauss betöréseket követett el, a nemzetközi jogszokások szerint tehát ki kell őt adni. És az angolok ki is adták a német rendőrőrmestert betörés miatt. így csak ezért a bűncselekményéért lehetett elítélni. Glaussra ezért hatévi fegyházat szabtak. Ugyanannyit kapott, mint Jaenicke a kémkedésért, de neki ezt a betörésért járó bünteteßsel együtt kilenc évre emelték fel. Ehlers tengerészaltiszt ugyancsak hatévi fegyházat kapott. És mit kapott Petersen? Több ezer font jutalmat az Intelligence Service-tői. "OPERABAL 13” Ennek a kémtörénetnek két hőse van. Az egyik: Alfred Redl ezredes, aki azokban az években szegődött a cári Oroszország kémszolgálatának ügynökévé, amikor az osztrák-magyar hadsereg úgynevezett nyilvántartó irodájában, vagyis kémfőnökségén a külföldön dolgozó kémeket irányította. A másik: Egon Ervin Kisch, a száguldó riporter, a világhírű prágai újságíró, aki bravúros riportot irt Redl ezredes öngyilkosságáról néhány jelentéktelennek látszó adat nyomán, és ezzel lehetetlenné tette, hogy — az erdeti szándéknak megfelelően — eltussolják az ügyet. FOLYTATJUK
