Bethlehemi Hiradó, 1968. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1968-03-14 / 11. szám

16. OLDAL

BETHLEHEM! rilRADŐ

Thursday, March 14, 1988

az Atkozott katinszki

VÉGRENDELET

Irta: GONDOS SÁNDOR

(FOLYTATÁS)

Válaszra se várva betért szobájába és rövid percek múltán már mély álomba merült. Álmodott-e valamiről? Csak sejteni lehet. Rögeszmétől kinzott embernek, ébren vagy álmában, csak egyetlen gondolata lehet. Katinszkinak a prichodovskai kastély és birtok visszaszerzése, az erősen megkopott családi név egykori, nagyon elhalványult fényének helyreállítása. Egyenes utón, ha lehet. Görbén, ha másként nem megy.

Ez az álom volt Katinszki Kázmér életének, cselekedeteinek mozgató rugója. Ennek szentelt és ezért áldozott fel mindent, még a becsületét is.

Jó másfél napig tartott, amig Katinszki szobájából előkerült. Jókedvűen, pihenten, a fiatal erő ruganyosságával. Mosolyogva mondta főnökének:

— Farkas se lehet éhesebb nálam, bátyám, de talán ilyen szokatlan időben . . .

A főerdész megnyugtatta:

— Terített asztal vár az ebédlőben állandóan ébredésedre. Meg van rakva minden jóval. Ülj csak melléje hamarosan és senki nem lesi majd, ha éhes farkas módjára esel neki a falatozásnak. De ha talán téged látnálak, magamnak is megjönne az étvágyam. Ha véletlenül úgy akarnád, hogy melléd telepedjek . . . hiszen tudod azt is, hogy ökör iszik magában és bort is tétettem részedre az asztalra.

Katinszki ekkor már sebes léptekkel sietett az ebédlőbe és hatalmas pusztítással aratott az Ínyenc falatokban. Csak amikor az utolsó darab sonka-szeletet látta maga előtt a tálban, akkor szólalt meg mosolyogva:

FEKETE BÁNAT ÜL A HÁZRA

— ügy jártam én ezzel a falat sonkával, mint az egyszeri deák, aki fogadott, hogy tizenkét túrós gombócot vág be egy ültében. Le is nyomta nagy erőszakkal a tizenegyediket, de akkor csődöt mondott a tudománya. Nézegette nagy busán az utolsót, a tizenkettediket, majd keserűen mondta: hej te gyalázatos, ha tudtam volna, hogy te fogsz ki rajtam, te teszel csúffá, téged ettelek volna meg elsőnek.

A bőséges falatozás után, mikor már viszszatértek az irodába, Katinszki hamarosan megmutatta, hogy nemcsak mulatozni tud, de mesterségét is jól érti. Mint mindenre, úgy az erdészségre is születni kell. Botfülü emberből soha nem lesz muzsikus. Éles szemű ember már négy-öt éves apróságok felől is megmondja:

— Ez a kölyök, ha felnő, könnyelmű, mulatós fickó lesz, holta napjáig adósságokkal küzködő. De az a másik, aki göröcsösen szorongatja a kezébe adott ajándék krajcárt, az nem szalad a boltba, hogy nyomban elvásárolja. Abból vagy bankigazgató lesz felnőtt korára vagy legalább is — uzsorás.

Katinszki Kázmér szinte szemre is megmondta, hány öl bükk tűzifa termelhető ki a Blidár körüli erdőkből és hány méter tölgyfa deszka vágható a dobróiból. Első három hetes útja után is járta szorgalmasan az óriási határt, hol gyalog, hol lóháton és gyakran csak szombat estére tért haza. Akkor megtette hivatalos jelentését Írásban, de élő szóval is mondott egyet-mást főnöökének:

— Bátyám, a Rogoz hegyen túl fekvő erdőkből nagyon hitvány a mi térképünk. Utak vannak jelölve oda, ahol ösvény sincs. Bükkfák ott, ahol már fenyők kezdődnek, tölgyek . . .

A főerdész kedvetlenül legyintett kezével

ennek hallatára és halkan mondta:

— Tudom én azt nagyon jól, öcsém, de ennek Sabácz az oka.

Katinszki Kázmér csodálkozva rázta fejét:

— Sabácz? Hiszen az Boszniában van. Hogy kerülne az ide mihozzánk olyan meszszeségből?

Matolcsy Gábor szelíden mosolygott és halk hangon, restelkedve magyarázta:

— Én hoztam ide Sabáczot puskagolyó formájában, amelyet a sabáci csatában bal combomba kaptam. Ott hever az ma is, de az átkozott nem tud békén maradni. Ha északi szél vagy eső jön, nyomban ugrálni kezd, szinte kiabál, hogy itt vagyok, élek, tőlem nem szabadulsz meg holtod napjáig. Int, hogy hegyre ne mássz, sokat ne gyalogolj, többet ülj, mint állj, ha velem barátságban akarsz maradni. Ezért rossz a Rogoz hegyen túli erdőkből a térképünk. Érted?

— Nem értem.

— Ejnye, te oktondi! A sabáci golyó az oka, hogy én a Rogoz felé soha nem jártam. Amit afelől faragtam össze, tettem papirosra, az mind mende-mondán, találomra készült. Az erdővédek mondtak nekem arról egyet-mást és azok jóformán Írástudatlan románok, akiknek szavát csak félik értettem meg. Inkább arról beszéltek, hogy milyen sok ott a vad. Őz, szarvas, medve, meg vaddisznó. Ha néha nekem is hoztak belőle kóstolót, akkor képzelheted, hogy azok a kitangok mennyit puskáznak le belőlük.

Megtorpant a főerdész a szóval, majd szinte kérőlag tette hozzá:

— Hanem hát olyan dolog ez, öcsém, amiről magad is hallgassál. Gondolj arra, hogy

már nem vagyok fiatal ember, családom van és ha kiderülne valami a Rogoz felől, az könynyen kenyerembe kerülhetne. Vagy lehet, hogy hitvány nyugdijra szorítanának.

Katinszki Kázmér felállott, szivére tette jobb kezét, szinésziesen szavalta:

— Lengyel lovagi szavamra fogadom, hogy kínzó pádon se szólok felőle.

Más, egészen más, sokkal nagyobb oka volt Katinszki Kázmérnak arra, hogy ilyen ígéretet tegyen. De arról mélységesen hallgatott. Csak éjszakai sötétségben ,az erdők mélyén pihenő kunyhókban suttogta, akkor is önmagának:

— Rogoz adja vissza nekem Prichodovskát. Ne félj, Kázmér! Nincs még veszve Lengyelország, amig helyén az eszed és nyitva tartod szemeidet.

Azt persze minden okos fejű ember tudhatta, milyen baj lesz abból, ha jóképű, sok hájjal megkent fiatal segéd-erdészt küldenek feluhelyre, olyan főerdész mellé, akinek a férjhezmenésre alkalmatos leányai vannak. Az ám, minden okos fejű ember tudhatta ezt, de a magas kormány urai között ritkán voltak és vannak okos fejű emberek. Akinek esze van, más pályán is megél, boldogul, nem lesi életén keresztül azt, mikor visz el az ördög' valami magasabb rangú feljebbvalót, hogy annak üresen maradt székébe ülhessen. A magas kormány urai nem gondolkoznak, csak kormányoznak. És lesik a nyugdijat. A fej azoknak csak arra való, hogy tarthassák rajta a kalapot és azt szegény ördögök előtt ne vegyék le.

Katinszki Kázmérnak éppen csak kezét kellett kinyújtsa, hogy az érett almát leszakítsa. És azért volt fiatal ember, meg lengyel, hogy kinyújtsa a kezét.

Csak pár napig habozott a válogatás körül. Melyik leány körül kezdje az ostromot? Katinka volt az idősebb, talán a tetszetősebb is. Az már úgy járt, hogy szinte illegette-billegette, kinálgatta magát, tüzes szemeinek villanása szinte kiabálta:

— Itt vagyok, ragyogok, ha csókolsz, nem harapok.

De a másik, Erzsiké volt az izesebb falat. Érett is, nem is, tele még félénk szeméremmel, gyors pirulással, de egyre jobban ébredő kíváncsisággal és vágyakozással. Ha férfi tekint rá, hirtelen lesüti szemeit, de azok szögletéből huncut módra lesi, hogy vájjon mi jön utána? Fiatal leányok életében ez a legveszélyesebb korszak.

Mikor meg nem tud biztosan semmit, de annál égetőbb a szomjazása, hogy mi jön utána?

Katinszki, akit a szükség korán érlelt, ezt a helyzetet is a ragadozó karvaly hideg józanságával Ítélte meg. Melyik madárkát kapja el? Az idősebb talán nagyobb falat, de a fiatalabb izesebb. Az nem is gondolna talán mindjárt esküvőre. Hosszú ideig élne az első szerelem lázas káprázatában. Sokáig tartana, amig a valóságra ébredne és követelőzni kezdene. Katinszki azonban érezte, hogv nem gondolhat házasságra.

tií'oiyun.juj£i