Bethlehemi Hiradó, 1967. január-június (45. évfolyam, 1-25. szám)

1967-01-19 / 3. szám

7. OLDAL Thursday, January 19, 1967 BETHLEHEM! HÍRADÓ WASHINGTONI LEVÉL Caroline Kennedy a vízpart felé szalad, mig anyja, Mrs. John F. Kennedy, John Jr.-al már a vízben van, Antigua, British West In­diában. Várbíró—a telefonos szörnyeteg BUDAPEST. — A szörnye­teg, 35 éves és üvegtechnikuí egy újpesti laboratóriumban Magas, jó kinézésű férfi, fele ségétől elvált, szüleivel lakik Látszólag éppen úgy élt, mini sok százezer ember: dolgozott pihent és szórakozott. Nőis merősei is voltak, akik józar életű embernek ismerték. Bű nos szenvedélyét gondosan tit kolta, hozzátartozóit, ismerő sei és munkatársai nem is sej tették:, hogy Várbíró Emi hosszú hónapok — de tarái évek óta — a kriminilisztiká ban szinte páratlan, elvete mült bűncselekmények soioza tát köyeti el-Most, hogy a rendőrség hó napokig tartó nyomozás után leleplezte, hogy fény derült en nek a torz lelkű embernek al jas üzelmeire. A telefonban­dita kifejezés a legenyhébb jelző személyére. — Néhány évvel ezelőtt sze­relmes voltam és nagyon csa lódtam nőismerősömben. Az óta engesztelhetetlen busszut érzek a nők iránt — próbálja bűnét enyhíteni. — Egysze: felhívtam egy ismeretlen tele fonszámot. Egy nő vette fel i kagylót. Kérdeztem tőle, ho’ van a férje. Azt felelte: dol­gozik. Dehogy dolgozik — vá laszoltam — most gázolta ha­lálra egy villamos. A nő fel­­sikoltott s ez nekem jó érzést okozott. .. így kezdődött. A folytatása még szörnyűbb volt. Aljas ösz­tönei kielégítésére, gyermeke két és fiatalokat is bevont ör­dögi játékába. Végighivotti egy sereg telefonszámot, amig rátalált a megfelelő alanyra aki nő volt, asszony, s odahaza tartózkodott történetesen a leánygyereke. — Itt Horváth őrnagy be­szél a főkapitányságról — je­lentkezett. — Férje őrizetünk­ben van, azonnal jöjjön be, a Deák Ferenc utca 16-ba. De addig is, hogy kapcsolatban legyek magúikkal, adja át a telefonkagylót gyermekének. Ami a legelgondolkoztatóbt ebben az ügyben, az, hogy a felhívottak közül csupán né­hányon tették le a telefon­­kagylót, hogy azután a főika­pitányságon érdeklődjenek. A felhívott nők többsége meg­riadt, átadta a kagylót gyer­mekének és elrohant a főka­pitányságra, ahol persze ha­marosan tisztázódott, hogy senki sem hívta be oda. De amig az illető hazaért a tele­fonáló akcióba lépett. Néhány percig közömbösen beszélge­tett, majd kijelentette a kis­lánynak, akivel éppen beszélt: — Anyád már beért hoz­zánk. Most vallatjuk, ütjük és verjük apáddal együtt, de nem ikar vallani. Egy mikrofont kapcsolok a telefonra, néked ?ngedelmeskedned kell paran­­isaimnak és sikoltásaidat szél­eid is hallani fogják. így ta­in vallanak majd és nem kell két tovább kínozni ... S a szadista telefonáló kü önféle utasításokat adott a szerencsétlen gyermekeknek, kik, hogy szüleikét megki íveljék az állítólagos,' további dnzástói, eleget tettek a pa áncsoknak, s ezek valóban >lyan fájdalmakat okoztak né­­ik. Nyolc hónappal ezelőtt tét ;ék az.első. feljelentést a szór iveteg éllen, s éttől kezdve ígymás után futottak be az újabb és újabb feljelentések íz elvetemült telefonáló ellen. Áldozatai 8—16 éves leány­­gyermekek, akik súlyos lelki sérüléseket szenvedtek, sokar rözülük idegösszeomlást kap­tak. Nagy apparátussal folyt i nyomozás a bestiális ember itán, egyre szorosabb lett kö­rülötte a gyűrű és néhány nap­pal ezelőtt, amikor a szörnye­teg kilépett a magdolnaváro­­si pályaudvar egyik telefon fülkéjéből, bilincs kattant a kezén. A rendőrségen beismerte bü aeit. A főkapitányságon le tartóztatása óta egymás utár, jelentkeznek azok, akiket megkinzott. Áldozatainak szá­ma eddig közel 40. ROMNEY UJ ADÓTERVE LANSING, Mich. — George Romney, kormányzó kijelen­tette: Michigan állam uj költ­ségvetési kerete csak akkor le­het kiegyensúlyozott, ha né­hány uj adófajtát bevezetnek. Medvének, vagy hószörnynek lát­szik pedig ez a divatos si.ruha most Olaszországban. A National Association of Food Chains, a nagy élelmi­szer üzletek szövetsége, 1ÖC ezer dollár költséggel alapot országos vizsgálatot végzett az élelmiszerszállitás dolgában és arra a megállapításra ju tott, hogy ha ez a szállitáí ésszerűen folyna, mint most évente megszámlálhatatlan milliókkal lehetne csökkenteni a lakosság élelemmel való el­látásának költségeit és az igy elérhető megtakarításnak a nép venné hasznát leszállított áraik utján. Ez a megállapítás annál fon­tosabb, mert ebben az évben az élelmiszerárak tovább fog­nak emelkedni, bár valószínű­leg kisebb mértékben, mint tavaly, igy tehát az a kilá­tás, hogy az áralakulásnál megtakarításokat lehet elérni biztató. A szövetség becslése szerint a javasolt és tervezett szállítási reformok révén éven­te 1000 millió dollár megtaka­rítást lehetne elérni. A hely­zet javulására azonban nem egyhamar kerülhet sor, mert nagyon sok tényező megváltoz­tatására lesz szükség, nagyon sokan vannak azon az utóm amely a farmtól az üzletig ve­zet. A földművelési és a keres­kedelmi minisztériumok is foglalkoznak már ezzel a prob­lémával. Miben áll a probléma ? Sok célú truckokra van szükség Az ilyen “multipurpose” kocsi írja: SPECTATOR I' több résziből áll, minden rész ben más a hőmérséklet és ig} egyidősben lehet szállítani kü iönböző élelmiszereket, ame iyek 'különböző hőfokra vall lehűtést, fagyasztást igényel nek. Például a kocsi egyik sza kaszában helyeznének el húst másikban főzeléiket, gyümöl csőt, stb. Elmozdítható kerék­váz alkalmazásával az ilyer truckokat, illetőleg azok tar talmát át lehetne helyezni va suti kocsikra, hajókra, repülő­gépekre. Ily módon egy egész nagy, vegyes szállítmány egy­folytában együtt tenné meg: az utat a farmról a városba Ezáltal ki lehetne küszöböl­ni sok közbenső kezelést. Tud­ni kell, hogy a saláta, amig a termesztőtől a füszerüzletig, a supermanketig eljut, 20 ké­zen, 20 különböző kezelésen megy át. Ugyancsak 20 köz­benső kezelést igényel ma a narancsszállitás Floridából ét Californiából az ország min­ién részébe. Egy kanna fruit cokí'ktailnak 25 kezelésre var szüksége, mig elér a vásárló háziasszony táskájába. Ha a többszörös kezeléseket kikü­szöbölnék, egyedül a salátánál évi 23,573,000 dollár lenne a megtakarítás. A narancs nagybani ára évente 8,785,000 dollárral csekélyebb kiadással lenne megterhelve. És igy to­vább. Másik nagyobb szabású meg­oldás: élelmiszer vonat. Pél­dául 50 kocsiból álló vonatot megraknának .Cali formában gyümölccsel, főzelékkel, kon­­ervekkel és ez a vonat egy­folytában futna a keleti or­szágrész felé, vonatcsere és ál­­bmásokon való várakozás /eszteglés nélkül. Ilyen vonat — amely bizonyos árufajtát szállít — már létezik: szén­­szállító vonatok, amelyekbe? íincsenek hozzákapcsolva más fajtát szállító kocsik. A szegény embert, a köz­mondás szerint még az ág is huzza, és a munkaügyi minisz­térium statisztikai osztályá­lak igazgatója, Herbert Bien 3tock, azt mondja, hogyhr szegény embert az élelmisze rek ára erősebben nyomja, mint a módosabb embert. Er­ről világosan tanúskodik a sta­tisztika: A 200b—4000 dollár jövedelemmel bíró családok jövedelmének 24 százaléka megy élelemre, mig a gazda­gabbaknál az élelem-számla a jövedelemnek csak 13 Száza­lékát teszi ki. Aranybánya nyomaira buk­kantak Washingtonban. A fő város szivén át super-ország­­utat építenek és a földműn kák közben azt találták, hogy att a föld minden kőbyardjá ban valamivel kevesebb, mint egy dollárt érő arany van. En­nek a meglepő leletnek a kö­vetkező tudományos magyará­zatát adják: Ott, ahol ma Washington van, 200,000 év­vel ezelőtt aranybánya volt de bányásztak és találtak ott aranyat még 1215 évvel ezelőtt is. A föld aranytartalma kö­rülbelül abban az időben me­rült ki, amikor aranyat ta­láltak Californiában és kitörd: a nevezetes aranyláz. * ❖ * A novemberiben újra meg­választott képviselőket, akik Washingtonba érkezésük, után mindjárt leültek a Ház étter­mének asztalaihoz, az a kelle­metlen, de nem meglepő hir várta, hogy — mindeh meg­drágult. Októbertől januárig, amig távol voltak, jóval drá­gább lett a menü. Egy pár példa: Steak szendvics, v,o)t 75 cent, most 1 dollár. Sonka tojással, sültkrumpli-saláta körítéssel, volt 90 cent, most 1,20. És a világhírű kongresz­­szusi bableves: volt 25 cent, most 30 cent. A honatyák mindenért, amit az éttermükben fogyasztanak, most többet fizetnek. Nem jgy a haza bölcsei, a solo­­nok, a szenátorok; az ő étter­mükben az árak változatlanok maradtak. “JÖJJÖN VELÜNK AZ ÓHAZÁBA”: Republikánus feleségek iskolája WASHINGTON. - Az újon­nan. a Capitolba beválasztott szenátorok és képviselők fe­leségei számára szemináriu­mot tartottak régebbi, tapasz­talt kongresszusi feleségek. A demokrata feleségek majd csak január harmadik heté­ben kapnak oktatást a wash­ingtoni életről általában és a kongresszusi életmódról külö­nösen. Az egyórás tanfolyam ról gazdag uj ismeretekké! távoztak a haza bölcsei és s honatyák hölgyei. És kint a folyosón készséggel felelte a kiváncsiskodó kongresszusi újságírók kérdéseire, hogy mit tanultak ott és mi tanul­ságokat vontak le a hallottak-: ból. Clarence Miller obiéi képvi­selő felesége igy nyilatkozott: “Sietek, megyek bevásárolni Veszek elegáns estélyi ruhát és szép parókát, szebbet, mint a mostani parókám.” Mrs. Leslie Arends (Illio­­nois): Minden alkalomra meg­felelő ruhát kell viselni. Aki erre nem vigyáz, az nemcsak maga bánja meg, hanem poli­tikailag érzékenyebb férjének is kellemetlenséget okoz. Ha a képviselő felesége a Fehér Házba kap meghívást, a hosz­­szu fehér kesztyű kötelező. A hosszú estélyi ruha minden al­kalomra megfelel, mert az ki­hangsúlyozza a nőiességet éf a méltóságot. Én mindig át­­varrom a boltban vásárolt ru­hám szegélyét, hogy az drá­gább ruha hatását tegye. Es minden jobb ruhámra, mihelyt megveszem, egy cédulát akasz­tok, feljegyzem, hogy hol és mikor viseltem, igy elkerü­löm azt, hogy engem több mint egyszer lássanak egy ru­hában. Mrs. Melvin Laird (Wis­consin) : Sohasem szállásol­junk be otthonunkba egy Iá togatóba jött szavazót. Szó­rakoztatásukról természetesen gondoskodni kell, de tekintet­tel kell lenni arra is, hogy vi­déki emberek szeretnek a fő­városban körülnézni, nézelőd­ni. Mrs. Charles Goodell (New York, upstate) : Az én legna­gyobb gondom, hogyan nevel­jem fel öt gyermekemet, ami­kor a papa egész nap távol van. Azt hiszem, meg kell ta­nulnom az őirrtestér techni­káját. Mrs. Gerald ’Jord (Michi­gan) : Gondosan követni kell a washingtoni illemszabályo­kat, a protokollt. Ha fogadás van e'ckelő helyen, előbb megy a férj, utána a feleség. A par­ty díszvendége távozik első­nek, senkise előzze meg. A Fe­hér Házba szóló meghivásr? azonnal válaszolni kell és ott i pontos időben kell megjelen ni. A képviselő felesége in­kább hagyja el a szemöldök­­íestés utolsó pemzlivonásait minthogy lekösse a látogatás­­idejét. Eddig 16 államból jelentkeztek magyarok a Szappanos-Russell-Donó hazautazásra “Amikor legszebb Magyarország, akkor leszünk mi ott!”­CLEVELAND, Ohio. — Azon bejelentésünkre, hogy a nép­szerű ALITALIA olasz repülő-i társaság három gyönyörű tár­sasutazást tervez erre a nyár­ra Donó András, Jack Russel és Szappanos Ferenc vezetése alatt, olyan érdeklődés mutat­kozik, amire még nem volt pél­da a magyarországi társasuta­zások történetében. Eddig 16 államból, köztük New York­ból, C'’ lóból, Michiganból, Pennsylvaniából, Connecticut­ból, Floridából, Illinoisból, Arizonából és Californiából je­lentkeztek magyarok akik .észt óhajtanak venni vala­melyik túrán. A társasutazás tagjait az ALITALIA, hatal­mas, modern jet gépe fogja átvinni Európába rövid pár óra alatt. - ■ Hideget kedvelő férfiakat keresnek WASHINGTON — Az As­sociated Press nevű hírügy­nökség washingtoni irodája közli: Az állami Weather Bureau sürgősen keres 28 férfit, aki­nek jó fizetést adnia, ingyen élelmezést, ingyen lakást, in­gyen ruhát. Az ajánlat nagyszerűen hangzik, ennek ellenére mind­eddig egyetlen jelentkező sem akadt. Ennek pediz az az oka, hogy a Weather Bureaiu olyan férfiakat 'keres, akik a különleges hideget is cl tud­ják viselni. Ezeknek a férfiaknak az Északi Sarokra kellene utaz­niuk, ahol az Egyesült Álla­mok és Kanada öt közös ku­tató-állomást szándékozik fel­állítani. Ezen a helyen a hőmérsék­let gyakran lezuhan 0 alatt 80 fokra is cs ezt cl kell tudni viselniük az ott dolgozóknak. Az évi fizetés i meteoroló­gusok és az iroda; tisztviselők részére 8000-11,00) dollár kö­zött váltakozik, lavi 200 dol­lár hidegségi pillákkal, in­gyenes élelmezéssel, lakás­sal, ruhával . . . és 0 alatt 80 fok hidegei. A Weather Bureau várja a jelentkezőket. Az első túra junius 8-án, csütörtökön indul SZAPPA­NOS FERENC, az országszer­te népszerű rádióénekes és be­mondó, valamint a legszebb lemezek gyártójának szemé­lyes vezetésével. ..Junius Magyarországon: a egjobb budapesti szálloda vár­ja a túra utasait, akik pedig vidékre készülnek Budapest­ről, úgyszólván egy-két óra alatt elérhetik szülőfalujukat, városukat; ha Erdélybe vagy a Felvidékre mennek, gyors összeköttetésről gondoskodik az ALITALIA és a kitűnő ma­gyar repülőtársaság a MA­LÉV. Júniusban még nyitva van­nak az operaházak, a színhá­zak, a hangversenytermek Bu­dapesten: akinek pedig kedve van, elmehet Debrecenbe a hortobágyi lovasjátékokra és gyönyörködhet a csikósok káp­rázatos lovaglásában. Vagy felmehet a Mátrába, a Bükk­­be, vagy a Balaton mellé, egy kis tokaji borkóstoló kirándu­lás is lehetséges. A második túrát julius 13- án JACK RUSSELL clevelan­di városi tanácsos, az országos hírű Night in Budapest ala­pítója és rendezője vezeti. En­nek a túrának a tagjai szintén a legjobb szállodában lesznek olszáilLásoiva. Az attrakciók Az ALITALIA jet gépje tömege. váj-ja a júliusi uta­sokat, csak győzzék az ira­mot: szabadtéri hangverse­nyek, sportesemények, a hires gyógyfürdők, a Balaton teljes pompájában és a hires bala­toni Anna-bál, valamint a Sze­gedi Szabadtéri Játékok; a kü­lönböző túrákat úgyszólván centekért készíti elő a ma­gyar turistaforgalmat irányi­tó IBUSZ. A harmadik társascsoport augusztus 3-án, csütörtökön indul DONÓ ANDRÁS az Öreg Amerikás Magyarok csa­ládfője, a Clevelandi Egyesüli Magyar Egyletek elnöke, Cle veland város commissioner je az Amerikai Magyar Szövet­ség igazgatója vezetésével. Augusztus Magyarországon: a Donó által vezetett csoport első ténykedése lesz, mint az előző években is, a budapesti George Washington-szobor ün­nepélyes megkoszorúzása a Városligetben és Johnson el­nök a magyar néphez intézen­dő üzenetének a közvetítése. Azután jönnek a vidéki kis túrák, az aratási ünnepélyek. A túra betetőzése a budapes­ti Szent István napi ünnepség. A szokásos szabadtéri hang­versenyek, a vidéki lovasjáté­kok és természetesen a bala­toni kirándulások sem marad­nak el azok részére, akik nem akarják minden idejüket Bu­dapesten tölteni. Bármelyik túrát választja, nem fog csalatkozni, mert a tapasztalt tura-vezetők, Szap­panos Ferenc, Jack Russell és Donó András mellett az AL­ITALIA hatalmas szervezete, a magyar turizmus irányitó­ja, az IBUSZ és a magyar lé­giforgalom büszkesége a MA­LÉV repülőtársaság mindent elkövetnek, hogy a három tár­sasutazás tagjai feleldhetet­­len napokat töltsenek az óha­zában és ‘tényleg azzal az ér­zéssel jöjjenek vissza az Egye­sült Államokba, hogy “akkor rollunk Magyarországon, ami­kor a legszebb volt”. A viteldij a legmodernebb :s leggyorsabb jet-gépen; New York—Budapest és vissza 426 dollár; Cleveland—Budapest és visz­­sza: 480 dollár 50 cent. Aki csatlakozni szeretne va­lamelyik csoporthoz, vagy bő­vebb felvilágosítást akar, for­duljon közvetlenül Donó And­ráshoz, akinek cime: Andrew Dono 2781 East 127 SL, Cleveland, Ohio Tel.: 1,0 1-0821.

Next

/
Oldalképek
Tartalom