Bethlehemi Hiradó, 1966. július-december (44. évfolyam, 27-52. szám)

1966-10-20 / 42. szám

Thursday, October 20, 1966 Októberi ünnepségek New Yorkban New Yorkiban a magyarság kitesz magáért. Az októberi ünnepségeket rendező Emlék­­bizottság olyan tetszetős, tar­talmában felemelő, minőségé ben a legnagyszerűbb műsor­­sorozatot ad, elsősorban a ve­lünk érző amerikai barátaink számára, mely fémjelzi a ma­gyar szabadságharc 10. évfor­dulójának magasztosságát. A Long Island-i amerikai és magyar társadalmat a Hun tingtonban október 14-én ren­dezett ünnepi vacsora és az azt követő műsor mozgatja meg. Dr. Fábián Béla és dr. Zsédely Miklós voltak a szó LATROBE, Pa. — Érdekes politikai, történelmi és tudó mányos kísérlet volt október első napjaiban az itteni St. Vincent College-ban. Az in tézet diákbizottsága vitaesté két rendezett a kommunista mozgalomról, a kommunista világpropagandáról és a mar­xi elméletről s meghívott elő adások tartására és felvetett kérdésekre való hozzászólásra oly személyeket, akiknek sok tekintetben összeegyfezhetet len nézeteik ismertek. így pél dául meghívták és meghall gatták az amerikai kommu­nista párt egyik vezérét, Her bért Apthekert. A magyaron szági kommunista mozgalom alapos ismerője, Király Béla tábornok, a szabadságban, idején a budapesti helyőrség parancsnoka több vitaestei tartott előadást. Király tábornok egyik elő adásának tárgya ez volt: Mi lyen az élet a kommunisták kormányzása alatt álló Ma­gyarországon ? Vita folyt ar ról a kérdésről, hogy a mar xizmus eszméi miképpen egyeztethetők össze az ame rikai demokrácia rendszeré vei, ha egyáltalán összeegyez­tethetők? Ehhez a kérdésbe; többek közt Aptheker és Ki rály szóltak hozzá. Egy ame rikai ex-kommunista, Phillip Abbot Luce előadta, hogy mi ért lépett ki a kommunista pártból. Az elhangzott előadásodról az utolsó estén a college taná­rai és diákjai személyes né­zeteiket ismertették. Érdemes néhány szóval be mutatni az olvasónak a vif, résztvevőit. Király Béla tábornokot jól ismerik az amerikai magya rok, tudják, hogy harcos anti­­kommuinsta volt, bebörtönöz­ték és csak a Sztálin ha', úté niokai, Nagy Lajos énekmű­vész és a Hungária tánccso­port a szereplői ennek az es­tének. A Carnegie International Center (345 East 46 Street) kiállítási csarnoka ad helyet a menekült magyar festőmű­vészek és szobrászok müvei­nek. A kiállítást ünnepélyes formában nyitja meg John S. Palmer, New York város hi­vatalos fogadóbizottságának elnöke. A kiállítás október 22- én nyílik meg és október 28-án zárul. Szombation, vasárnap és hétfőn du. 1—5 között, ked­den, szerdán, csütörtökön és-IGEN ÉS NEM! után bekövetkezett ‘enyhülés’ idején, 1956 ban bocsátották szabadon. Annak az évnek vé­rén már Amerikában volt, itt a Magyar Szabadságharcos Szövetség ügyvezető elnöke volt. Ebben az évben a new­yorki Columbia Egyetemen ioktorrá avatták, jelenleg a Brooklyn Oollege-ban törté­nelmet ad elő. Herbert Aptheker az ame­­•ikai kommunista párt lapjai­nak szerkesztője, 1939 óta tagja a pártnak. Philip Abbot Luce három ívvel ezelőtt több társával Kú­rába utazott a külügyminisz­térium tilalmával dacolva, ő bocsátotta ki a felhívást, hogy \ fiatalok tagadják meg a ka­tonai szolgálatot Vietnamban. V múlt évben hátat fordított íz amerikai kommunista párt­­)iak. Azóta cikkei jelennek meg nagy polgári folyóiratok­ban, mint Reader’s Digest, Saturday Evening Post, stb. Jó tett jutalma NORFOLK, Virgina. - E-gy évvel ezelőtt történt Berlin ben. Cliff Grand megszólított íz utcán egy levélhordót: Merre van a legközelebbi kór­ráz? A legközelebbi kórház is messze volt, oda az amerikai jsak autóbusszal mehetett vol­na, ha lett volna nála német márka. De nem volt. “Tessék, '.tt egy márka”, mondta a pos ás, és az amerikai, aki nem jól érezte magát, elmehetett a kórházba. Hazaérkezése után meghívta a berlini levél hordót, hogy legyen vendége, rmig itt jól érzi magát. A múlt héten Wolfgang Moehl berlini levélhordó régi álma megvalósult, Amerikába jöhe­tett. Nem a new yorki Szabadságszobor, hanem az ugyancsak Francois Bartholdi által alkotott szobor, melyet amerikaiak ajándékoztak Párisnak. A szobrot elviszik, mig a Grenelle hidat Párisban kija­vították. BETHLEHEMI HÍRADÓ 7. OLDAL pénteken 5—8 óra között te­kinthető meg díjmentesen. A forradalom pontos évfor­dulóján, október 23-án, a Szt. István templomban Msgr. Varga Béla pápai prelátus ce lebrál ünnepi szentmisét és mondja a szentbeszédet, dél előtt 10 órakor. A 82. utcai református templomiban dé; előtt 11 órakor ünnepi isten­tiszteletet tart Ft. Nagy La­jos református püspök. Isten­­tisztelet után ebédre jönnek össze a magyarok a reformá­tus Egyházközség dísztermé­ben. Október 23 án este 8.30-kor a világhírű Carnegie Hallban a világ legnagyobb októberi ünnepségének lehetnek tanúi a résztveVők és a szereplők. Ft. Szlezák Imre imája, majd az amerikai és magyar Him nusz vezeti be az ünnepséget, melynek prológj át ifj. Maiéter Pál, a forradalom kivégzett hőslel'kü katonai vezetőjének fia mondja el. Czinkota Mi­hály szaval forradalmi verse­ket. Utica, N. Y. város 90 ta­gú szimfonikus zenekara Rozsnyai Zoltán vezénylete alatt Beethoven: Egmon nyi tá-nyát játssza, majd a nagy zenekar kiséri Vásáry Ta mást, a világhírű magyar zon­goraművészt, aki Bartók 3. zongoraversenyét játssza. Báchkai H. Béla szabadság harcos felolvassa a magyar­ság kiáltványát az évforduló val kapcsolatban. Go-golák Pé ter, a New York Giants sztár­ja mutatja be Cooper T. Holt ot, az amerikai veteránok volt főparancsnokát és jelenlegi ügyvezetőjét, aki az ünnepi beszédet mondja. Uj magyar balettkar mutatkozik be a Carnegie Hall színpadán a Ko dály Zoltán zenéjére irt “Ma­tyó lakodalmas” cimü tánc költeménnyel, melynek koreo graplhiáját Zsedényi Károly a budapesti Operaház volt ba­lettmestere és első táncosa szerezte. A Rákóczi-indulóval, majd Nt. Csordás Gábor imájává: zárul az ünnepség azon a na­pon, melyen Nelson A. Rocke­feller kormányzó New York illám területén “Magyar Sza­badságharcos Nap”-nak prok­­lámáit. Az ünnepségre belépődíj nincsen, számozott ülőhelyek a newyorki magyar egyházak nál és egyleteknél korlátozott számban rendelkezésre álla nak minden igaz magyar szá­mára. A PLETYKAFÉSZEKBŰL Ibn Saud, Arábia ex-királya a száműzetés édes kalácsát eszi Athénben. Körülötte sü rög-forog 35 feleség és 130 minden rendű és rangú ke gyenc. Ragaszkodik a kész pénzforgalomhoz, a hotel számlát minden este naple mentekor kiegyenlíti. A nap számla 1400 dollár. Van an nak, aki olajdollárjait el nen issza. ❖ * % Hölgyeim és uraim: Itt £ téli (floridai) legeslegujabt divat. Hölgyek viselik, urak fizetik. * ❖ ❖ Hedy Laiharr. . . Igen, ké rém, már megint betipegett a pletykarovatba. Eredetileg 9,6 millió dollár kártérítésre perelte önéletrajzának kiadó ját, a MacFadden—Bartel) Oorp. newyorki céget, mert az ő akarata ellenére kiadta £ Leo Guild által irt “önélet­rajzot'’, amely tele van botrá­nyos, perverz jelenetekkel (amelyeket Mr. Guild a vele felvett' hangszalagok nyomán Irt). Miután a losangeles: bi ró elutasította, kérését, hegy tiltsa le a könyv megjelenését, Hedy most felemelte a kérésé-Ősze András szoborművel díszítik a Szent István plébánia-kápolnát NEW YORK. — Október második felében, 18-án vágj’ egy közeli másik napon, Ma­guire érsek fogja felavatni a Szent István Egyház (414 East 82, First és York A ve. Icözt) újonnan ' díszített plé­bániakápolnáját. A kápolna szobormüvei Ősze András mű­vészetét dicsérik. Egyházi és v’ilági személyiségek vélemá­­aye szerint ez a kápolna, mos­tani díszében, legmodernebb, egészen rendkívüli művészi al kodás, amelynek nemcsak New Yorkban, de az egész ország >an nincsen párja. ősze András szobrászmü vész neve ismert és becsüli három világrészben, szobor­­müvei díszítenek templomo kát amerikai városokban, Dél Amerikában, Angliában, Fran­ciaországban, Olaszországban és Magyarországon. A vallási tárgyú szobormüvek alkotá sán kívül Ősze tervezte a ká polnta berendezését, a szószé két, az imapadiokat, az oltárt, a lámpákat és gyertyatartó­kat, amelyek mind diófából készültek. Ősze András szoboralkotá­sai közül négy Budapesten nyilvános tereken és parkokon van felálitiva. ősze 1945-ben hagyta el Magyarországot, el­ső tengerentúli állomásainak agyike Sao Paulo volt, Brazi­lra nagy ipari városa, amely­ben az ország legnagyobb ma­gyar kolóniája van; ott szob rászatot és mozaik-készitést tanított a Nticleo de Art Cul­tural főiskolában, 1952-től 1958-ig. Később Buffalo, N. Y.-ban a Fra Angelico Art Schoolban, azután New York ban tanitott művészetet. 1963- ban egy amerikai alapítvány ösztöndijával Peru délameri kai országban végzett művé­szi tanári munkát. Rómában szökőkutat tervezett, 38 szob­ra van magyarországi, brazil, perui, argentínai, francia olasz, román múzeumokban A newyo-ii'i Bartók Béla Alapítvány őszének megbizást adott egy Bartók-szobor ká­tét 17 millió dollárra. Azonkí­vül 5 millió dollárra perli a •lay Co.-t, amelynek üzletéből megfizetettén áruikkal tipegett d; ezt a keresetét arra a ogi nézetére alapítja, hogy így üzletből szabadon távoz nat bárki, anélkül, hogy a ma­gával vitt portékákért fize .ett volna. így hát most mái Í2 millió dollárja van Hedy­­íek, ha kereseteinek minden szava arannyá válik. “Nálam első a szerelem, má sodik a házasság”, mondta Irigitte Bardot, és a harrna­­iikrcl, a válásról, ezúttal miég íem nyilatkozott. Pedig válás léikül lehet szerelem, de nem ehet házasság. Sukarno, Indonézia elnöke zokog A. Yani tábornok sírja előtt, akit másik öt tábornokkal együtt a kommunisták megöltek és feldara­boltak. , A SHAKEREK VÉGNAPJAI CANTERBURY, New Hamp­shire. — A Shaker vallási szekta itteni sirikertjében csak egy sirkő áll. Felírása: ‘SHAKERS”. Mind Shakerekv ikiknek földi maradványai eb­ben a temetőben porladnak, nyugvókéiyeiljit nem Jelzik faikeresztek. Amerikában ma még 19 idős nő él a 'Shakerek közül. Volt idő, amikor 6000 volt a Shakerek száma; amikor az utolsó 19 elmegy, a múlt em­léke lesz a Shaker szekta. Ne­vük megmarad a történelem évkönyveiben és Amerika egyik leggazdagabb városa ne­vében. Shaker Heights, Cleve­land külvárosa, a Buckeye ma­gyar negyed tőszomszédságá­ban megőrzi nevüket minden időkre. A Shaker szekta tanításait 1774-ben hozta el Angliából Ann Lee, egy Írástudatlan gyári murJkásnő, Manchestej városából. A szekta hívői egy tökéletesebb társadalomról ál modoztak, amelyben az embe rek, férfiak és nők, lemonda nak a földi hiúságokról, a sze relémről és a házasságról, és békés, boldog, zavartalan egyetértésben élnek, amíg meg nem halnak. És ma hoz zátéhetjük: amíg ki nem hal nak. Mert kihalásra van ítél ve egy közösség, amely nem szaporodik. A Shaker szekta nem egyet len közösség volt, amely tö V-Up+ps társadalom megterem téséről álmodott; az amerikai függetlenségi háború utál gombamódra elszaporodtak itt hasonló utópikus mozgalmak Ezek sorjában elenyésztek csak a Shaker szekta élt még sokáig, 19 közösségben, Maine államtól Kentuckyig. Volt idő amikor 6000 volt a számuk. P Hivatalosan közölték Margrethe dán hercegnő eljegyzését gróf Henri de Monpezat-al. szitésére, amely New York egyik parkjában lesz felállít va. * * * A Szent István plébánia­­kápolna a megnyitás napján nyitva fog állni mindenki szá­mára, A felavatás után nőket nem bocsátanak be és általá­ban csak külön engedéllyel le­het a kápolnába belépni. Hallotta már...? . . . hogy eddig körülbelül 100 könyv jelent meg a világ min­den részében John F. Kennedy elnök lététéről és haláláról. . . . hogy a legmélyebb ameri kai belföldi öböl a Chesapeák Bay. . . . hogy a hawaii ábécében csak 12 betű van. . . . hogy az amerikai váro­sok közül Washingtonban van a legtöbb pszichiáter. . . . hogy a Pentagon 1943. A lóveisenytéren megszólalt a lelkiismeret NEW YORK. — Nathan Lie­­berman, a Cohen & Sons nagy­kereskedelmi vállalat hitelosz­­tályának vezetője három éven át csekkeket zsebrevágott és azokat átadta bátyjának, Jo­­sephnek, Joseph beváltotta a csekkeket és a pénzt becsének adta. És Nathan, a lóverseny­terek szorgalmas látogatója, folyton vesztett, három év alatt annyit vesztett, ameny­­nyit lopott — több mint 81,000 dollárt — és amikor elúszott a lopott pénznek utolsó mara­déka, megszólalt a lelkiisme rete és azt súgta a fülébe, hogy legjobb lesz, ha elmegy Hóban ügyészhez és meggj'ón­­ja bűnét. így is tett és más­nap igy tett a bátyja. A törvény úgy szól, hogy a Lieberman fivérek kaphat­nak 10 évi börtönt. január 15-én készült el. A hu talmas épület építési költsége 83 millió dollár volt. . . . hogy Amerikában 1,8 mii lió tehervonat van. Ezek tel jesitőfcépessége 107 millió ton ia. . . . hogy Moszkva csak 1911 óta fővárosa Oroszországnak Azelőtt a főváros Szentpéter vár-Petrográd-Leningrád volt . .. hogy az 1960. évi népszám lálás adatai szerint a legna gyobb bevándorló csoport a olasz volt, 1,256,999 beván dorló. Utánuk következnek: Németország, Kanada, Ang lia, Lengyelország, Oroszor izág, Mexico ... New York államban 2,289,310 volt a be vándoroltak száma, Califor niában 2,343,686. jhaker népesség idővel, egy­re rohamosabban lemorzsoló­dott, különösen a fiatalabbak kimentek a közös gazdaságok­ból és műhelyekből a városok­ra. Ma már csak két Shaker telep van, egyik Canterbury, N. H.-ben, amely 1794-ben ala­­íult meg, másik Sabbathday Lake, Maine államban, amely­nek alapítási éve 1792. Ma 12 nő él, dolgozik ai farmon és műhelyben a Sabbathday te­­'epen, amelynek 14 épülete és 1800 domboldali akerje van; lét nő van a Canterbury kö­zösségben. Férfi nincsen már a Shakerek közt, az utolsó, Del-mer Wilson, 1961-ben halt meg. A Shaker nők legidő­sebbje 90 éves, a legfiatalabb 30 éves. Régi jobb idejükben a Sha­­kereknek iskoláik is voltak, hires, kitűnő iskolák. Gyűlé­seiket, vitáikat, táncmulatsá­gaikat és istentiszteleteiket hangosság, vidámság uralta. Elmélkedéseiket éneklés és ánc követte, a tánc reszke­tősbe ringatózásba lendült, in­­ícn a nevük: ringatózók. A jhaker elnevezés “rajtuk szá­radt”. Csak kevesen tudják, rogy igazi nevük: Krisztus Második Földrejövetelében Hí­vők Egyesült Társasága. Ez rz elnevezés az alapitó Ann Lee hitéről tanúskodik, hogy ‘Krisztus bennünk van”. Műhelyeikben szorgos kézi­munka folyt, bútort, kis disz­­.árgyakat, háztartási eszkozö­­cet, rokkákat készítettek, ter­mékeikből siók ma muzeumok­­)an látható. Mi lesz, ha sorra elhalnak r Shakerek? Mi lesz Canter­bury és Sabbathday Lake sor­­t a? Nem tudjuk. De tudjuk, ' rogy mi lett a Hancock, Víass.-i Shaker telep sorsa. Vmikor ez a telep teljesen el­néptelenedett, a szomszédos Berkshire környék lakói meg­vásárolták a Shaker házakat ■s azokat múzeummá alakit­­ák át. Az első Slhaker tele­­)et, amelyet Ann Lee 1787- >cn Mount Lebanon, N. Y.­­lan alapított, a kormány mü­­ml éknek nyilvánított a. Canterburyben Sister Mar­­guerite tagadja, hogy a Sha­­:er mozgalom végnapjai kö­­/etkeznek. Azt mondja: “Az emberek nem is sejtik, hogy milyen nagy ma az Isten ha­talma. A népek mindig Isten­ek fogják szentelni életüket i.s a Slhaker mozgalom szelle­me tovább fog élni más for­mában.” A 24 éves Mrs. Sandra Cwikielnik, aki hetes ikreket hozott a vi­lágra, akik valamennyien meghaltak, a férjével, Bostonban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom