Bethlehemi Hiradó, 1966. január-június (44. évfolyam, 1-26. szám)
1966-04-21 / 16. szám
Thursday, April 21, 1966 U-JU-UJ—ILUP ——’■■J."»’1 BETHLEHEM! HÍRADÓ Tr-sg— iTUt J—lUim-WF^Bi- i umiiuFww wM iiiii ii ii iiii ilumui-iu Az 51 éves AI Smith maga készítette szerszámaival és gépezetével meg némi dinamittal maga ásta olajkutját 24 láb mélyre. Naponta két hordó olajat termel. Általános tiltakozás a Szovjetben Sztálin óvatos visszacsempészése ellen MOSZKVA, Szovjetunió. — A szovjetorosz kommunista párt 23-ifc kongresszusáról általában az volt a világvélemény, hogy az meglehetősen nyugodt mederben, minden nagyobb megrázkódtatás nélkül zajlott le Moszkvában. Az európai sajtó azonban most lerántotta a leplet a már cius 29-én kezdődött s azóta befejezett kongresszus előzményeiről, melyek középpontjában egy “Marcia su Moszkvainak nevezhető felvonulás volt az ország fővárosában. Jöttek mindenfelől, az ország minden részéből, de a cél egy volt: elérni a moszkvai Vörös Teret, a vörös győzedelmek diadalittas ünnepléseinek színhelyét. Valamennyien ősrégi bolsevisták voltak, a mozgalom lenini születésének időszakából, akik később szibériai táborokban ülték és töltötték lyóirat főszerkesztője, a Bolshoi Theater prima-ballermája, Maja Plissezkaja, Michail Rom filmrendező és Igor Tamm, a_ kémiai Nobel-dij nyertese. Úgy az egyszerű, szibériai koncentrációs-tábor veteránok, mint az irodalmárok, tudósok és művészeik, egy közös ellenség ellen támadtak fel, iki már halott, de emléke és kora visszakisért: Josef Vissarionovicr Sztálin. Mig mindenfelé szerte a világon a Szovjetunió politikájában és magatartásában “fellazulást” vélnek tapasztalni, Moszkvában bár lassan, de fokozatosan egyengetik útját azon férfi reha bili fásának, aki győztesként került ki az úgynevezett “hazafias háborúból”, gyarapította a keleti birodalmat s kinél kegyetlenebb megtestesítője a harcis Szovannak, hogy Sztálint hivatalosan elátkozták. Mig Kruscsev a maga idejében emlékművet akart felállítani Moszkvában Sztálin áldozatainak, a georgiai diktátor emlékének lassú visszaszivárgása útban van. Sztálin képek jelennek meg ismét a filmeken és televízión és muezumökban, Sztálin írásai ismét a marxizmus-lennizmus klasszikus munkáinak számítanak. Legutóbb uj kiadásban jelentek meg és újból tananyaggá tették a katonai akadémiákon. Hadvezéri “lángelméje” újból szőnyegre került és különösen a katonák emlegetik. A Kruscsev által sztálinistáknak és párt-ellenségeknek nyilvánított és a politi-A kommunista párt újság jai és kiadványai, amennyire tüntetőén elhallgatták a sztaimtalamtas 19-ik évfordulóját, éppen olyan tüntetőén dicsőítették az 1948-ban elhalt Sztaln-féle kultur-komiszárt, Andrej Shdanov-ot, aki a szovjet kultúra legkisebb liberális megnyilvánulását is brutálisan elnyomta. Shdanovnak most lett volna a 70-ik születésnapja s ez alkalommal Telkes cikkek jelenték meg róla a “Pravdában”, melyek “a kommunista eszeme lángoló harcosának” nevezték. Az “olvadás-irodalom” toll forgatóit s köztük elsősorban Tvardovskit azonban hidegre állította a párt. A 22-ik párt-kongresszuson a “Novy Mir” főszerkesztője, mint delegátus, szavazójoggal vett részt. A most lezajlott párt-kongresszusra a kommu nista párt moszkvai városi szervezete megtagadta tőle a vörös kártyát, melyeket 5000 delegátusnak kézbesítettek ki. Indokolás: — Tvardovski elrontja az ifjúságot. így született meg a Fair Lady... kai porondról eltisztogatott elvtársaknak, mint Molotov. Malenkov, Shepilov és Pervuchinnak felaj ánlották, hogy vegyenek részt ismét a politikai életben. Sztálin halála után, az orosz Írók tömegével Írták a sztalinellenes könyvéket. Megszámlálhatatlan háborús és koncentrációs tábor regényekben keltek ki a Sztalin-terror ellen. Ezek közül igen számos ilyen regény jelent meg a “Novy Mir” nevű irodalmi folyóiratban, melynek főszerkesztője, Alexander Tvardovsfci maga is irt gúnyos szatírákat a Sztalin-állam ellen, közülük a legélesebb “Tjorkin a másvilágon” volt. fitálabb koruk javarészét. A menetelők szinte hihetetlent terveztek: tüntetést a vörös kormányzat ellen a Kreml árnyékában. Erre azonban nem került a sor. A polgári ruhába öltözött titkos rendőrök és az egyenruhás milicisták a rendőrségekre és kaszárnyákba kisérték őket, még mielőtt menetelő formációkba alakulhattak volna, majd körülményes kihallgatások után gondoskodtak róla, hogy mindenki lakóhelyére térjen vissza, ha másképp nem, államköltségen. Huszonhét szovjet polgár — legtöbbje ismert név az irodalomban és tudományokban és művészetekben — másképpen tüntetett. Egy tiltakozó levelet küldték a Kreml urainak. A levél aláírói között voltak Illa Ehrenburg, ,veterán-iró, Alexander Tvardov ski, a “Novy Mir” nevű irodalmi folt jetuniónak nem volt. . Ennek a Sztálin képmás-’ nak óvatos ujratisztitása — bár nem vették fel a 23-ik kongresszus hivatalos pro: gramjába :— ott lebegett a kongresszus felett s talán a tiltakozó előzményeknek volt köszönhető, hogy egyelőre nem öltött nagyobb mértéket s csak a régi sztálini elnevezésekben, mint “párt-főtitkár” s “politbüro” nyilvánult meg. Tíz évvel ezelőtt, 1956 februárjában, a 20-ik párt-kongresszuson Kruscsev az 1953- ban elhalt diktátort lerántotta piedesztáljáról. Öt évvel ezelőtt a 22-ik pártnapon pedig Sztálin bebalzsamozott holttestét rántották ki Leniné mellől a Vörös Téren épített mauzóleumból. 1966-ban a szovjet sajtó — mely mindig hajlandó Szovjet-jubileumokat megünnepelni — egy szóval sem említette a 10 éves jubileumát Ezekben, a napokban és hónapokban, amikor a My Fair Lady zenés komédia — musical, ahogy a Broadwayn mondják — diadalmasan jár a világ sok részében szinpadrólszinpadra, moziról mozira, újdonságként hat megszületésé nek tegnapi históriája, melynek központjában egy korán elhunyt magyar színházi és film rendező áll: Gabriel Pascal. Tudjuk, hogy ő csák nagyneihezen tudta rábírni George B. Shaw-t, a Pygmalion szerzőjét, hogy hozzájáruljon szdndarabjánaik megzenésitéséhez és filmezéséhez. Hogy ez miképpen történt, azt elmondja most Kisfaludy Strobl Zsigmond szobrászművész, a magyar művészvilág Grand Old Man je. Átadjuk neki a szót: Pascal, saját elbeszélése szerint győri születésű (úgy mondják, nevük Pinkász volt). Az első világháború előtt Mécsben a Burgtheaterben kulissza-tologató, majd Madridban trónálló és itthon huszártiszt volt. Később Hollywoodban filmrendező lett, ahol változó szerencsével működött. Egy nap Londonban a Hungária Csárdában ebédeltem, amikor odajött hozzám egy középtermetű férfi és bemutatkozott, Gábriel Pascal volt. Néhány nappal azelőtt érkezett Hollywoodból. Ismerve baráti kapcsolatomat G. B. Shaw-val, megkért, hozzam össze Shaw-val, mert szeretné a Pygmaliont megfilmesiteni. Többször irt Shawnak, de nem kapott választ tőle. Legközelebbi alkalommal, amikor Sbaw-éknál ebédre voltam hivatalos, megemlítettem Pascal kérését, de Shaw csak kezével intett, hogy nem érdekli a dolog. Pascal pár hét múlva felhívott telefonon Maivemből és kért, jöjjek el hozzá és marad jak ott addig, amig módom ban lesz az ottani Malvern Hotelben tartózkodó Shaw-éknál őt bemutatni. Kérésének eleget tettem. Megérkezésem után jelentkeztem Shawéknál, akik azonnal ebédre hívtak. Igyekeztem Pascalra terelni a szót, de Shaw nem reagált Ebéd után sétálni mentünk és amint a Mount Pleasant Hotel előtt elhaladtunk, rnuta tóm Shaw-nak, hogy ott feketézők a barátom, Pascal a teraszon. Shaw sokáig nem válaszolt, majd egyszer csak hozzám fordult és megkérdezte: “Tényleg barátja Önnek Pascal ? —, mert ha igen, úgy jöjjön el a jövő héten hozzám Iunchre Pascallal a londoni la k ásómra.” Az ebéden pontosan megjelentünk Shaw lakásán, ahol a társalgás kellemes és részben mulatságos körülmények között folyt le. Erre visszaemlékezve, Shaw pár év múlva, egy ebéd alkalmával, egy francia színész és Lady Astor jelenlétében, amikor különböző népek jellemvonásairól volt szó, igy szólt: “Úgy hiszem, hogy a magyar a leggálánsabb nép a világon.” Mindenki kérdően nézett rá, mire ő széles gesztussal a következőket mondta: “Jött egy magyar szobrász, akinek a nevét sohasem hallottam, nem is akartam ülni neki és ime, mi történt? ő csinálta a legjobb szobrot rólam. Ismeri a szobrászt?” — kérdi huncut mosolyával tőlem —, “a másik Pascal, a filmrendező. Ő is magyar származású, őt a szobrász mu tatta be. Őt sem ismertem előzőleg, feleségein ellene is volt. Első beszélgetésünk alkalmával megkérdeztem tőle, hogy a filmre van-e pénze és mennyi — mire ő zsebébe nyúlt és kitett az asztalra 3 pennyt. Ennyi van, mondta Feleségem majd elájult, ne kém viszont tetszett a fickó, igy megbíztam a Pygmalion megfilmesitésével. El is készült a film és az első előadások után pár hónapra, eljött hozzám Pascal és letett a? asztalra egy nagy összegről szóló cssekket. Nos, nem a magyar a leggálánsabb nép a világon ?” 7-IK OLDAL * < « Egy vasúti szerencsétlenség híréhez a következő mondatot fűzte annak idején a rádió: “A mozdonyvezető eljárását egyhangúan elitélik.” Azóta is hallhattuk, hogy N. N.-t egyhangúan megválasztották ennek vagy annak. Helyes-e, vagy óvatosabban szólva: célszer ü-e ilyen értelemben használnunk az egyhangúan szóalakot? Nem volna-e jobb ezekben a mondatokban az egyhangúlag szónak a haszná lata? Vizsgáljuk meg egy kissé ezt a kérdést. Megfigyelhetjük, hogy sokan félve kerülgetik a-lag, -leg ragot. Hallottak olyasmiről hogy a “levélileg, táviratilag ártesitették”-félét kifogásolni szokták. (Valóban jobb igy: levélben, táviiratban.) Ezért aztán, amikor csak módjuk van rá, inkább az -n ragot teszik a -lag, -leg helyére; a valószinüleg, hihetőleg helyett is valószinüen-t, hihetően-t mondanak, imák. No meg persze egyhangúlag helyett min dig egyhanguan-t. Pedig már évtizedekkel ezelőtt eléggé szétvált a két változat jelentése. Kelemen Béla “Jó magyarságában” ezt olvassuk: “egyhangúan teltek napjaim, de: egyhangúlag megválasztották elnökké”. Épelméjű ember elmebetegek közt BUENOS AIRES, Argenti na. — Plata városában az el megyógy intézetben uj vezető ség vette át a régiek helyét és meglepetéssel tapasztalták, Szőllőszedök a végére értek 300 mérföldes tiltakozó felvonulásuknak California kormányépülete előtt, Sacramentoban. “Huelga” spanyolul sztrájkot jelent. tőgy az egyik betegnek, ah már 80 évet töltött az intézet falai között, nincsenek iratai. Kiderült, hogy Alhandro Novoa, akit mint anarchistát 1935-ben tartóztattak le több társával együtt és a börtönből kiszabadulása előtt átkerült a ia-platai elmegyógyintézetbe teljesen egészséges és jogta ianul tartották fogva egy cm beröltőn át. Novoa, aki az idők sorár nagyapa lett, megadással tűr te sorsát, mert tudta, hogy reménytelen minden kísérlete, hogy kiszabadulhasson az el megyógyintézetből. Már any nyira megtörte az élet, hogy amikor közölték vele, hogy egészségesnek találják, csak arra kérte az orvosokat, engedjék meg, hogy feleségét, aki minden héten meglátogathatja, olykor felkereshesse otthonában. A szakértők a legnagyobb csodát abban látják, hogy Novoa, aki 30 évet töltött elmebetegekkel együvé zárva, normális tudott maradni. HALLOTTA... . . . hogy Vasvári Pálnak, a 18-as Márciusi Ifjak egyikének Fejér Pál volt az igazi neve. . . . hogy a föld népének több mint a fele, pontosan 56 százaléka Ázsiában él. A SZURKEHALYOO Sok ember látását veszélyezteti az idősebb korban gyakori szürkehályog, a katarakta. A görög eredetű szó vízesést, jelent és arra utal, hogy a bajt régen ismerő indusok, görögök és rómaiak úgy gondolták: a rossz látást a szemlencse elé kerülő, megkeményedett folyadék akadályozza. Csak 1706-ban bizonyította be M. Brisseau, hogy valójában a szem lencséjének elváltozásáról van szó. Az elnevezés mégis megmaradt, átment a köztudatba és az orvosi szaknyelv is ezzel jelöli a szemlencse elszünkülésének minden formáját. A szervezet öregedésével járó elváltozások közül időben egyik legelső a szemlencse alkalmazkodó képességének csökkenése. Az ilymódon romlott látást öregszemüségnek nevezzük. Ha ehhez még a lencse átlátszósága is csökken és a benne keletkező elszürkülés terjed, beszélünk kataraktáról. E folyamat végső szakaszában a szemlencse teljesen elszürkül és a beteg nem lát. Ilyenkor mondják, hogy a hályog “megérett”. Az ép és beteg szemlencse összetételét, a bennünk lejátszódó életvegytani folyamatokat számos kutató tanulmányozta. A lencse parányi vegykonyhájában lezajló, — rendkívül bonyolult folyamatokat alapvetően meghatározza az a tény, hogy a szemlencse a szervezetnek oxigénben legszegényebb szövete, nincs vérellátása és környezete — a csarnokviz — is szegény oxigénben. A szürkehályog meggyógyitására, vagyis a látás visszaszerzésére napjainkban egyetlen lehetőség van: az elszürkült szemlencsét eltávolító műtét. Ez azért szükséges, hogy a tárgyakról jövő fény akadálytalanul a szembe juthasson és a szemgolyó újra betölthesse “fényképezőgépi” szerepét. A hályog eltávolítását elsőnek, 1745-ben, Jacques Daviel végezte el és tapasztalatait 1752-ben terjesztette a párisi akadémia elé. Eljárása a szemorvosi uj kor kezdetét jelentette. Azelőtt évezredeken át a szürkehályogot nem vették ki a szemből, hanem betolták, azaz besüllyesztették az üvegtestbe. A középkorban vándorhályogszurók, kuruzslók járták Európát és se szeri se száma nem volt a szerencsét len megvakultaknak. Krisztus e. két évezreddel Babilóniában az orvosok már ismerték a hályogszurást. — Eredményeik nem lehettek kedvezőek, legalábbis erre vall Hamurabi egyik kőbe vésett törvénye: “Ha valamely orvos a polgár szaruhártyáját nyitja meg és a polgár szemét elroncsolja, akkor vágják le a kezét.” Szomorú, hogy még korunkban is vannak falvak Indiában és egyebütt, ahol kuruzslók dolgoznak a kétes kimenetelű többezer éves módszerrel. . . . hogy a londoni pestisjárványnak 1665-ben 68,000 áldozata volt. A következő évben tűzvész 13,200 házat és 89 templomot pusztított el Londonban. . . . hogy 1889 május 31-én Johnstown, Pa.-ban az árvíznek 2200 áldozata volt. . . . hogy Acapulco mexieói városban a Guadelupi Szűz szobra viz alatt van, 18 lábnyira a tenger színe alatt. Üveglappal ellátott csónakokból jól lehet látni. UTAZÁSOK RANGOON, Burma. — Liu Shiao-chi, kommunista Kina elnöke, Rangoonba érkezett, Lee Kuan Yew, singaporeiai miniszterelnök pedig háromnapos tartózkodásra érkezett Cairoba. Keletnémet menekültek MILANO, Olaszország. — Két keletnémet mérnök ideérkezett és politikai menedékjogot kért az olasz hatóságoktól. Washingtonban, a Catholic University of America laboratóriumában tornádót állítottak elcí, melynek magva 6 láb átmérőjű, magastudomanyban sága 9 láb volt. ____