Bethlehemi Hiradó, 1964. július-december (42. évfolyam, 27-53. szám)
1964-07-23 / 30. szám
8. OLDAU ■1 i BETHLEHEM« HÍRADÓ DOHÁNYZÁS MAGYARORSZÁGON A Külföldet már meghódította a dohány, amidőn a XVI. században Magyarországra érkezett. Bornemissza Pál erdélyi püspök kertjében 1568-ban már dohánypalánta virul. Szép a külseje, kellemes az illata. Ekkor még csupán mint disz-növényt kedvelik, ismerik és termesztik. ' Nyolc év múlva, 1576-ban, III. Mehrned szultán mintegy háromszáz tagból álló követséget küld Erdélybe, Báthory Kristóf fejedelemhez. Ajándékul az akkor még legritkább különlegességet, finom száraz dohányt küld. Erdély “a kisebbik haza” a ritka csemegéből Magyarországnak is juttat. A pipázás megkezdi térfoglalását. Bethlen Gábor 1614-ben Konstantinápolyból pipákat és dohányt kap, azonban a nagy fejedelem nem használja fel az értékes ajándékot. Sokan gyógyító, csodatevő hatásában risznek: megszünteti a szenvedők fájdalmait, daganatok, csúf kelések, üszők, var, rüh, szembaj és megannyi betegség mind meggy ógyull, ha dohánylevéllel kezelik. Mindent gyógyító csodafü. Thurzó György nádor 1636-ban állatgyógyszernek ajánlja, Lippay János profeszszor is dicséri 1662-ben;, és hazai termesztésiét javasolja: “Tabácát Boldog Asszony nap tájban, mihelt az üdő engedi, mindjárt vessen az ember, igen jó mind a levele, mind az kifacsart leve és az levelének megtört pora is a sebekre. Mások a megszorított leveleket összetörik és az illatos porral ékes szelencéket töltenek meg. Csipetnyit szippantanak belőle és megszűnik a fejfájás, visszatér a jókedv. Aki miegizleli, nem mondd le a “burnótozás”, a ‘‘tubákolás’’ élvezetéről. Mégis, leginkább pipázás formájában terjed el a dohányzás. A török saját termésű dohányát Magyarországon értékesíti, tehát terjeszti az uj szokást. Apafi Mihály, mivel az adót pontosan behajtja a török számára, viszontszolgáltatásul dohányt kap. Szenvedélyes pipázó az erdélyi fejedelem. Azonban 1669-ben a török vezér Érsekújvár alatt lévő táborába rendeli Apafit. A meghívás a fejedelemnek nem kis gondot okoz és pipáját állandóan szívja. Vagy az újonnan kapott dohány ártalmas, esetleg szokatlan, vagy a mennyiség sok — Apafi súlyosan megbetegszik. A krónikás leírja, hogy a fejedelem “a dohány ártalmas voltát megtapasztalá, meguitálá és másoktól is tiltá.” Sok minden történhetett a táborozáson, amit a krónikás tolla nem jegyzett fel. Bizo| nyo’s, hogj Apafi a dohánybehozatalt megtiltotta. A hatalmasok Magyarországon is úgy fogadják a dohányt minit külföldön. Üldözik. A növényt “az ördög füvének” nevezik. Nem dohányzásról, hanem dekányivá,sróil, átkos részegségről, “száraz ittaságról” beszélnek. A támadás politikai vonalon is megindul. Mivel a török uralom terjeszti a dohányzókat a 17-ik században “törökbarát ”-nak csúfol ják. Viszont mások mint német eredetű szokást kárhoztatják. Misiko’czy Gáspár 1702-ben .igy vádaskodik: “Édes magyar nemzetem, minden mostani szokásod idegen nemzetekből vöttvolt: nagy hajad, nyakra valód, kalapod, térdhajtásod, dohányzásod németektől. Nagy a felzúdulás a dohányzó nőkkel szemben. Helyeslik, hogy “az ő ajkairól leszedettek az csutorák.” Különben is “mint a czigányok és a pipás czigánynék példájából vélhetjük, ez a füstölő szerszám félő, hogy az asszonyokat a férfiakkal igen szoros sorban ültette volna, olyan ereje lévén a dohánynak az barátság szerzésére.” A tüzeséteket is a dohányzás rovására írják. A tilalmak egymást érik. Azokban az ítéletek egy részét nem hajtják végre: a főurakat, a nemeseket nem büntetik. A jobbágyságot viszont drákói szigorral sújtják. A tiMmakat minduntalan kijátsszák. A rendeltetek komolytalanságára vall, hogy felsőbb utasítások gondoskodnak a katonaság dohányszükségletéről. Dohányoznak a kuruc vezérek, Rákóczi, Bercsényi. A dohánymonopóliumot II. Rákóczi Ferenc, mint az egyszerű emberek örömének vámszedését, elítéli. Bercsényinek hódmezővásárhelyi jöbbágyai a dohányt bujdosásában utána küldik. Dicsőítik a “száraz ittaságot” a vitézi énekek is: “Csak úgy dohányozom, midőn megéhezek, Más szegény legénnyel én is eltengődek.” A dohány segítség a harcban, barát a nélkülözésben, társ a bujdosásban. A dohányzásnak Magyarországon is erős ellensége az egyház. Heves a küzdelem a “pogányok közül származott pogány itáliai” ,is szárnyra kel isnjiét a félelmet keltő legenda, hogy a dohányt és a pipát az ördög találta ki az emberek megrontására. De sem legenda, sem bűm tetés nem állja útját a dohányzás elterjedésének. A fiatalság, a diákság minden tilalom ellenére pipázó társaságokba tömörül. Dohányzás közben megbeszélik a világ eseményeit, a politikai híreket. Az uj szokás mellett uj szellem éled a kollégium régi falai között. Az elhangzott Thursday, July 23, 1964 szavak kiszivárognak az ódon épületiből, az elvetett mag kivirágzik.. Sokszor pénzbüntetés, többször kollégiumi kizárás követi a fiatalság összejöveteleit. Az ifjúság mégis pipázik tovább. Sőt— miközben a dohányzási tilalmak lassanként alábbhagynak — a dohányzás uj .formái alakulnak ki. A 18-ik század végén divatba jön a szivar. Nevét Vörösmarty Mihálynak köszönhetjük. Szivar, mivel a füst az összegöngyölt dohánylevelek rétegei között szivárog. A 19-ik század közepén feltűnik és gyors, váratlan sikert arat a cigaretta. Népszerűsége határtalan. Az 1848-as forradalom véglegesen megszünteti a dohányzási tilalmat. Végül is állam és egyház belátja, hogy a “tiltott gyümölcsöt” nem lehet többé betiltani. Fordul a kerék. Az eddig kellemetlent most a hasznossal kötik össze. Felismerik a dohányzás engedélyezésének óriási gazdasági jelentőségét. Az állam jelentékeny jövedelmi forráshoz jut. SZERELEM kefArjai Irta: KERTÉSZ MIKLÓS Mi oka annak, hogy úgy késik? Avagy Soltész Ferivel is valami szerencsétlenség történt. A gróf izgatottan járt fel és alá a mellékszobában, majd kinézett az ablakon és kifelé figyelt az országutra, vájjon nem hallatszik-e kocsizőrgés és nem jön-e a várva várt orvos? — Hej! — kiáltott fel izgatottan, — a baj mindig párosával jön. Szeretett volna lemenni a betegszobába, de nem mert. Félt, hogy ott is rossz hirt fog hallani. — Jóságos Isten — fohászkodott fel összekulcsolva kezeit, — ne vedd el tőlem ezt a drága életet. Egyet, mely azelőtt drága volt nekem, már ugys megsemmisítettél. Jól tudod, menynyire gyászolta lelkem ezt a szerencsétlen teremtést, kinek lelkére te a téboly éjszakáját bontottad, és most hogy oly sok idő után szivemet újra megnyitottam, másodszor is elveszítsem azt, aki oly drága lett szivemnek? Nem, nem menybéli atyám, ily keményen nem büntethetsz, hisz nem tettem semmi roszszat. — Gróf ur! Gróf ur! — kiáltott valak az ablak alatt. — Itt vagyok már! — Te vagy Feri? — kérdezte á gróf. — Egyedül tértél vissza? Hát hol az orvos? — Pórul jártam, gróf ur, nézzen csak ide! Lábára mutatott, mely be volt kötve. Amint lóhalálában száguldottam az országúton, lovam egyszerre csak belebotlott egy nagy kőbe és én lebuktam. Alig tudtam visszajönni. — Szerencsétlen — csapta össze kezeit a gróf. — Az orvost nem hoztad el? Nem tudod, hogy emberélet forog kockán, — egy drága élet, melyért egész vagyonomat áldoznám? — Nem tehettem egyebet, — válaszolt Feri nyögve. ~ Magam is, a ló is kárt vallottunk. De ha kivánja a gróf ur, fájdalmaim dacára más lóra ülök és újra benyargalok. Én magam is szeretném, ha segíthetnénk a kisasszonyon. Géza úgy bevágta az ablakot, hogy az üvegtáblák csörömpölve hullottak a földre. Aztán lerohant és ráparancsolt a szolgákra, hogy ketten is rögtön vágtassanak be lóhalálában a városba és addig haza ne jöjjenek, mig orvost nem kerítenek. • ‘ — Hallatlan — mondta maga elé, kétségbeesetten, -—■* igy pusztuljon el egy drága élet egy tökfilkó ostobassága miatt? Oh, szegény Irma, mintha minden összeesküdött volna ellened. Visszarohant a szobába, ahol Irma mozdulatlanul feküdt az ágyon, a kétségbeesett komornák által körülvéve, akik teljesen elvesztették a fejüket. Géza gróf kezének egy indulatos mozdulatával visszaküldte őket, mit lábatlankodjanak itt, mikor úgy sem segíthetnek. Csak Lolának volt szabad a drága sebesült körül maradnia. Most térdre dobta magát az ágy előtt és megragadta Irma kezét. A halál merevségét még nem érezte rajta, ami legalább vigasztalására volt óriási bánatában. Tehát még van remény. Csak legalább jönne már az orvos! A határtalan türelmetlenség izgalmával ismét és ismét a beteg arcára nézett, mely oly fehér volt, mint a fal, ajka azonban némelykor megrándult, görcsös vonaglás szaladt végig remegő testén, ami arra mutatott, hogy rettentő kinokat szenvedhet. A gróf ilyenkor fejéhez kapott és határtalan elkeseredés keletkezett a gyilkos iránt, aki ilyen nagy szerencsétlenséget okozott. De vájjon csakugyan Aladár az? Az ajtón valaki bátortalanul kopogtatott és Balázs lépett be. — Gróf ur------szólalt meg az öreg, akit a mai tragikus eset valósággal meggörnyesztett és alig tarthatta vissza könynyeit, midőn az ágyra pillantott, ahol a cselédség által bálványozott jó kisasszony feküdt. — Beszélj öreg, — szólt a gróf, midőn látta, hogy hü szolgája akadozik. — Jelentem alássan a gróf urnák, hogy a fiatal gróf urat méltóságod dolgozószobájába vittük, négy szolga őrt áll az ajtó előtt. — Erre nincs szükség — felelt a gróf. — Nemesi süavát adta, hogy nem fog szökési kísérletet tenni. És hol van az öreg gróf ur? — A könyvtárszobában van. Ah, gróf ur, nézni is isszonyu, mennyit szenved a szegény méltóságos ur. Úgy sir, mint a gyermek. De iszonyú is az, ami ma történt. Neki magának is két kövér könnycsepp hullott ki szeméből. — Gróf ur, — mondta zokogva, — nekem is volt fiam. Még alig húsz éves, midőn elragadta a halál. Sirjánál a hajamat téptem bánatomban és perbe szállottam az Istennel, mert elvette tőlem azt, aki atyai büszkeségem volt. De ma, látva az öreg ur fájdalmát, már nem zúgolódom, mert az ő esete fájdalmasabb az enyémnél. Van öröm a gyermekben, de sokszor pokoli kinokat is okozhatnak. — Menj át a könyvtárszobába, Balázs, kopogtass az ajtón és közöld a gróf úrral, hogy én is azonnal átjövök, amint az orvos megérkezik. Okvetlenül be akarom őt várni, meg kell hallanom, hogy mit mond, tudni akarom, van-e még remény, vagy nincs? Hangja az utolsó szónál megcsuklott. Balázs is ugyancsak szivta a fogát, mert csak nem akart gyermek módjára sirni ura előtt. Géza ismét visszasietett a betegágyhoz. Tekintete Lolára esett és önkénytelenül is összerázkódott, aminek okát nem tudta meémagyarázni magának. Fülébe csengtek szolgájának szavai, midőn bánatosan mondta: “Van öröm a gyerekben, de sokszor pokoli kinokat is okozhatnak.” Eddig csak öröme volt gyermekében és végtelen boldogsággal töltötte el a tudat, hogy megtalálta őt és hogy a természet oly bőkezűen pazarolta rá testi és lelki adományát. De vájjon mindig igy lesz-e? Elkövetkezik-e az az idő, midőn Lola is bánatot fog okozni? Nem, nem. Ez lehetetlen. Isten nem engedheti meg azt. Kezét a leányka szép fürtös fejére tette, mintha meg akarta volna őt óvni minden rossztól és bánattól, mert akár az ő, akáráltala mások életét megkeseríthetné. Kinos várakozás és aggodalmas gyötrelmek között múlt el egy óra. Végre kocsizörgés hallatszott. Egy ugrással az ablaknál termett és megelégedéssel látta, hogy a leghíresebb sebészek egyike, Bodoky tanár száll ki a kocsiból. Géza nagy örmmel vette ezt tudomásul. Bodoky orvosi hírnevétől eltekintve, még személyes barátja is volt, a két körülmény együttvéve már előre is a legjobb sikert látszott biztosítani. Mindjárt eléje is sietett. Bodoky sietve lépett be. — Az Istenért, mi történt? — kérdezte élénken. ~ A szolgák gyilkosságot rebesgetnek. Rédey kisasszonynak történt volna valami baja, akit mindketten oly nagyra becsülünk?^ Lehetséges lenne ez? Oh mondd, hogy nem úgy van. — De úgy van, kedves doktorom — felelte a gróf és afölötti örömében, hogy Bodoky eljött, mindkét kezét feléje nyújtotta. — Nagy szerencsétlenség történt, most te benned van minden reményem. Nemde, mindent el fogsz követni a drága élet megmentéséért? — Az magától értetődik, kedves barátom. Amire egy ember ereje és tudománya képes, az mind meg fog történni. Nyomban munkához is látott és a súlyosan sebesültet alapos és lelkiismeretes vizsgálat alá vette. Géza gróf kinos feszültséggel várta a vizsgálat eredményét. — Doktor, doktor, szólj már! Remélhetjük-e, hogy életben marad? — Azt hiszem, hogy remélhetünk, — felelte kissé vontatottan az orvos. — De nehéz küzdelembe fog kerülni az áldozatot kiragadni a halál torkából. A gaz gyilkos igen jól célzott és ha a tőr a fűző egyik acélpántján meg nem csúszik, egyenesen belefuródott volna a szív közepébe, igy azonban a sziv sértetlen maradt, de azért elég nagy bajt okozott igy is mert átfúrta a tüdő csücskét és a vég nagyrészben befelé ömlött. De a kisasszony még fiatal erőben van és ettől sokat várok. — A tüdő át van fúrva — rebegte Géza gróf kétségbeesve. — Oh Istenem hisz az a legnagyobb szerencsétlenség de nem akarod a veszélyt egész nagyságában közölni velem. Csak mondd meg, hogy nincs remény. — Nem úgy, kedves barátom, nem úgy. Nem tekintem kizártnak a reményt — —felelte az orvos oly nyomatékosan, hogy a gróf újra bízni kezdett. — Bővebbet azonban ebben a pillanatban nem mondhatok, hisz még nem is vettem kezelésbe. Mindenesetre mindent elkövettek a szerencsétlen leány megmentésére. Ebben bizonyára a jó Isten is segítségemre lesz, életünk az ő kezében van. Géza gróf esdő pillantást vetett az ég felé. — Az éjszakát itt fogom tölteni — folytatta Bodoky. — Előre mondom, hogy a betegnek a legnagyobb nyugalomra van. szüásége, jó lesz tehát, ha a gróf kisasszony — e szavaknál Lolára célzott visszavonul a szobájába. El tudom képzelni, hogy ez a véres eset keményen megviselte idegeit. — Jöjj hát, leányom, — mondta Géza gróf és karjára fűzte Lolát. — Menjünk. Magunkkal vihetjük a tudatot, hogy Irma a legjobb kezekben van. De nemde, kedves doktorom, megengeded, hogy óránként ide jöhessek tudakozódni a beteg állapota felől? Ha pedig, minden várakozás ellenére mégis rossz fordulat találna bekövetkezni, légy szives rögtön hivatni. Nemde, megígéred ezt? — Légy nyugodt, kedves Géza barátom. Nem hiszem, az bekövetkeznék? Géza gróf mégis nehéz szívvel távozott. Leányát elkísérte lakosztályáig, melynek küszöbénél hosszú csókkal búcsút vett tőle. — Aludján jól gyermekem — szólt bánatosan és olyan hangon, mely nagyon is érthetően elárulta gondolatait. — Oh, mi lenne belőlem, ha téged is elveszítenélek. Óvjon meg minden bajtól a jó Isten. Géza gróf gyorsan megfordult és a könyvtárszobába sietett. Nem vette észre Soltész Ferit, aki egy oszlop mögött állva, kaján pillantásokat vetett utána. — Most munkába veszik a fiatal grófot, — mormogta maga elé gúnyosan. —, Haha! Alig hiszem, hogy a fickó tisztára tudja magát mosni. Egy perc múlva Szentiványi gróf elérte a könnyvtárszobát és belépett. Az öreg Földváry gróf fogadta őt. Géza fájdalmas pillantást vetett rá. Barátja egészen meg volt törve — ez alatt az egy óra alatt legalább is tiz évet öregedett. Mély részvéttel ragadta meg kezét ós bánatos arcába nézett. — Mennyire sajnállak, kedves barátom. Mi az én fájdalmam a tiédhez képest. — Hozasd ide a gyilkost — szólt Földváry tompán. — A gyilkost? Feleded barátom, hogy fiadról van szó. — Fiamról? — —felelte az öreg ur keserűen. — Majd csak ezután fog elválni, hogy van-e még fiam? Ha bűnösnek bizonyul, akkor őseimnek hült poraira esküszöm, — hogy irgalmatlanul a börtönbe viszem őt. Egyebet nem érdemel. Géza gróf félve nézett rá. Rettentően hangzottak ezek a szavak egy apa szájából. 25. FEJEZET APA ÉS FIÚ A kandalló párkányán két ezüst karos gyertyatartó állott tizenkét gyertyával, melyek a tágas termet csak gyéren tudták megvilágítani. Szinte kísérteties fényt vetettek a szoba közepén álló nagy kerek asztalt elfoglaló két férfire, akik a vádlottat várták. Egyik komorabb és szótlanabb volt, mint a másik. (Folytatjuk)
