Evangélikus főgimnázium, Besztercebánya, 1916
XII. Érettségi vizsgálatok. Népfelkelésre kötelezett tanulóink bevonulása miatt a lefolyt tanévben három ízben tartottunk rendkívüli érettségi vizsgálatot, illetve állítottunk ki érettségi bizonyítványt. A tanév végén pedig megtartotta intézetünk az első rendes érettségi vizsgálatát. a) A népfelkelői szemlén alkalmasnak talált és 1917. január 29-én katonai szolgálatra bevonuló Kliino Vilmos Vili. oszt. t. érettségi érdemjegyei az igazgató elnöklete alatt január 25-én tartott értekezleten állapíttattak meg a VKM űr 8689/1917. sz. rendelete alapján. ö) A népfelkelői szemlén alkalmasnak talált és 1917. már- czius 10-én katonai szolgálatra bevonult 1899-es évfolyamú Hilmer Iván, Porubszky Oszkár és Török Lajos VIII. o, tanulók szóbeli érettségi vizsgálata a VKM 2257—1917. ein. sz. rend. alapján az igazgató elnöklete alatt március 3-án tartatott meg. c) Ugyanazon rendelet alapján a VII. osztályból osztálybizonyítványt nyert Bucsan Lajos, Burger Ernő, Busnyák Gyula, Klimo Jenő, Kónya István,. Szomora János, valamint a január 25-én a VII. osztályból bizonyítványt nyert Novák Sámuel és Schmidt László már benonult önkéntesek és Czibula József VIII. o. magántanuló, ki 9 hó után tért vissza az olasz frontról, március 1-től április 14-ig részt vettek egy a VHI. osztályt pótló kurzuson, melynek sikeres elvégezte után április 16-án szóbeli érettségi vizsgálatot tettek, melyen ugyancsak az intézet igazgatója elnökölt. d) A rendes évvégi első ilyen érettségi vizsgálatunkra 12 tanuló jelentkezett: 8 fiú és 4 leány. A bányai ág. hitv,