Evangélikus főgimnázium, Besztercebánya, 1915

16 b) Az intézeti tanárság. Felséges királyunk hadba hivó szavára 1914. augusztus 1-én Lenk Sándor rendes tanár a soproni m. kir. 18. honvéd­ezredhez vonult be mint hadnagy. Szeptember 3-án ezredével az északi harctérre ment s részt vett az Ivangorodig való elő­nyomulásban, majd a San-vonal védelmében, ezután a Porosz- Szilézia felé előre törő oroszok feltartóztatásában. Itt december 24-én kezén súlyos lövési sebet kapott, azóta a póttestnél teljesit helyi szolgálatot, jelenleg a marosvásárhelyi katonai iskolában tanit. Főhadnaggyá előlépett 1915. november 1-én. Kuszy Emil rendes vallástanár 1915. október 15-én vonult be a belgrádi cs. és kir. parancsnoksághoz mint tábori lelkész. Azóta ott működik részben a tartalékkórházaknál, részben egy belgrádi iskolánál, melyben tanit. Az 1914—15. tanévben a bevonult Lenk Sándor óráit díj­mentesen Junker Ágoston intézetünk érdemes nyugalmazott tanára (természetrajz IV—VI. h. 9 óra.), Rosenauer Lajos mérnök, iskolai tanácsos (számtan II. III. h. 6 óra) és Kiszely Károly tanárjelölt, az intézet volt tanítványa (földrajz I. II. h. 6 óra) vállalták el. Miután e tanévben még egy tanári állás betöltetlenül maradt, annak óráit a kar rendes és helyettes tagjai látták el s igy óraszámuk 20—24 közt volt. Az 1915—16. tanévben Lenk Sándor óráit díjmentesen a kar tagjai látták el; az erősebb szakismeretet kívánó VI. o. természetrajz tanítására pedig Bröder Gyula felső kereskedelmi iskolai rendes tanárt nyertük meg. A tanév folyamán bevonult Kuszy Emil vallástani óráit I—III. o.-ban Hajdú Lajos lelkész; IV—VII. o.-ban pedig Hudák János egyházi vallástanár vették át. Kuszy többi óráit (6) Szenes és Jamrich kartársak osztották meg egyenlőn. Az iskolán belül a tanárok háborúval kapcsolatos felada­tainak egyik legszebbike volt, hogy a hadbavonultak gyerme­keit állandó figyelemmel kisérték, az ifjúságot adott alkalomkor adakozásra buzdították, a bevonult tanulók hadi magánvizsgáit díjmentesen eszközölték.

Next

/
Oldalképek
Tartalom