Evangélikus algimnázium és elemi iskola, Besztercebánya, 1887

4 tan tanítását a körünkből távozott Binder Jenő segéd lelkész úr helyett az 1887. augusztus 20-án tartott egyházi közgyűlés megbízásából nt. Mikler Sámuel helybeli lelkész úr vállalta el. Grossmann Lajos kartársunk óráiból — mint azelőtt — az idén is 5-nek ellátására a tek. iskolai igazgatótanács bele­egyezésével Kármán József úr vállalkozott, tanítván a tót nyelvet mind a négy-, s a szépírást az I. és II. osztályban. Grossmann Lajos úrról szólván, említés nélkül nem hagy­hatjuk, hogy érdemekben megöszült tiszttársunk f. évi április 15-én születésének 70-ik évfordulóját ünnepelte s a lefolyt tan­évvel itteni tanári működésének 41-ik évét töltötte be. Szép idő bármely, — különösen pedig tanári pályán töltve. De meg is viselte a különben sem erős testalkatú férfiút annyira, hogy indíttatva érezte magát lemondását beadni és nyugdíjazását kérni. Az egyház méltányolván Grossmann úr szolgálatait, nyudíjaztatását elhatározta s a helyének betöltésével járó lépések megtételét elrendelte. Szeptember 1—3-ig tartott a tanulók beírása; ugyanezen idő alatt folytak le a fölvételi, javító- és pótvizsgálatok is. A tanévet szokott ünnepélyességgel szeptember 5-én nyi­tottuk meg, mely alkalommal az iskolai törvények is föl­olvastattak és megmagyaráztattak a tanuló ifjúságnak. 6-án megkezdettük a rendes tanítást, melyet minden fennakadás és megszakítás nélkül folytait.mik a tanév végéig. Az I. félévet január 28-án fejeztük be s február 1-én megkezdtük rendes tanítással a II. félévet. A karácsoni ünnepek alkalmából deczember 22-étől január 2-ig szüneteltek az előadások ; a húsvéti szünet márczius 28-ától április 3-ig tartott. Mind a karácsoni, mind a húsvéti szünidő kiadása előtt növendékeink értesitöt kaptak, hogy a szülék év­közben is tudomást szerezzenek fiaik magaviseletéről és elő­meneteléről. A középiskolai törvény értelmében a közoktatásiig}'! ma­gas ministeriumtól gymnasiumunkhoz kinevezett kormánybiztos, dr. Dunay Ferencz tankerületi főigazgató úr ö nagysága inté­zetünkben május 22. és 23-án tette hivatalos látogatását. Ezen idő alatt megtekintette az iskola gyűjteményeit, megvizsgálta

Next

/
Oldalképek
Tartalom