Evangélikus algimnázium, Besztercebánya, 1884

képeztek, a mennyiben ilyenkor az isteni tiszteleten való meg­jelenéstől az ifjúság egészségi szempontból fel lön mentve. Úrvacsorájához a tanuló ifjúság tanáraival együtt kétszer járult, nevezetesen: a húsvéti sz. ünnepek előtt és június 4-én. A növendékeknek az egyes tantárgyakban tanúsított elő­menetele általánosságban szintén kielégítő volt. Legtöbb elég­telen osztályzat az I-sö osztályban fordult elő. Kitüntetésben részesültek, a mennyiben vág}1- ösztöndíjat, vagy jutalomkönyvet nyertek: a. negyedik osztályban 8-an. a harmadikban 5-en, a másodikban (i-an, az elsőben 8-an, összesen 27-en. Jóllehet a tavaszi hónapokban a Eeszterczebányán és vi­dékén nagyon elterjedett kanyaró-járvány iskolánkat sem kímélte meg, a mennyiben e bajban növendékeink közül is 6-au szen­vedtek; sőt, miután az első osztály növendékeinek majdnem fele oly házakban volt elszállásolva, melyekben kisebb-nagyobb mértékben kanyaróesetek fordultak elő, az előadások ezen osz­tályban felsőbb intézkedés folytán a járvány csökkenéséig be is lőnek szüntetve: mindazáltal tanulóink egészségi állapota hál’ istennek a megelőző évekénél az idén sem volt rosszabb. Súlyosabb betegségben csak két növendékünk szenvedett, kik­nek egyike mindnyájunk őszinte bánatára hosszabb sinlődés után 1885 február hó 4-én meg is halt. Halottunk neve: Lindt- ner Aladár T. oszt. tanuló. Béke legyen a jó fiú poraival! Betegeinket orvosi segélylyel — és pedig díj nélkül — t. dr. Bothár Samu városi orvos úr látta el; a szükséges gyógy­szereket t. (xöllner Frigyes úr szintén irigyen kegyeskedett ki­szolgáltatni. E nemeskeblü emberbarátoknak nagylelkű segé­lyükért ezennel is hálás köszönetét mondunk. III. Az oktatás nyelve. Az intézet tannyelve a magyar nyelv; azonban az alsó két osztályban, míg a szükség kívánja, az előirt tantárgyak a növendékeknek anyanyelvükön, t. i. tótul és németül is meg- magyaráztatnak. Az ág. ev. vallástant a növendékek az intézet mind a négy osztályában anyanyelvükön tanulhatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom