Evangélikus algimnázium, Besztercebánya, 1881
11 Mindenek előtt feltesz ezen elmélet egészen uj lényeges tulajdonságot az anyagról mely szerint minden részecs alkotva van; továbbá lényegesen eltér az eddig érvényben lévő villanyossági törvénytől, midőn felteszi, lmg.v a vili- vonzódás nagyobb a taszításnál, mely különbség oly csekély, hogy azt kísérletileg bebizonyítani lehetetlen. Ennek az a következménye, hogy a nehézkedés elmellőzött törvénye helyébe, két uj feltevés lép, mi által semmi sincs nyerve, sőt ellenkezőleg, a természeti törvényekben uj összetettség állott be. Az első fölevést, mely az anyag természetéről szól, Zöllner azzal menthetné talán, hogy más tünemények — a nehézkedésen és villanyosságon kivűl — gyakran uj föltevésekkel magyaráztatnak; messzire vezetne bennünket, ha eme nézet jogosultságát tovább fürkészni akarnék. Álljon a dolog bárhogyan, elvit,ázhatlan tény az, hogy a látszólag megmagyarázott nehézkedési törvény helyébe uj megtoghat- lan föltevés lép, mely mindenesetre uj magyarázatot igényel. Zöllner ama megjegyzése nagyon silány, mely szerint a vili. vonzódás többlete oly csekély, hogy azt kísérletileg megállapítani nem lehet, s épen azért az eddigi nézettel nem áll ellentétben. Épen azért, hogy e többletet kísérletileg bebizonyítani nem lehet, mindig csak föltevésnek marad az, és soha sem fog megdönthetien igazság fokára emelkedni, kivéve azon esetet, ha az valami nemsejtett elméleti módon lehozatnék. Zöllner azonban nem állapodott meg annál, hogy a nehézkedés és a villanyosság ama törvényét, mely szerint azok a távolság négyzete szerint hatnak, az emberi ismeretkör egyik határpontjának állította volna fel, hanem élénk képzelő tehetségének zaboláját megeresztvén, iparkodik még tovább is menni, állítván, hogy az anyagi részecsek azért vonzódnak, mert szeretik egymást, és azért töködnek el, mert gyűlölik egymást. Ha ezt szószerint kellene venni, akkor tagadhatlan, hogy a természettannak is jutna valami a komikumból ; ha pedig azzal Zöllner általában az anyagi részecsek bizonyos belső állapotára rá akar mutatni, akkor is nélkülözi a reális alapot, mely nélkül valódi ismeret nem lehet. Bárhogyan álljon e tekintetben a dolog, annyi bizonyos, hogy, habár a száraz tudományos rajz mellett itt-ott érdekes lehet, a színes festmény is, az ilyen föltevések sohasem fogják az emberiség igazi ismeretkörét tágítani. Mig nincs felfedezve azon mód, melyen az anyag efféle belső állapotai igazán létezőknek kimutattatnak, s nincs bebizonyítva, hogy az anyagi részecsek hatásainak indokai épen ezen belső állapotok: addig minden efféle, bár tudományos színezetű fontolgatás csak játék leend. Ily módon vélekedik Zöllner és vele — lényegileg véve mind azok, kik előtt az „actio in distans“ lehetséges. Lássuk most Isenkrahe elméletét. Isenkrahét lehet a másik tábor képviselőjének tekinteni, mely tábor az erők távolba való hatását fel nem foghatván, minden tüneményt közvetlen érintkezésből igyekszik kimagyarázni. Fönnebb a logikai magyarázati módokról szólva, azt mondottuk, hogy a megmagyarázandó törvényt vagy úgy fejtjük meg, hogy azt egy felsőbb törvényből lehozva, annak mintegy alárendeljük; vagy pedig ezt több törvény összegéül tekintve összeadandóira, elemeire szétbontjuk. Az első módot láttuk Zöllnernél, ki a nehézkedés törvényét a villanyosságénak alárendeli. A
