Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877

nek tekintette. A tanács választotta ezentúl a városi lelkészeket és káplánokat, meghatározta ezek közt a viszonyt, szabályozta teendőiket, megállapította fizetésüket, elintézte panaszaikat, szükség esetében fegyelmi úton is eljárt ellenük, s azokat, kikkel nem volt megelégedve, nem egy esetben el is bocsátotta; továbbá befolyt az isteni tisztelet rendezésébe, a lelkészekkel együtt a városházán oly egyének fölött ítélt, kik erkölcsi vétségek által közbotrányt okoztak, s kezelte az egyházi vagyont. A közönség (die Gemeine) ezen ügyekbe csak annyiban gyakorolt befolyást, hogy a tanácshoz újévkor esetleges panaszait, kívánalmait s egyéb megjegyzéseit írásban beterjesztette.

Nehogy a lakosságban hitfelekezeti szakadás előidéztessék, a tanács a legnagyobb óvatossággal és kímélettel járt el intézkedéseiben, követvén a nagy reformator utasítását, ki „az emberi gyöngeség“ iránt való tekintetből azt tanácsolta, hogy a kevésbé fontos dolgokban türelmet s elnézést kell gyakorolni. Különösen az isteni tisztelet szertartásainak megváltoztatása csak lassan és lépésenkint vétetett foganatba. Nehéz is volt e tekintetben gyökeres változtatásokba bocsátkozni, mert bajos volt oly férfira szert tenni, ki e reform keresztülvitelére kellő tájékozottsággal s elég erélylyel bírt volna. Ev. szellemben működő lelkészek ekkor még csak gyéren találtattak, mivel a wittenbergi egyetem látogatása nagy költségbe került s az evangélium predikálása nem kis veszélylyel járó dolog volt, úgy hogy erős meggyőződés, apostoli hivatott- ság, áldozatkészség és elszántság szükségeltetett a prédikátori hivatal elvállalásához. A német ajkú egyházközségek e tekintetben még legszerencsésebbek voltak, mivel a szomszéd tartományokból is kíkattak ilyen férfiakat, habár ekkor ott is nagy volt az aratás és kevés a munkás. A beszterczebáuyai tanács is sokszor külhoni férfiakhoz fordúlt, s p. o. 1539-ben Pativinus Györgyöt, trübaui, és liotherus Györgyöt, tescheni lelkészt hívta meg Besz8

Lewdisclier vagy Leuditschnak is írja. A beszterczebányai városi levéltárban e férfinak három levele őriztetik (209, 7. — 209, 9. — és 209, 11. sz. a.), melyekben nevét kétszer így írta alá: „Georgius Leudyschid, Keszmarker pfarrer“, és egyszer így: „Georgius Leudyschd“. Az utóbbi esetben a hiányzó i valószinűleg csak gyors Írás következtében maradt el. E férfi Beszterczebányára 1538-ban hivatott meg első ízben; mivel azonban földesurának Laszkynak 100 írttal tartozott s egyházát sem akarta egyelőre elhagyni, e meghívást el nem fogadta. 1539 apr. havában másodízben hívták meg Beszterczebányára; erre azt felelte, hogy két hét múlva Márton, beszterczebányai könyvárussal együtt személyesen fog oda elindulni, hogy a városi hatósággal értekezhessél^ Kézsmárkra visszatérvén ugyanezen évben „in vigilia Petri et Pauli“ a beszterczebányai tanácsnak azt írta, hogy csak Mihály napja után távozhatnék el Kézsmárkról, a mikor az adósságot, melylyel földesurának Laszkynak tartozik, eladott termésének árával törleszteni fogja. E nyilatkozata így hangzik: „Ich lass Eure Herrschaften wissen, dass ich lieber wollt bei euch Brod haben, denn in der Zips viel Gut, wo man das Wort Gottes verbietet zu predigen; jedoch muss ich Geduld haben, bis mein Getreid in die Scheuer kommt, um meine Schuld von Heller zu Heller zu zahlen. So Eure Herrschaft nicht kann harren bis nach Michaelis, so wollt ihr einen andern Prediger erwählen, dass ihr nicht ginget als irrende Schafe ohn einen Prediger.“ Leudyschid nem hivatott meg többé Beszterczebányára; a tanács e tekintetben Spettinger István, rózsahegyi lelkészhez fordúlt, még pedig szintén másod ízben, ki 1539. nov. 28-án azt felelte, hogy Személyesen jön Beszterczebányára ügyének közelebbi megbeszélése végett (V.'l. 236, 3. sz. a.); de ez sem működött azután az utóbbi helj'en.