Evangélikus 5 osztályú gimnázium, Besztercebánya, 1877
h Ellenben Oláh Miklós intézkedéseire vonatkozik a szóban lévő kézirat második része, mely királyi Vendeleteket, az érsek több levelét s a bányavárosok értekezlcti határozatainak másolatait tartalmazza, mely iratok azonban a besz- terczebányai városi levéltárban is léteznek. Miután Beszterczebánya városa a Protestantismus győztes elterjedése folytán ev. hitközséggé átalakult, mely átalakulás 1540-ben befejezettnek tekinthető volt, 1074-ig mint protestáns város szerepelt, melyben a politikai hatóság az egyházi kormány gyeplőit is kezében tartotta. Ezen időköz két részre oszlik, melyek közűi az első I. Ferdinánd király haláláig terjed, mely 1564-ben bekövetkezett, a második pedig az ev. egyház nagy üldözéséig, mely 1674-ben vette kezdetét. Amaz időszak a megalakult új egyházközségnek a kath. klérussal, nevezetesen Oláh Miklós érsekkel folytatott küzdelmeit foglalja magában, melyekben az utóbbi érsek főpapi hatóságát az ev. lelkészek és hívek ellenében is érvényesíteni akarta; a második időszak ezen egyházközség békés fejlődésének kora. 1678 után e község múltjának újabb időszaka kezdődött. A beszterczebányai ev. egyházközség1 küzdelmei 1540—1564. A Protestantismus lényege azon törekvésben nyilvánúl, melynek czélja a kath. vallás által előidézett ellentétet egyház és állam, klérus és laikusok Sternit ad ima domos, firmas evertit et urbes, Destruit hostili daedala tecta manu. Funditus absumit superantibus omnia flammis, Aedi non parcens beilua dira sacrae. Afficit immiti Divinos morte ministros, Ne populi Christum voce perora ferant. Extirpare cupit coelestis semina plantae Tollere radices, quae Paradisus habet ................. Abd ucit populos, chara cum prole parentes, Heu mihi quam hos misera morte trucidat atrox. Aufert prorsus opes, aufert bona, quae sibi quisque Ad vitae fulcrum subsidiumque parat. Quae nou ferre potest, ferro disiecta relinquit, Tanta in christicoias vira Tyrannus habet. Exoritur luctus plangunt sua pignora matres, Ploratus nimius sidera gumma ferit . . . . — Quos capit, ire iubet nodis post terga rejunctos, Vel trahit invitos, vel fodit ense gulam. Lactentes tostos crudeli devorat ore, Vbera proscindit, quae pia mater habet. Caetera scis etiam, magne Deus arbiter, Qua cruce nos laceret sub dicione sua. Venditat ut pecudes et vili mancipat aere, Quos tuus immenso vulnere Christus habet. Num non ulla tuam tangit miseratio mentem. Nurn non tale movet viscera diva r.iäo;. Aspice, quas toleret praesens Ecclesia clades, Aspice sancte pater, ferque salutis opem.“
